Nyugdíj – Önnek mit jelent ez a szó?

  Egyre erősebben tapasztalható, hogy mindenkinek más jut eszébe a nyugdíjról! Ön melyik csoportot erősíti?

   Hazánkban meglehetősen régóta tart a bizonytalanság a nyugdíj körül. Sokszor látszik megoldódni ez a helyzet azáltal, hogy lehetőségeket kapnak a nyugdíjasok, kedvezményekkel igyekeznek javítani a helyzeten. Azonban nem elég a jelen helyzeten javítani, nem elég, hogy holnap, a következő hónapban még jön a nyugdíj. Nem szabad ezzel megelégednie a nyugdíjasoknak, illetve főleg a nyugdíj előtt állóknak és a nyugdíjtól messze álló fiataloknak sem szabad figyelmen kívül hagyni a nyugdíj jövőjét. Ideje elgondolkodni és cselekedni.

  Gondoljon bele minden fiatal és nyugdíj előtt álló, hogy milyen lesz az idős kora? Ami a legfontosabb: Hogyan reagál most ezt a kérdést olvasva? "Úgysem élem meg" , "Minek, nem lesz nyugdíj addigra", "Majd eltart az állam", "Jaj, nem érdekel , messze van az még" , "Hülyeség az egész, inkább leszek szegény, minthogy ezzel foglalkozzak", "Úgyis szegény leszek, mint eddig" .  Ha Önnek ezek közül a mondatok közül megfordult a fejében valamelyik, sajnos a Ön is a nagy többséghez tartozik! Igen, sajnos a legtöbbeknek a szegénység, a nyugdíj hiánya jut eszébe erről a témáról! Ennek több oka is lehet, például, ha valaki jelenleg is szegénységben él, vagy egyszerűen nem érdekli, ez talán a legrosszabb!

  Kérdezzen meg több ismerősét, hogy ők, hogyan látják a nyugdíj témáját, jövőjét! Meg fog lepődni a válaszon, vagy éppen a szokásos negatívitást tapasztalja majd?  Buzdítani kell a negatívan előre néző embereket, mert lehet tenni a jövőnkért, csak időben kezdjük el!

  Köszönjük a figyelmet!

Írta: Veress Nikolett

  Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!

Köszönjük!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


3+1 tipp a tartalmas nyugdíjas évekhez!

  Önt is foglalkoztatja a kérdés, hogy mit fog kezdeni az idejével nyugdíjasként, hogyan áll majd át az új rutinra? Nehezen avagy könnyen fogja viselni a változást? Most segíthetünk Önnek !

  Eleinte mindenkinek nehéz a változásokhoz alkalmazkodni. Egy idő után, az újdonság erejének múlásával, azon kaphatjuk magunkat, hogy a háztartásbeli dolgok elvégzése mellett nem fordítunk időt másra, talán ötletünk sincs, hogy a szabadidőnket mivel töltsük el. Most erre kerestünk megoldásokat. 

1. Érdeklődési-körnek megfelelő tanfolyam elvégzése

  Az internet nagy segítségünkre lehet abban, hogy a számunkra legmegfelelőbbet választhassuk ki.
A mostanában leginkább preferált tanfolyamok között szerepelnek, a kimondottan idősekre specializálódott ingyenes számítógépes tréningek.

2. Kirándulás, utazás

  Az idősebb korosztály számára, számos kedvezményes lehetőségeket biztosító irodákat találhatunk, amelyek konkrétan az érintet korosztály száméra is szervez egy vagy akár több napos csoportos túrákat. 
Ezekről az akciókról az internetes portálok mellett postai úton is szoktak tájékoztatást adni.

3. Közösségbe járás

  Ha Ön nem szeretne otthon ülni, mégsem szeretne részt venni nagyobb kirándulásokon, akkor a megfelelő választás az lehet,  ha eljár közösségbe. Ez lehet bármilyen olyan tevékenység ahol meg tudja osztani a tudását, gondolatai a hasonló érdeklődésű emberekkel.

+1 A pihenés

  Töltse a mindennapokat a jól megérdemelt pihenéssel. Élvezze az életet és a szabadságot, legyen a családjával amennyit csak tud. Használja ki a nyugdíjas kor nyújtotta lehetőségeket és kedvezményeket, érezze jól magát a mindennapokban!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!

Köszönjük!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Nyugdíj: fogadjunk, hogy ebbe még bele se gondolt!

  A nyugdíj kérdésköre ma már az emberek nagy százalékát foglalkoztatja, akár közel akár távol van a nyugdíjkorhatárhoz! Azonban bizonyos tényekre mégsem gondolnánk!

   A mi korosztályunkat napi szinten rengeteg inger éri különböző forrásokból. Az internet segítségével minden percben összekapcsolódva élhetünk a világon bárkivel. Emellett sok minta van előttünk, amelyek a választás lehetőségét biztosítják.
Amikor olvasunk, látunk valamit az nagy befolyással van az elhatározásainkra. Ekkor merülhet fel bennünk a kérdés, milyenek is lesznek a nyugdíjas éveink?

Tények, melyekre Ön sem gondolna

  A mai fiatalok közül sokan gondolják úgy, hogy a kötelezően ledolgozandó munkaévek után sem szeretne visszavonulni. Folytatni szeretné a felépített karrierjét, amelyet magánvállalkozóként  majd  a gyerekeire hagyhat, ezáltal létrehozva egy generációkon átívelő családi vállalkozást vagy egy multinacionális vállalkozás felsővezetőjeként alkothat maradandót a szakmájában. Ebben az esetben a szabadidő eltöltése is háttérbe szorulhat, vagy nagyobb de kevesebb utazásra korlátozódhat.

  Van azonban olyan elképzelés is, miszerint az aktív időskort különböző tanfolyamokon, túrákon, kisebb nyaralásokon kell eltölteni, amelyekkel az ember élete folyamatos mozgásban maradhat, a megszokott napi rutint nem eltörli, hanem átalakítja. Ehhez az úgymond utazó életmódhoz szükséges egy bizonyos tőke, amit takarékossággal és letétekkel biztosítanának maguknak.

  A harmadik elképzelés, amikor a fiatalok úgy gondolják, hogy a nyugdíjas éveiket a szeretteik körében otthon szeretnék eltölteni. A mindennapos tevékenységeik váltanák fel a munkahelyi munkát, kertet művelnének, több időt áldoznának a hobbijukra, nagy családi összejövetelekre örömmel sütnének-főznének és a legfontosabb dolog, hogy nagyszülők lehessenek.

  Én személy szerint, ez utolsó két elképzelést szeretném egyszerre megvalósítani. Nyugdíjas éveimben a családomnak szentelném a legtöbb időt, velük utaznék el,  és a nyugdíj célú megtakarításaim biztonságos tőkét képeznének.
Véleményem szerint nagyon fontos, hogy időben tervezzük meg a nyugdíjas éveinket, hogy hogyan szeretnénk eltölteni, hogy a hirtelen rutinváltozás ne jelenthessen nagy gondot.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!

Köszönjük!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


AUGUSZTUS 31-IG IGÉNYELHETŐ EGYSZERI, 10 EZER FORINTOS TÁMOGATÁS IDŐSEKNEK!

AUGUSZTUS 31-IG IGÉNYELHETŐ EGYSZERI, 10 EZER FORINTOS TÁMOGATÁS IDŐSEKNEK!

Kérlek oszd meg >>>

Figyelem!

A cikk információtartalma Kaposvár városára vonatkozik, ők vezettek be egy vadonatúj támogatást!

Más önkormányzatoknál is érdemes érdeklődni, hátha ott is van ilyen támogatás!

Az idősek világnapja alkalmából az önkormányzat települési támogatásban részesítheti azt a szociálisan rászoruló személyt, aki a 85. életévét betöltötte, vagy a tárgyévben betölti, feltéve, hogy családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem a nyugdíjminimum 150%-át (42.750.-Ft), egyedül élő esetén a 200%-át (57.000.-Ft) nem haladja meg.

A támogatás összege személyenként 10.000- Ft., amelyet az önkormányzat tárgyévben egy alkalommal, október hónapban folyósít.
A támogatás iránti kérelmeket tárgyév augusztus 31-ig lehet benyújtani.
A határidő elmulasztása jogvesztő.

A kérelemhez csatolni kell a kérelmező születési időpontját igazoló okiratot.

Mindkét támogatás iránt a kérelmeket

Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Igazgatóság Szociális Irodáján lehet benyújtani az arra rendszeresített formanyomtatványon – melyek beszerezhetőek ügyfélfogadási időben a Szociális Irodán. Kaposvár, Noszlopy G. u. 5. szám alatt – illetve letölthetőek Kaposvár város honlapjáról is.(www.kaposvar.hu).

A kérelmekhez csatolni kell a kérelmező és családja kérelem benyújtását megelőző hónapra vonatkozó jövedelemigazolásokat.


Hihetetlen! Idáig jutottak a mai nyugdíjasok!

  Önben is felmerülhet a kérdés:  Idáig jutottak a mai nyugdíjasok? Mi vezetett el eddig? Mire számíthatunk ezután?

 A nyugdíjasok körében páréve új szokás kezdte meg térhódítását. Sokan ekkor jönnek rá, hogy kapcsolatot tartani valakivel nem csak személyesen és telefonon lehet. Erre nagyszerű módszer az internet használata is.
Bennünk fiatalokban is megfogalmazódik a kérdés számtalanszor, hogy mire tudjuk használni ezen kívül a világhálót. Beszélgetünk, olvasunk, hírekhez jutunk, vásárolunk és vállalkozást indítunk.

Miért ne tehetnék meg ezt az idősek is?

  A nyugdíjba lépéssel többeknek is úgymond új értelmet kell találniuk az életben. Emiatt bekapcsolódnak az online társadalomba, amelynek mára már egy igen jelentős bázisát alkotják az idősebb, nyugdíjas korban lévő emberek.
  Igen jelentős vásárlóerővel bíró közösségről van szó, emiatt vetődik fel a kérdés, ha már beletanultak az online világ technikáiba, miért ne fordíthatnák a javukra és építhetnének egy új karriert?

  Az online vállalkozások manapság virágkorukat élik. Bárhonnan, bármikor elérhetőek, csak saját magunk szabhatunk határokat ennek. Az idősebbek tudják csak igazán, hogy a kortársaiknak mire van szükségük, ezért is célszerű, hogy Ők tanulják ki ezt a fajta online marketinget és vállalkozást.
  A választás sokrétű lehet. Adás-vétel, bármilyen hobbihoz, háztartásvezetéshez, nyugdíjhoz kapcsolódó oldalak létrehozása amelyre igényt tartanak az idősebbek. 
  Ezeknél a lehetőségeknél fokozottan kell figyelni arra, hogy a kivitelezés is a célkitűzésben szereplő korosztály számára kedvező és megfelelő legyen.
  Mindemellett egy ilyen lehetőséggel élve, az idősek, nyugdíjasok jócskán felzárkóznak ( le is körözik) a fiatalabbakhoz. 

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!

Köszönjük!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Több tízezer külföldi nyugdíjas él nálunk!

 Magyar kasszából élnek a külföldi nyugdíjasok! Fair vagy unfair? Gondolja végig!

 "Hazánkban a magyarok és a külföldiek ugyanolyan feltételek alapján szerezhetnek jogosultságot magyar nyugdíjra. Ebből kifolyólag a nyugdíjigazgatási szervek nem tartják külön számon az állampolgárságra vonatkozó adatokat. Akad azonban egy érdekes kivétel. Speciális esetnek számítanak azok a nyugdíjasok, akik úgy kapnak magyar nyugdíjat, hogy nem feltétlenül hazánkban szerezték meg az ehhez szükséges szolgálati éveket. Ilyen esetekben az ellátást valamely országgal kötött kétoldalú társadalombiztosítási egyezmény alapján folyósítják."(1)

  Véleményem szerint ez így rendben van, hiszen ugyanúgy dolgozott akár hazánkban, mint mi magyarok. Ha itt él, dolgozik nap mint nap , ugyanazt teszi mint egy magyar ember. Ez természetes ugyanúgy előfordul fordított helyzetben is. Emiatt mondható fair-nek a jogosultságuk a magyar nyugdíjra. Azonban ha nem hazánkban szerezte a szükséges szolgálati éveket, erre is megvan a megfelelő törvény és egyezmény. A nyugdíj köztudottan ott jár, abban az országban ahol a kérelem benyújtásakor a lakóhely található!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Veress Nikolett

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!

Köszönjük!

Forrás: (1) Pénzcentrum.hu : Külföldi nyugdíjasok tízezrei élnek nálunk magyar kasszából
 https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/kulfoldi_nyugdijasok_tizezrei_elnek_nalunk_a_magyar_kasszabol.1056215.html
Letöltés ideje: 2017.06.10. 22:30 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Amit mindenkinek ismernie kell: a nyugdíjbiztosítás!

  Gyakran a legalapvetőbb előnyeit felejtjük el a nyugdíjbiztosításnak! Kezdje időben a takarékoskodást!

 A nyugdíjbiztosítás fogalmával legtöbben tisztában vannak, ami úgy fogalmazható meg, hogy az aktív életpálya során szerzett jövedelemből tesz félre az adott személy, aki nyugdíjbiztosítást köt. Ezt annak érdekében teszi, hogy az aktív életpályája után ne legyen bajban a mindennapi megélhetés során és a kiadások esetén. Egyszerűen azt mondhatjuk, hogy jövedelmet biztosít a kereset nélküli évekre.

Fontos jellemzői amiket érdemes figyelembe venni:
- Ugyanúgy 20% adókedvezmény jár, mint az önkéntes nyugdíjpénztárnál
650 000 Ft éves befizetés esetén 130 000 adókedvezmény is járhat ami az SZJA- ból kerül visszatérítésre
- Rendszeresen vagy egy összegben is fizethető 
- A portfólió összeállításában és kezelésében segítséget kapnak az ügyfelek
- Bármely biztosítónál lehet nyugdíjbiztosítást kötni, általában havi 5 000 Ft felett kezdődnek ezek a biztosítások
- Emellett örökölhető és hagyatéki eljárás részét nem képzi
- Minél hamarabb kezd el valaki így előtakarékoskodni, annál nagyobb összegre lehet számíthat a végén

  Aki figyelemmel követi a nyugdíjrendszer változásait, láthatja és tudhatja, hogy a jelenlegi rendszer helyzete nem túl fényes és nem túl biztos a jövőre nézve. Ennek okán alakultak ki a nyugdíjbiztosítások, hogy  segítsenek az időskori anyagi biztonság megteremtésében és a megfelelő életszínvonal megtartásában. Nagyon fontosnak találom, már fiatal korban elkezdeni a takarékoskodást, a saját biztonságunk érdekében! Számtalan nyugdíjbiztosítás közül választhatnak, amelyek közül biztosan találnak egyet ami megfelel az igényeiknek és segíti Önöket! Érdemes minél több lehetőséget megnézni, a döntés előtt. Sikeres előtakarékoskodást kívánunk !

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Veress Nikolett

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!

Köszönjük!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Nagyszerű adatok: önkéntes nyugdíjpénztár !

  A következő cikkünkben, az önkéntes nyugdíjpénztár legfrissebb adatait olvashatják! Beszéljenek most a számok! 

  "Hiába változtak kedvezőtlenül a cafeteria szabályai, az önkéntes nyugdíjpénztárak első negyedéve nem sikerült rosszul: a taglétszám a több mint 11 ezer új belépőnek köszönhetően enyhén nőtt, és ismét 1,14 millió fölé került - írja a Világgazdaság. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján a tagdíjbefizetések 16,4 százalékkal nőttek az első három hónapban a tavaly első negyedévihez képest, és rekordösszeg, 23,8 milliárd forint folyt be az egyéni számlákra." (1)

  Ezek az adatok nagyban segíthetik a döntését, ha épp azon gondolkozik, hogyan kezdjen spórolni nyugdíjas éveire. Hiszen egyre hangsúlyosabb, hogy az aktív évek jövedelméből már az idős kori éveinkre kell spórolnunk. Ezt nehezen tudjuk megtenni a mindennapi kiadások mellett, de erre jó megoldás az önkéntes nyugdíjpénztár. Amikor egy tag eléri a nyugdíjkorhatárt, a pénztártól nyugdíjszolgáltatásra jogosult . A szolgáltatás megállapításának alapja a tag számláján az évek alatt összegyűlt összeg. A tag nyugdíjfedezetének felhasználásáról maga dönthet: felveheti egy összegben, vagy kérheti annak járadékként való kifizetését. Amennyiben még nem kezdett el takarékoskodni, ez egy jó megoldás lehet!

Írta: Veress Nikolett

Kérdezzen a nyugdíj-megtakarításokról!

VIP bejegyzések

Ha tetszett a bejegyzés, kérem ossza meg barátaival, ismerőseivel! Köszönöm a figyelmét!

Kérem vegye figyelembe, hogy a bejegyzésben szereplő információk esetleg idejét múltak lehetnek, elveszthették aktualitásukat, mindig legyen tekintettel a bejegyzés megjelenési dátumára.
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a sem a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bekezdés 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást, sem pedig a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 4.§ (1) bekezdés 14. pontjában meghatározott biztosításközvetítői tevékenységet. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért feltétlen, minden esetben tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon szakemberrel! Jogi nyilatkozat

Forrás: (1) Pénzcentrum.hu: Nagyot taroltak idén az önkéntes nyugdíjpénztárak 
https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/nagyot_taroltak_iden_az_onkentes_nyugdijpenztarak.1055893.html
Letöltés ideje: 2017.05.30. 19:50

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Időskorúak járadéka 2018

Időskorúak járadéka 2018 :

– a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 32/B-32/D §-a

– a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatás fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. tv. 16. § h) pontja

– a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 14.§-a §-a,

– a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv.

Az ellátás típusa:

Pénzbeli, amely ellátás jövedelmi helyzettől függő.

Jogosultsági feltételek:

Az időskorúak járadéka a megélhetési jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. Az ellátás havi összege jövedelemmel nem rendelkező jogosult esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (2013. évben 28.500 Ft)

  1. a) a házastársával, élettársával közös háztartásban élő, a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött személy esetében 80 %-a, ( jelenleg: 22.800 Ft)
  2. b) az egyedülálló, a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött de 75. évesnél fiatalabb személy esetében 95 %-a, (jelenleg: 27.075 Ft)
  3. c) az egyedülálló, 75. életévét betöltött személy esetében 130 %-a, (jelenleg: 37.050 Ft).

Jövedelemmel rendelkező jogosult esetén az a) vagy b) vagy c) pont szerinti összegnek és a jogosult havi jövedelmének a különbözete. Ha az ellátás összege a havi ezer forintot nem éri el, a jogosult részére ezer forint összegű ellátást kell megállapítani.

Az időskorúak ellátására jogosult a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött személy, aki megélhetési jövedelemmel nem rendelkezik. A támogatás szempontjából akkor nem biztosított a megélhetés, ha :

  1. a) a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött személynek a saját és vele együtt lakó házastársa, élettársa jövedelme alapján számított 1 főre jutó havi jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (2013. Évben 28.500 Ft ) 80 %-át, a 22.800 Ft-ot nem haladja meg,
  2. b) a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött, de a 75 évesnél fiatalabb egyedülálló személynek, ha havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 95 %-át, a 27.075 Ft-ot,
  3. c) az egyedülálló 75. Életévét betöltött személynek, ha havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 130 %-át, a 37.050 Ft-ot.

Az időskorúak járadékában részesülő a járadék folyósításának időtartama alatt egészségügyi szolgáltatásra jogosult.

Annak akinek aktív korúak ellátására való jogosultságát a jegyző a nyugdíjkorhatár betöltésére tekintettel szüntette meg, a megszüntetéséről hozott határozatot a jegyző, annak jogerőre emelkedését követően haladéktalanul megküldi az illetékes járási hivatalnak. A járási hivatal a határozat megérkezését követő öt napon belül, hivatalból eljárást indít az időskorúak járadékára való jogosultság megállapítása iránt. A jogosultság megállapítása esetén annak kezdő napja az aktív korúak ellátására való jogosultság megszűnését követő nap.

Felülvizsgálat:

Az időskorúak járadékára való jogosultság feltételeit a jogosultságot megállapító szerv kétévente legalább egyszer felülvizsgálja. Ha a felülvizsgálat során megállapítást nyer, hogy a feltételek továbbra is fennállnak, akkor az ellátást a felülvizsgálatnak megfelelő összegben tovább kell folyósítani.

Folyósítás:

A megállapított időskorúak járadékát utólag minden hónap 5-éig kell folyósítani. Ha az ellátás nem a teljes hónapra jár, összege az ellátás havi összege harmincad részének és az ellátási napok számának a szorzata. Ha az időskorúak járadékára jogosult személy lakóhelye az ellátás folyósításának időtartama alatt megváltozik, a változást 15 napon belül be kell jelenteni. A változás hónapjára járó ellátást a korábban folyósító szerv teljes összegben folyósítja. Az új lakóhelyen az ellátást kérelmezni kell. Ha az időskorúak járadékára való jogosultság az új lakcímen is változatlanul fennáll az új lakcím szerint illetékes járási hivatal az időskorúak járadékát a lakcímváltozást követő hónap első napjától folyósítja, feltéve, hogy az ellátás iránti kérelmet a lakcímváltozást követő 30 napon belül benyújtják. (így az ellátás folyósításában a folytonosság megmarad!) Ha az öregségi nyugdíj legkisebb összege változik, akkor az időskorúak járadékának összegét a változás időpontjától számított 90 napon belül felül kell vizsgálni. Ha az ellátás összege a felülvizsgálat eredményeként a) emelkedett, akkor az új összeget az öregségi nyugdíj legkisebb összege emelkedésének időpontjára visszamenőlegesen, b) csökkent, akkor az új összeget az öregségi nyugdíj legkisebb összege emelkedésének időpontját követő harmadik hónap első napjától kell folyósítani.

Nem állapítható meg az időskorúak járadéka, illetve a folyósítást meg kell szüntetni, ha az időskorúak járadékában részesülő személy 3 hónapot meghaladó időtartamban külföldön tartózkodik, előzetes letartóztatásban van, elzárás illetőleg szabadságvesztés büntetését tölti.

Az időskorúak járadékára jogosult halála esetén a fel nem vett ellátást a vele közös háztartásban együtt élt házastárs vagy élettárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér egymást követő sorrendben veheti fel a halál hónapját követő hónap utolsó napjáig.

Az ellátásban részesülő a jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül köteles értesíteni az ellátást megállapító szervet.

A törvény megsértésével nyújtott szociális ellátást meg kell szüntetni. A kérelmező a jogosulatlanul és rosszhiszeműen felvett támogatást a jegybanki alapkamattal megemelt összegben köteles visszafizetni.

Az igény benyújtásának helye:

A kérelmet a kérelmező lakcíme szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalánál, továbbá a kérelmező lakcíme szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál lehet benyújtani.

Az igény benyújtásának formája:

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III.27.) Kormányrendelet 2. számú melléklete szerinti formanyomtatvány, amely az igénylés helyén szerezhető be. Mellékelni kell a jövedelemnyilatkozatban feltüntetett jövedelmek valódiságát igazoló iratokat.

Fogalom meghatározások:

Lakcím: az a lakó- vagy tartózkodási hely, ahol az érintett személy életvitelszerűen lakik. A lakcím megállapítása szempontjából a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai irányadóak.

Öregségi nyugdíjkorhatár: a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. § (1) bekezdése szerinti öregségi nyugdíjkorhatár. E rendelkezés szerint a társadalombiztosítási öregségi nyugdíjra jogosító öregségi nyugdíjkorhatára annak, aki a) 1952. január 1-je előtt született, a betöltött 62. életév b) 1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap, c) 1953-ban született, a betöltött 63. életév d) 1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183. nap, e) 1955-ben született, a betöltött 64. életév f) 1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. nap, g) 1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév.

Egyedülálló: az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van.

Jogorvoslat:

Az ügyfél az elsőfokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincs meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármely okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja. A fellebbezést a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül lehet előterjeszteni. A fellebbezést annál a hatóságnál kell előterjeszteni, amely a megtámadott döntést hozta. A másodfokon eljáró hatóság a szociális és gyámhivatal.

Bírósági felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha a hatósági eljárásban az ügyfél vagy az ügyfelek valamelyike a fellebbezési jogát kimerítette. Az ügyfél a hatóság jogerős határozatának felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a közigazgatási ügyekben eljáró illetékes bíróságtól a határozatot hozó hatóság elleni kereset indításával.


Ezt akarják a magyar nyugdíjasok!

  Míg egyesek sokallják az egyre kitolódó nyugdíjkorhatárt, mások inkább nyugdíjas éveikben újra dolgoznának.

   "A Work Force munkaerőkölcsönző- és közvetítő  2123 nyugdíjas körében végzett kutatást, mely az újbóli munkába állás témáját járta körül. A válaszadók 82%-a jelenleg nem dolgozik, 12%-a viszont igen, mégpedig részmunkaidőben, 6%-a teljes munkaidőben.A jelenleg is aktív 18%-on felül további 59% menne vissza dolgozni, döntő többségük részmunkaidőbe."
A megkérdezettek közül sokan, akár korábbi pozíciójánál alacsonyabb munkakörbe is visszamenne, azonban az állásinterjúkra csak igen csekély százalékuk jut el, hiába tartanak lépést a szakmájukkal kapcsolatos változásokkal, új információkkal. A munkaadók azonban kétségekkel és bizonytalanul fordulnak feléjük, illetve sok szférában a nyugdíjfolyósítást is szüneteltetik, amíg tart a munkaviszony.(1)

  Mi késztethet arra egy nyugdíjast, hogy a megérdemelt pihenés helyett a munkát folytassa?

  Véleményem szerint ennek több magyarázata is lehet. Például, az átlagosan alacsony nyugdíjak folyósítása miatt és a jobb megélhetés biztosítása végett. Illetve, mint ahogyan az egyik oknak személyesen fültanúja is lehettem, sokan elég életerősnek érzik magukat ahhoz, hogy dolgozzanak, illetve a sok aktívan töltött év után nehezen tudják megszokni az új rutint.

  Megoldásként szerintem felmerülhetne az, hogy a megállapított nyugdíjkorhatáron nem teszik kötelezővé a nyugdíjba vonulást, hanem aki úgy érzi, hogy igenis Ő még annak az egészségi és fizikai állapotnak örvend, szabad akaratából maradhasson a munkaerőpiacon. Ami még ha igen kis mértékben is, de mind a munkaerőhiány mind a nyugdíjfolyósítás problémájában segítséget nyújthatna.

Írta: Horváth Orsolya Rita

Kérdezzen a nyugdíj-megtakarításokról!

VIP bejegyzések

Ha tetszett a bejegyzés, kérem ossza meg barátaival, ismerőseivel! Köszönöm a figyelmét!

Kérem vegye figyelembe, hogy a bejegyzésben szereplő információk esetleg idejét múltak lehetnek, elveszthették aktualitásukat, mindig legyen tekintettel a bejegyzés megjelenési dátumára.
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a sem a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bekezdés 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást, sem pedig a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 4.§ (1) bekezdés 14. pontjában meghatározott biztosításközvetítői tevékenységet. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért feltétlen, minden esetben tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon szakemberrel! Jogi nyilatkozat

Forrás:
(1): Pénzcentrum.hu:Boldog időskor? A nyugdíjasok kétharmada dolgozna

https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/boldog_idoskor_a_nyugdijasok_ketharmada_dolgozna.1054403.html
(letöltés ideje:2017.04.19 20:43)

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!