Orbán 300 ezres nyugdíjat ad a magyarok pénzéből az ukránoknak
A DK elnöke közösségi oldalán egyetlen percet kér, hogy videójában röviden elmagyarázza,
Orbán hogyan ad a magyarok pénzéből 300 ezres nyugdíjat és szavazati jogot ukránoknak!
A Demokratikus Koalíció csütörtökön benyújtotta határozati javaslatát, amelyben annak az 1962-es egyezménynek a felmondását javasolják, amely alapján az ukránok nyugdíjat kaphatnak Magyarországon anélkül, hogy egyetlen percet is dolgozott, járulékot fizetett és biztosítás jogviszonyt szerzett volna itt. A költségvetést, ezen belül jellemzően a nyugdíjkasszát évente legkevesebb 30 milliárd forintnyi kár éri.
Ukránok nyugdíja: Gyurcsányék felmondatnák Orbánnal
A DK képviselői (Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Varju László) az 1962-es egyezmény azonnali felmondását javasolják, mivel az egyezmény több cikke
visszaélésre ad lehetőséget.
Sajtójelentések, helyszíni beszámolók szerint az elmúlt években Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, különösen az ukrán határ közelében tömegessé és rendszerszerűvé vált a visszaélés az egyezmény említett rendelkezéseivel.
A határozati javaslat szerint ukránok tucatjai, olykor százai létesítenek fiktív lakcímet egy-egy erre vállalkozó tulajdonos lakóépületében, majd nyújtják be igényüket az egykori Szovjetunióban, illetve Ukrajnában szerzett szolgálati, biztosítási időre hivatkozva az ukrajnainál sokkal magasabb magyarországi ellátásra, jellemzően nyugellátásra.
A DK szerint gyanítható, hogy a szolgálati, biztosítási időt, illetve az igényt megalapozó jogcímet igazoló dokumentumok jelentős része hamis, minthogy az ezek alapján – a magyar jogszabályok szerint – megállapított nyugdíjak általában jelentősen meghaladja a magyarországi nyugdíjak átlagát,
nem ritkán a 2-300 ezer forintot is eléri.
Becslések szerint az említett egyezmény rendelkezéseivel visszaélve jelenleg 26 ezer, SzabolcsSzatmár-Bereg megye területén fiktív lakcímre bejelentett, életvitelszerűen Ukrajnában élő ember jut jogosulatlanul magyarországi ellátáshoz, anélkül, hogy Magyarországon egyetlen percet is dolgozott, járulékot fizetett és biztosítás jogviszonyt szerzett volna.
A költségvetést, ezen belül jellemzően a nyugdíjkasszát évente legkevesebb 30 milliárd forintnyi kár éri.
A javaslat szerint az Országgyűlés megállapítaná, hogy a 2009-ben hivatalban lévő kormány előkészítette az egyezmény felmondását, de ezt az Orbán-kormány elmulasztotta, ezért most felszólítja a kabinetet, hogy haladéktalanul nyújtson be törvényjavaslatot az Országgyűlésnek az egyezmény felmondásáról; utasítsa a kormányhivatalokat, hogy az egykori szovjet utódállamokból, különösen Ukrajnából érkezők állandó lakcím létesítésére vonatkozó kérelmét gondosan vizsgálják meg, a nem életvitelszerűen itt élők lakcímét szüntessék meg.
A Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szüntesse be nyugellátásuk folyósítását.Az Országgyűlés felkéri a legfőbb ügyészt, hogy vizsgálja ki, a fiktív lakcímet létesítőkkel, a jogosulatlan nyugellátást igénylőkkel szemben megáll-e a csalás vagy más bűncselekmény gyanúja. A jogosulatlan nyugellátást igénylők mellett vizsgálja ki, kik gyanúsíthatóak felbujtói és bűnsegédi bűnrészességgel.
Az indoklás szerint külön vizsgálatot érdemelne, hogy a kedvezményezettek közül hányan létesítettek Magyarországon állampolgári jogviszonyt anélkül, hogy a törvényes feltételeknek megfeleltek volna, és szavazhatnak áprilisban annak a kormánynak a hivatalban maradására, amely ezt az aranybányát számukra megnyitotta.
Nyugdíjjal megvett, Fidesz-szavazó ukránok után nyomoz Gyurcsány
Pár év alatt a másfélszeresére emelkedett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kispalád lélekszáma – mondta a Facebookra feltöltött videójában Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A politikus azzal kapcsolatban látogatott el a magyar-ukrán határ mellé, hogy egy régi egyezmény miatt ukrán és orosz állampolgárok ezrei kaphatnak 300 ezer forintos nyugdíjat a magyar államtól. Gyurcsány szerint az Orbán-kormány ezt kihasználva szerez magának szavazókat.
A DK elnöke szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagyjából 26 ezer olyan ukrán állampolgár lehet, aki csak azért jelentkezett be valamelyik magyar határmenti településre, hogy az itteni szociális ellátást megkaphassa.
A videóban megszólal több helybeli is, akik arról is beszélnek, hogy a Magyarországra átjött ukrán állampolgárok eltüntetik annak bizonyítékait, hogy mennyi nyugdíjat kaptak Ukrajnában, és így igényelnek magasabb összeget. Bemutatnak egy romos házat is, amelybe állítólag 203 ukrán állampolgár van bejelentve. Gyurcsány azt is elmondta, hogy a bejelentkezett állampolgárok egy részét a Fidesz a szavazáskor tudja aktivizálni.
A párt múlt héten jelentette be, hogy aláírásgyűjtést indítanak azért, hogy elvegyék ezeket a nyugdíjakat, valamint az is kiderült, hogy a párt másik kezdeményezése, miszerint el kellene vennie a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogát nem lenne ellenére a társadalomnak.
A háromszázezres UKRÁN nyugdíjak nyomában
Kíváncsi vagy, hogy miért kapnak 300 ezer forintos nyugdíjat a magyarok zsebéből olyan ukránok, akik soha nem éltek, dolgoztak és adóztak itt? És arra, hogy hogyan lesz belőlük magyar állampolgár, majd Fidesz-szavazó? Én most utánajártam. Nézd végig a videót, meg fogsz döbbenni! Ma csak a DK képviseli, hogy ne a magyarok fizessék az ukránok nyugdíját! Csatlakozz Te is az aláírásgyűjtésünkhöz:bit.ly/3D63SMsÉs osszátok meg a videót, hogy minél többekhez eljusson!
Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2018. január 15.
Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc/Facebook