Kinyírhatja a kormány Kósa Lajos találmányát, a nyugdíjas szövetkezeteket
Jövőre megszűnhet a nyugdíjas szövetkezetek adóelőnye. A kormány minden saját jogú nyugdíjas foglalkoztatásánál eltörölné a munkáltatói adóterhet (a jelenleg és még jövő júliusig 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót), a munkavállalóktól pedig csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót vonnák le, az eddig fizetendő egyéni nyugdíjjárulékot (10 százalék), illetve az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot (8,5 százalék) eltörölnék. Pontosan úgy, ahogy a nyugdíjas szövetkezeteknél. Vagyis megszűnne a Kósa Lajos javaslata alapján nem is olyan régen létrehozott szövetkezetek adóelőnye.
Simonovits András nyugdíjszakértő úgy látja, a tervezet részletei nem eléggé kiforrottak. Amit ma tudni lehet, az alapján több kérdés merült fel benne:
- Elismerik, hogy a nyugdíjas szövetkezetek befulladtak?
- Megszűnik-e a nyugdíj mellett dolgozóknál a most automatizált nyugdíjkiegészítés? (A munkavégzés után járó évi 0,5 százalékos nyugdíjnövelés.)
- Mi lesz a rugalmas nyugdíjba menetellel? Teljesen elvetették, hogy legyen ilyen lehetőség?
- Egy 63,5 éves nem mehet majd jövőre sem nyugdíjba, viszont a 64 éves mehet, és aztán dolgozhat munka mellett, kedvező közteherfeltételekkel? Értelmetlen, hogy akár fél év különbség miatt ilyen megkülönböztetés legyen.
- A 40 ledolgozott év után nyugdíjba vonuló nők mondjuk 58 évesen a nyugdíjuk mellett átlagban maximum havi bruttó 207 ezer forintot kereshettek. Most még jobb helyzetbe hozzák őket, mert a közterhek jó részét sem kell megfizetni utánuk vagy levonni tőlük?
Hátrányban az 50 felettiek
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) elnöke, Kordás László nem tartja jónak, hogy a nyugdíjas munka „olcsósításával” a többi munkavállaló helyzetét nehezítik. Különösen az 55 év felettiek kerülnek hátrányba a nyugdíjasokkal szemben. Az elhelyezkedés a nyugdíjhoz közeledve egyre nehezebb, ezt ellensúlyozandó most az 55 év felettiek foglalkoztatásához támogatást kaphatnak a munkáltatók a szociális hozzájárulási adóból. Ez a kedvezmény azonban jövőre megszűnne a szocho-támogatási rendszer átírásával. Plusz a nyugdíjasok foglalkoztatása jóval olcsóbbá válna. Tehát
az 50 felettiek két oldalról is hátrányba kerülnének a jelenlegi helyzetükhöz képest.
Jöhetnek a nyugdíjas ápolók és tanárok
Kordás félelme még, hogy a közszférában nyugdíjasokkal próbálják meg kiváltani azokat a dolgozókat, akiket elbocsájtanak. Mert jóval olcsóbb lesz nyugdíjast foglalkoztatni, mint aktív dolgozót. Hasonlót már láthattunk, amikor közfoglalkoztatottakra „cserélték le” az állami alkalmazottakat.
Elvileg most is lehetne a közszférában olcsóbban nyugdíjasokat foglalkoztatni a nyugdíjas szövetkezeteken keresztül. Valójában azonban ez nem volt opció. Egyrészt, mert a pedagógusok, egészségügyi dolgozók csak saját alkalmazottak lehetnek. Másrészt mert a nyugdíjas szövetkezetek áfás számlát adnak, és az áfát a közszférában nem tudják leírni, így az 27 százalék többletköltséget jelent – magyarázta Majzik Nándor, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet cégvezetője.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára, Dávid Ferenc úgy véli, a közszférában is enyhíteni kell és enyhíteni is fognak a nyugdíj melletti munkavégzés szabályain. Bízik benne, hogy eltörlik a munkabér vagy nyugdíj szabályát. A logika és a józan ész legalábbis ezt diktálná szerinte.
150-200 ezer nőt elengedtek, most visszacsábítanák őket
Dávid Ferenc annak ellenére támogatja a tervezett lépést, hogy érdekelt a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek szervezésében is. Meggyőződése ugyanis, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy az egyre romló munkaerőpiaci helyzetben a mentálisan és fizikailag jó állapotban lévő nyugdíjasok visszamehessenek és vissza is menjenek dolgozni.
Persze, az adóelőny elvész a szövetkezeteknél. Így ha jövőre a nyugdíjas dolgozna, megpróbálhat egyedül is munkát szerezni magának, adózásilag nem éri hátrány az előbbi esetben, úgy mint most.
Dávid Ferenc viszont továbbra sem érti, miért volt szükség a nők 40 rendszer bevezetésére, illetve hogy miért tartják fenn továbbra is a feszítő munkaerőhiány közepette.
Miért engednek el 150-200 ezer nőt 57-58 évesen nyugdíjba?
Most meg megpróbálják visszacsábítani őket nyugdíjasként dolgozni? Miközben amúgy folyamatosan emelik a nyugdíjkorhatárt –mutatott rá az ellentmondásra.
Január elsejétől pedig a nők 40-es nyugdíjasok nem csak a nyugdíjas szövetkezeteknél dolgozhatnának majd kereseti korlát nélkül, hanem bárhol máshol is. Hiszen ők is saját jogú nyugdíjasok.
De minek kellettek egyáltalán a nyugdíjas szövetkezetek?
Másfelől közelítve a kérdést: a szakszervezetek eleve azt mondták, hogy nem nyugdíjas szövetkezeteket kellett volna létrehozni, hanem adójogszabályi szinten enyhíteni a nyugdíjasok foglalkoztatásának terhein, ahogyan most tervezik. És ha innen nézzük, nincs is szükség nyugdíjas szövetkezetekre. Kordás László nem tartja kizártnak, hogy a módosítás következtében a nyugdíjas szövetkezetek kiszorulhatnak a piacról idővel.
A Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet cégvezetője azonban nem tart attól, hogy hátrányba kerülnének a nyugdíjas szövetkezetek amiatt, hogy megszűnik az adóelőnyük. Munkaerőhiány van, így a toborzás átvállalása is fontos érv lehet a szövetkezetek mellett. Jelenleg több mint 80 százalékban a cégek megmondják, milyen nyugdíjas munkaerőt keresnek, és aztán rábízzák a szövetkezetre, hogy találjon nekik embereket. A felvételt és a foglalkoztatás többi adminisztrációját is átvállalják, ezen kívül foglalkoztatói és nyugdíjas adatbázist építenek, segítik az előzetes kiválasztást, tanácsot adnak – sorolta a szövetkezetek nyújtotta többletszolgáltatásokat.
Ugyancsak a nyugdíjas szövetkezetek mellett szólhat, hogy az ott foglalkoztatottakra nem vonatkoznak a Munka Törvénykönyve szabályai, mert nem munkaviszonyról van szó. Ám ha egy cég közvetlenül alkalmaz saját jogú öregségi nyugdíjast, akkor rá alkalmazni kell a munkajogi szabályokat. Kell neki szabadságot és betegszabadságot biztosítani, állományba kell venni, ha véget ér a munka, fel kell őt menteni és így tovább. Ami egyrészt megdrágítja a foglalkoztatását, másrészt adminisztrációval jár.
A szövetkezetek előnye a rugalmasság, ami a foglalkoztató és a nyugdíjas oldaláról is fontos elvárás, említette egy nyugdíjas szövetkezet névtelenséget kérő vezetője. Mert előfordul, hogy csak rövid ideig van szükség a foglalkoztatásra, de akad olyan nyugdíjas, aki nem szeretne folyamatosan dolgozni, csak időszakosan. Ezt a rugalmasságot a munkaviszony mellett nehéz elérni, a szövetkezetek viszont képesek biztosítani. Ez az előny akkor is megmarad, ha az adóelőny elvész. Mindkét formának lehet tehát helye. Az idő fogja eldönteni, mely típusú tevékenységeknél előnyösebb a nyugdíjas szövetkezeten keresztül foglalkoztatni, és melyek lesznek azok, ahol célszerűbb saját alkalmazottként felvenni az idősebbeket.
Kiemelt kép: Ujvári Sándor / MTI
Top 10 nyugdíj bejegyzés 2018. június hónapban
Ezek voltak a leglátogatottabb bejegyzések június hónapban!
1. Ez vajon megoldaná a nyugdíjproblémánkat?
2. Mit hozhat a jövő év a nyugdíjasoknak?
3. Nyugdíj-távlatok: Ez az elvárás?!
4. Nyugdíjkorhatárok 2018- Nem titok többé!!
5. Nyugdíj: Másképp nem megy?!
6. Újul a magyar nyugdíj?! Megoldás találtunk végre?!
7. Nyugdíj- szövetkezet: Ön hogy dönt?!
8. Nyugdíj: Így alakul 2018-ban! Ön jól döntött?!
9. Ausztria – nyugdíj
10. Nyugdíjemelés: Hogyan történhetett?!
Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!
7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!
Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!
fotó: pixabay.com

A Jobbik jobb nyugdíjrendszert ígér
Sneider Tamás célja, a valós és aktuális társadalmi gondok orvoslása.
A Jobbik elnöke 50 ezer forintra emelné az öregségi nyugdíj legkisebb összegét a jelenlegi 28500 forintról.
Emlékeztetett rá, hogy tíz éve nem változott a jelenleg megalázóan alacsony nyugdíjminimum, amely az alapvető megélhetést sem teszi lehetővé.
A nyugdíjrendszer átalakítása évek óta várat magára, a nyolc éve regnáló kormány megszüntette a korkedvezményes nyugdíjat, a nyugdíjemeléseket csak a luxusnyugdíjakban részesülők érzik.
A Jobbik a kis- és közepes nyugdíjak méltányos és differenciált emelését szorgalmazza, ennek lenne első lépése a legalacsonyabb öregségi 50 ezer forintra emelése.
Ugyanígy kezdeményezi – immár sokadjára –, hogy a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 évnyi munka után. Jelenleg évente körülbelül nyolcezer 60-64 év közötti férfi hal meg.
Ez azt jelenti, hogy ötből három férfi nem éri meg a 65 éves kort.
Nekik esélyük sincs a nyugdíjra, a családjukkal, unokáikkal töltött nyugdíjas évekre. Ők a munkából a temetőbe mennek.
A Jobbik meghagyná a 25 év alatti és 55 év feletti foglalkoztatott munkavállaló után érvényesíthető szociális hozzájárulási adókedvezményt. Ennek kivezetése elfogadhatatlan.
A lépés a nyugdíj előtt állók elhelyezkedését lehetetleníti el még jobban, hiszen az 55-64 éves korosztályba tartozóknak nagyjából a fele rendelkezik bejelentett állással. A Jobbik a nyugdíjas munkavállalók adókedvezménye mellett fenntartaná a nyugdíj előtt állók adókedvezményét is.
Kiemelt fotó: MTI / Illyés Tibor
Ez a magyar nyugdíjvalóság?!
A magyar nyugdíjvalóság ok vagy következmény?! Az Ön nyugdíját hogyan befolyásolja?! Bele kell törődni vagy tehet valamit ellene?!
"Késlekednek a magyarok, ha arról van szó, hogy tisztes havi járandóságból éljenek nyugdíjas korukban. Havi párezer forintos befizetéssel már sokat nyerhetnek azok, akik 25 éves koruktól félretesznek, de a magyar valóság nem ez" (1)
Sokan sajnos egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy öngondoskodásra egyre nagyobb szükség van, hiszen a kapott nyugdíj nem biztosítja a kívánt életszínvonal megteremtésének lehetőségét.
Ezért szükséges minél fiatalabb korban elkezdeni a kiegészítést, hiszen ha később kapunk észbe jelentősen lecsökkenhet az öntámogatásunk összege.
A magyar valóság tehát jelen ábra szerint az, hogy nem tesz félre a dolgozó emberek igen nagy százaléka a későbbiekre.
Hogy ez ok vagy következmény, azt nagyon nehéz megítélni, hiszen személyenként változó lehet ki hogyan éli ezt meg. De véleményem szerint a gyakorlatban inkább annak a következménye lehet, hogy nincs meg az öngondoskodás részletes kiforrott "kultúrája" hazánkban.
Köszönjük a figyelmet!
Horváth Orsolya Rita
Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!
Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!
Forrás:
(1) napi.hu-Nyugdíj előtt állók, figyelem! Ez kell a nyugdíjkiegészítéshez
letöltés ideje 2018. 06.25 16:37
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyugdij_elott_allok_figyelem_ez_kell_a_nyugdijkiegesziteshez.664948.html

Mit hozhat a jövő év a nyugdíjasoknak?
Vajon mire számíthat egy nyugdíjas? A napokban várható a jövő évi költségvetési törvényjavaslat elfogadása. Bizonyos kalkulációkkal azonban már számolhatunk…
„A 2,7%-os emelés a 128 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva havi plusz 3.500 forintot jelent, ami éves szinten 42 ezer forint.” (1)
Ez az összeg az átlagnyugdíjra vonatkozik, aki ennek a felét azaz 64.000 Ft-os nyugdíjat kap, ő jövőre havi 1750 Ft-tal kaphat majd többet, akinek pedig 100.000 Ft körül van a nyugdíja, az a postástól 2.700 Ft magasabb nyugdíjra számíthat. Ehhez az összeghez természetesen a nyugdíjprémium összege is hozzáadódhat majd.
Szerintem még most is jelentős a különbség az átlag fizetés és a nyugdíj összege között, ami a nyugdíjasoknak már komoly gondokat jelenthet. Úgy gondolom, hogy az érintettek jórészének a havi kiadásai ettől nagyobb mértékben növekednek, elég ha csak a folyton emelkedő gyógyszerek árakra gondolunk.
Köszönjük a figyelmet!
Írta: Kalóz Gyöngyi
Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!
7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!
Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!
Forrás:
(1) Portfolio.hu online gazdasági újság: Megvan, mennyivel emelkednek a nyugdíjak jövőre
letöltés ideje: 2018. 06. 20. 22:12
https://www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/megvan-mennyivel-emelkednek-a-nyugdijak-jovore.3.288134.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Eltörlik a nyugdíjasok után fizetendő adókat
A munkaerőhiány egyre égetőbb, és a kormány már többször kinyilvánította, szeretnék, ha minél több nyugdíjas érezne kedvet visszatérni munkahelyre. A jövő évi adótörvény tervezetéből, illetve a szociális hozzájárulási adóról szóló új törvénytervezetből (amelyeket most nyújtottak be) már látható, hogyan segítené elő mindezt a kormány. Több ponton is kedvezne a nyugdíjasokat alkalmazó cégeknek, és a nyugdíjas munkavállalóknak is.
A saját jogú nyugdíjas munkavállalók foglalkoztatása (munkaviszony) után nem kellene a jövő évtől
- sem szociális hozzájárulási adót (szocho),
- sem szakképzési hozzájárulást (1,5%)
fizetniük a munkáltatóknak.
A szociális hozzájárulási adó jelenleg 19,5 százalék, jövőre 17,5 százalék lesz. Eddig az 55 év felettiek foglalkoztatásához lehetett 50 százalékos mérséklést is kapni az adóból, de csak havi bruttó 100 ezer forintig. Vagyis ezzel a módosítással a munkáltatók jövőre 8,75-17,5 százalékot spórolhatnak, ha nyugdíjas munkavállalót vesznek fel.
Ezzel gyakorlatilag lenullázza a kormány a nyugdíjas szövetkezeteknek adott adóelőnyt. Hiszen jelenleg csak a nyugdíjas szövetkezeteknél foglalkoztatottak után nem kell szochót és szakképzési hozzájárulást fizetni a nyugdíjas munkaviszonyosok után.
Maguknál a nyugdíjas munkavállalóknál is legalább ilyen gáláns az adókönnyítés, hiszen a jövő évtől a saját jogú munkaviszonyos nyugdíjas mentesül
- a természetbeni egészségbiztosítási járulék (7%) és
- az egyéni nyugdíjjárulék (10%)
megfizetése alól is. Vagyis csak az szja-t (15%) kell majd levonni a nyugdíjas munkavállaló béréből. Pont, mint a nyugdíjas szövetkezeteknél, vagyis itt is megszűnik az eddigi adóelőny.
Százezer forintra vetítve:
- a munkáltatónak 8750 / 17 500 forinttal lesz kevesebb a havi közterhe,
- a nyugdíjas munkavállaló pedig 17 ezer forintot nyerhet, mert ennyivel kevesebbet vonnak le a béréből.
A szabályok vonatkoznak a nyugdíjas egyéni és társas vállalkozók munkaviszonyos foglalkoztatására is.
Marad a kereseti plafon?
Egy valamiben úgy tűnik, nem szűnik a szigor, nem változtat a kormány: nem találtunk a tervezetekben utalást arra, hogy esetleg eltörölnék a kereseti összeghatárt. Ez alapján jelenleg a legkisebb munkabér (=minimálbér) tizennyolcszorosáig, azaz idén évi 2,484 millió forintig járható az, hogy valaki a nyugdíja megtartása mellett munkaviszonyban pénzt kereshessen. E fölött szüneteltetni kell a nyugdíj folyósítását az év végéig.
És úgy tűnik, megmarad a közszférában a „munkabér vagy nyugdíj” korlátozás is.
Ennyiben fog tehát csak hátrányt jelenteni, ha valakit nem nyugdíjas szövetkezeten keresztül foglalkoztatnak.
Kiemelt kép: Evgeny Yepanchintsev/Sputnik/AFP
Nyugdíj: Így döntöttek Önök?!
Így vélekednek Önök erről a nyugdíj kérdéskörről?! Figyelembe veszik vajon az Önök akaratát?! Érvényesülhet valamikor a döntésük?!
Számos kérdést felvet a nemrégiben útnak indított vélemény felmérés a nyugdíj- szövetkezetekről. Arról kérdeztük Önöket, hogy Önök szerint megéri nyugdíj- szövetkezeti tagnak lenni és munkát vállalni ha időskori ellátásban részesülnek? Ebben a szavazásban az alábbi válaszarányok születtek.
A válaszadók nagy többsége szerint a nyugdíjból való megélhetésnek kellene az elsődleges célnak lenni, hiszen egy élet munkája van mögötte. Ezt igen nagy ugrás követi, több mint 10%-al kevesebben gondolják úgy, hogy ha szükség lenne munkát vállalni nem fordulnának szövetkezetekhez, inkább egyedül oldanák meg a problémát.
Mindemellett alig pár százaléknyi szavazat érkezett a nyugdíj-szövetkezettek hasznosságára, és arra, hogy Olvasóink nem terveznek nyugdíj után munkát vállalni.
Milyen következtetés vonható le az alábbiak alapján?
Véleményem szerint, akik érintettek valamilyen formában a nyugdíj kérdéskörben, aggódnak, hogy miként is alakul majd az életük az időskori ellátás idejében. Illetve az érintettek véleményére sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, hogy elégedett nyugdíjasok lehessenek.
A kérdésre adott válaszok százalékai alapján még mindig nem a többségi nyugdíj- érintett akarata érvényesül, pedig az magának a rendszernek is jót tehetne.
Köszönjük a figyelmet!
Írta: Horváth Orsolya Rita