Kétségek között, avagy meg tudok-e élni nyugdíjasan is?

  Hatalmas különbségek a nyugdíjak között! Hogyan fogunk tudni megélni idősen? Megélhetési problémák, szűkös havi juttatás, küzdelem minden falat kenyérért. Előtakarékosság, tervezés, az anyagi biztonság reménye.

ketseg-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.png

„Nagyon nem várják a magyarok az időskort, elég pesszimistán nyilatkoztak ugyanis egy nemzetközi felmérésben. Kiderült, nagyon kevesen vannak, akik szerint koruk előrehaladtával sem lesznek anyagi gondjaik, és várják már az öregkort.”(1)

  Véleményem szerint igazából összehasonlításnak igazából csak érdekesség értéke van, mivel ország és ország, népcsoport és népcsoport között hatalmas különbségek vannak. A bérek, a vallási nézetek, megtakarítási lehetőségek és a megélhetéshez szükséges összegek mind-mind eltérőek. Ezzel kapcsolatban már az sem mindegy, hogy kisgyermekként, fiatalkorunk során hogyan is neveltek fel bennünket és hogy életünk során hogyan is alakult ki bennünk az, hogy valójában milyen is lehet az a bizonyos időskor. Környezetünk hatalmas mértékben tudja befolyásolni ezzel kapcsolatos nézeteinket.

   Már a felnőtté válásunk kezdetén érezhető, hogy nagy különbségek vannak az emberek között. Amikor már a küszöbön van iskolás éveink befejezése, mind megtapasztaljuk, hogy nem is annyira mindegy hogy hol is helyezkedünk el, mivel a bérek között bizony nagy különbség van, ami befolyással lesz az időskorra való megtakarításainkra. Mindannyian tisztában vagyunk azzal hogy egy átlagos minimálbérből jóval nehezebb félretenni, spórolgatni úgy, hogy az a mindennapi életünkben is anyagi biztonságot nyújtson és mégis maradjon belőle jóval későbbre is.

  Úgy kell indítanunk az életünket, olyan munkahelyet kell találnunk, amivel életünk nyugalmas éveit olyan minőségben és mennyiségben tudjuk finanszírozni, ahogy azt elképzeljük. Minden csak RAJTUNK múlik, senki máson.

   Sok nyugdíjas nem tehet mást, mit hogy felkösse a gatyát és elkezdjen mellékállások után nézni, hogy ki tudja egészíteni a havi kenyérrevalót. Munka van, csak keresni/akarni kell, szokták mondani. Időskorban is találhatunk munkát, nem mindenhol fogják elutasítani azt, aki szeretné hogy több pénzből gazdálkodhasson. Becsülendő dolog az elutasításokkal és kifogásokkal teli világunkban, hogy akadnak még olyan cégek, akik nem fogják azonnal az ember szemébe odavágni a nemet minden gondolkodás nélkül ez esetben a korunkra való tekintettel.

   Úgy gondolom, az ember lehet bármennyi éves, megtalálhatja a számára megfelelő munkát amellyel kiegészítheti a nyugdíját. Tartja is a mondás, hogy annyi évesek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat. Igazán sok olyan idős ember van, aki fittségével simán lepipálja a tőle 10-20 vagy akár harminc évvel fiatalabb munkatársait. Úgyhogy nincs más hátra, mint előre, cselekedni kell és meg kell mutatni, hogy képesek vagyunk bármire.

  Egyre többen kezdenek el takarékoskodni a nyugalmas gondtalan időskori éveikre. Véleményem szerint igen fontos a takarékosság, mert bármi megeshet az emberrel és a váratlan helyzetekben megnyugvást tud nyújtani az, ha akad spórolt pénzünk, hogy kihúzzuk magunkat a szorultabb helyzetekből. Érett, céltudatos gondolkodásra enged következtetni az a tény, hogy egyre többen kezdenek bele valamilyen nyugdíj-megtakarításba. Természetesen nem minden esetben csak magunkra kell gondolni, hanem például ha már egyszer ott lesznek nálunk gyermekeink, unokáink meglátogatni a nagyszülőket, esetleg közös családi ünneplés van tervben, akkor azért legyen miből megvenni, a jó házi vacsorának valót esetenként nem kevés mennyiségben. Bár az ajándékok nem jelentenek mindent, mer ugyebár a szeretet és a család a fontos, de azért megmelengeti az ember szívét, hogyha tud valamivel az ember kedveskedni a szeretteinek akár egy születés- vagy névnap alkalmával és karácsonykor is.

Írta: Székely Mihály Tamás

Köszönjük a figyelmet! 

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

10 aranyat érő nyugdíj tipp a gondtalan nyugdíjas éveihez!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Fotó: pixabay.com
Forrás:
1. penzcentrum.hu: Érik a nyugdíjkatasztrófa: sok magyar már tudja, ezt nem lehet letagadni
Letöltés ideje: 2019.03.06. 18:10
https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/erik-a-nyugdijkatasztrofa-sok-magyar-mar-tudja-ezt-nem-lehet-letagadni.1074881.html?amp&fbclid=IwAR3IVMAtLbsNHvCVJzm64qGQWHV8VM3JX-Xn27KK0zTN1_VptL8HIeAV-Jc

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!