Havi 2,5 millió forint láthatatlan jövedelme van a fideszes Szatmáry Kristófnak

Öngondoskodásra találták ki a nyugdíjpénztárakat, és egészségmegőrzésre az egészségpénztárakat. Egy valakiről azonban igencsak bőkezűen gondoskodnak: arról a Szatmáry Kristófról, akinek – mint a 24.hu kiderítette – az MKB nyugdíj-, valamint az egészség- és önsegélyező pénztárának elnökeként havi 2,5 millió forintnyi jövedelem jár. Ráadásul ezt megfejelheti évente maximum 3 millió forint költségtérítéssel is.

A fideszes országgyűlési képviselő igazi pozícióhalmozó: kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosi posztja mellett három iparkamara vezetésében is benne volt, amikor 2016-ban célba vette az akkor még állami tulajdonú, tavaly Matolcsy György és Mészáros Lőrinc köreihez került MKB Bank két pénztárát is. Habár híján volt a pénzügyi végzettségnek, az év március 9-én beválasztották a mai nevén MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár legfőbb vezető testületébe, az igazgatótanácsba, és nyomban annak az elnöke is lett.

Botrányok tapadnak a nevéhez

Szatmáry Kristóf – családtagjaival közös – cége, a zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozó Szatmáry Kft. tavaly feketemunkással bukott meg. Aztán idén év elején többször is nyugtaadás elmulasztásán kaptuk az egyik boltjukat, videofelvételekkel is igazoltuk ezt. A kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos hazugsággal, manipulációval és rágalmazással vádolta lapunkat, állítva, hogy nem igaz, amit írtunk. Az ügyészség azonban megállapította: igazolva látja, hogy többször elmaradt a nyugtaadás az üzletben. Amikor szembesíteni próbáltuk ezzel a kormánypárti politikust, a kérdéseink érdemi megválaszolása helyett menekülőre fogta. A képviselő a közelmúltban kiszállt a családi cégből.

Ekkor tett egy gesztust: előzetesen lemondott az igazgatótanácsi elnökként őt megillető tiszteletdíjról. Nem volt ez nagy áldozat, mert az elnöknek – az it-tagokhoz hasonlóan – jó ideje havi 20 ezer forint tiszteletdíj járt, mégpedig a takarékosság jegyében, és azért, hogy hűek maradjanak a pénztárak céljához, vagyis hogy az önsegélyezés, az egészségmegőrzésre félre tett megtakarítás a tagdíjat befizetők érdekeit szolgálja.

Nem kellett azonban sokat várni, hogy kiderüljön, mégsem ingyen végzi a munkát a kormánypárti politikus. Május közepén új döntést hozott a pénztár közgyűlése, e szerint az új igazgatótanácsi elnököt megilleti költségtérítés, elszámolhat bizonyos juttatásokat számla ellenében, nem is kis összegben:

  • reprezentációs kiadásokra 2016-ban 1 millió forintot,
  • a pénztár tulajdonában álló mobiltelefont használhat, a pénztár állja a telefonszámlát,
  • a pénztár laptopot is adhat neki, és az internetezés díját is állja,
  • ha saját autójával a pénztárral kapcsolatban álló üzleti partnereket látogatja meg, akkor üzemanyagköltséget, szállásdíjat, parkolási díjat, étkezési költséget is elszámolhat.

Aztán szeptemberben újabb közgyűlés, újabb döntés következett: beemelték az elszámolható juttatások közé azt,

  • ha Szatmáry Budapesten a pénztárral szerződött taxicég szolgáltatását veszi igénybe,
  • meg azt is, hogy jár neki egy maximum 12 millió forintos beszerzési értékű szolgálati autó – ám ennek igénybevételéről lemondott „az azt korlátozó megbízatásának fennállásáig”.
  • Egy pontosítást is végrehajtottak: korábban az 1 millió forintos korlát csak a reprezentációs kiadásokra vonatkozott, a többire – autóhasználat, parkolási díj, szállásköltség, taxi – nem, azokat számla ellenében gyakorlatilag korlátlanul állta a pénztár. Októbertől már az összes elszámolható juttatásra vonatkozott az évi 1 millió forintos felső határ.

De ami fontosabb: a korábban egységesen havi 20 ezer forintos tiszteletdíját 2016 októberétől az igazgatótanácsi tagoknak 50 ezer forintra emelték, az elnöknek, vagyis Szatmárynak viszont havi 1 millió forintos tiszteletdíjat állapítottak meg.

Bár erről „az annak felvételét korlátozó megbízatásának fennállásáig” lemondott. Szatmáryt megkérdeztük az ügyben, helyette a Fidesztől kaptunk levelet, amelyben elárulták, mi ez a megbízatás. A parlamenti képviselői munka összeegyeztethetetlen például gazdasági tisztséggel, megbízatással, ezért a képviselő keresőfoglalkozást nem folytathat és egyéb tevékenységéért díjazást nem fogadhat el. Azaz tiszteletdíjat nem vehet fel Szatmáry.

Kisvártatva azonban megtalálták a módját, hogyan tud mégis hozzájutni az apanázshoz. Mindez a közgyűlési határozatokból derül ki, amelyeket a 24.hu átnézett. Pár hónap múlva, 2016. december 16-án a közgyűlés úgy határozott:

a tiszteletdíj helyett (…) maximum a tiszteletdíj bruttó havi összege és az az után a Pénztár által fizetendő adó és járulékteher keretösszegét figyelembe véve a Pénztár az Igazgatótanács elnöke javára, kérésére köthet (…) személybiztosítási szerződést, melynek időarányos havi díját, adó és járulék vonzatát (…) a pénztár fizeti meg.

Magyarán: Szatmáry ugyan nem vehetné fel a havi 1 milliós tiszteletdíját, de kitalálták helyette, hogy a pénztár a javára ugyanekkora értékben (plusz adó és járulék) biztosítást köt.

A nyugdíjpénztárnál is az elnöki szintig vitte

Nagy nap volt ez a fideszes képviselőnek, mert ugyanaznap, 2016. december 16-án Szatmáry Kristófot beválasztották az MKB másik pénztárának, az MKB Nyugdíjpénztárnak is az igazgatótanácsába, itt is azonnal az elnöki pozícióig jutott.

És gyakorlatilag lemásolták az egészségpénztári forgatókönyvet: Szatmáryt a nyugdíjpénztárnál is 1 millió forint illette meg havonta, úgy, hogy a javára ilyen összegű biztosítást köthet a pénztár. A többi it-tag havi tiszteletdíja a korábbi években megszokott 60 ezer forint maradt, de ők is kérhetik, hogy biztosításban jussanak hozzá ehhez.

Szűk egy év múlva, 2017. november 1-jétől aztán felemelték a nyugdíjpénztárnál a Szatmáryt megillető, biztosítási formát felvevő jövedelem összegét havi 1,5 millió forintra. Emellett a nyugdíjpénztár évente maximum 2 millió forint értékben állja Szatmáry utazásait, szállását, parkolási díját, taxizását, reprezentációs kiadásait.

Összefoglalva: a mostani állapot szerint a két pénztártól összesen havi 2,5 millió forint jövedelemhez fér hozzá a miniszteri biztos, méghozzá úgy, hogy tiszteletdíjként nem vehetné fel, mégis megoldják azzal, hogy a pénztárak biztosítást kötnek a javára. Ezt fejeli meg évente összesen 3 millió forint elszámolható juttatás, költségtérítés.

És mindezeknek nincs nyoma Szatmáry Kristóf képviselői vagyonnyilatkozatában a jövedelmek között.

Ott az országgyűlési képviselőségért járó 224 ezer forint mellett a miniszteri biztosként felvett havi 748 ezer forintot említi csak.

A vagyonnyilatkozatban fel kell tüntetni külön a nagy értékű értékpapírokat, köztük a biztosításokat is. E szerint Szatmárynak

  • 2015-ben, vagyis még az MKB két pénztárához való csatlakozása előtt 5 millió forint értékű biztosítása volt (CIG-Pannónia és Generali-biztosításban),
  • 2016 végén csupán 1 millióval több, összesen 6 millió forint (szintén CIG-Pannónia és Generali),
  • 2017 végére 1,6 millióval hízott csak, azaz összesen csaknem 7,6 millió forintra (CIG-Pannónia és Uniqa-biztosításban).

A fideszes képviselőnek emellett van egymillió forint készpénze, négymillió forintja pénzintézeti számlán, és további 10,4 millió forint követelése. Ugyanakkor a parlamenti képviselők közül ő tartozik a legtöbbel, 34 millió forinttal magánszemélyeknek.

A Fidesz kérdésünkre közölte: a Szatmáry vagyonnyilatkozatában foglaltak megfelelnek a valóságnak. Elismerték, hogy a képviselő személybiztosításokkal rendelkezik, de azok és pontos értékük szerintük szerepelnek a vagyonnyilatkozatában, amely itt érhető el.

Titkolóztak

Nem volt könnyű kideríteni, hogy mennyi jövedelmet kap Szatmáry Kristóf az MKB két pénztárától.

  1. Előbb újságíróként kérdést küldtünk a két pénztárnak, de azok megtagadták az adatok kiadását (mind az it-tagok, mind az it-elnök javadalmazására rákérdeztünk), üzleti, illetve pénztártitokra hivatkozva.
  2. Egyik kollégánk tagja az egészségpénztárnak, így kérhette a határozatokba való betekintést. Hetekig tartott, mire időpontot kapott a betekintésre. Titoktartási nyilatkozatot akartak vele aláírattatni, erre nem volt hajlandó, így nem tolták elé a papírokat.
  3. Ha elé is tolták volna, abban sem lett volna sok köszönet: menet közben megtudtuk, hogy egy másik pénztártagnak a határozatok számát megmutatták ugyan, de a szöveget kitakarták, vagyis sem azt nem tudta meg, hogy mennyi a havi apanázs, sem azt, hogy mindezt a biztosítási trükkel juttatják Szatmárynak. Tehát a pénztár tagja, akinek a tagdíjából is származik Szatmáry és más pénztári vezetők juttatása, nem tudhatta meg, hogy mennyi pénzt kapnak az it-tagok. Ráadásul mindezt úgy, hogy a határozatokról azok meghozatala után 30 napig egy tájékoztatót kell kitenni a pénztár budapesti Dévai utcai helyiségébe, a határozatok meghozatalára jogosult közgyűlésen részt vevőkkel pedig semmiféle titoktartási papírt nem íratnak alá – tehát aki bármikor később, a 30 nap lejárta után akarja megtudni, hogy a vezetők mennyi pénzhez jutnak, annak igencsak meg van nehezítve a dolga.
  4. Ez után mentünk be a cégbíróságra, ahol kitakarás nélkül láthattuk a közgyűlési határozatokat.

Kiemelt kép: MTI / Balogh Zoltán