Nyugdíjsegélyt kap a legismertebb magyar író
A hvg.hu-nak Nemere István azt mondja, csak magyar nyelven 12 millió kötetét adták el, de az írók nem fogadták be. Már nem zavarja, és beletörödött abba is, hogy egyik könyvét Hollywood lenyúlta.
700 könyvnél tart, (mire az interjú megjelent 701-nél), de vannak gondjai, három válás után nem sok mindene maradt. Autója tízéves, azon is van hitel. Nem panaszkodik, megél. 18 éves kora óta dolgozik.
És az állam értékeli is azt a sok milliót, amit adóban levontak tőlem azóta: 37 ezer forint a nyugdíjam. Ez annyira kevés, hogy még nyugdíjsegélyt is kapok!
A munka a mindene és már nem bánja, hogy kívülálló maradt a tudomány és az irodalom világában és nem kap semmilyen kitüntetést. Már nem is szeretne.
Az interjúban hosszan beszél az összeesküvés-elméletekről, a klíma-blöffről, a Gagarin-kamuról, az UFO-król és arról, hogy csak azt az időt sajnálja, amit nem írással tölt.
Nincs kitűzve konkrét szám, hogy hány könyve jelenjen meg, de ha a 723-at (Barbara Cartland ennyivel tartja a világrekordot) túlszárnyalja, annak örülni fog.
Legutóbbi bejegyzések
- Nyugdíjemelés! Fontos hírt jelentettek be!
- Egyszeri segély nyugdíjasoknak 2024 – Így igényelheted te is a pénzt:
- Egyszeri segély nyugdíjasoknak 2024 – Így igényelheted te is a pénzt:
- Most jött az áprilisi nyugdíjakkal kapcsolatban a hír!
- Jól mennek az egészségpénztárak, a Magyarok ide fektetik a pénzüket!
Archívum
- 2024. szeptember
- 2024. július
- 2024. május
- 2024. április
- 2024. március
- 2023. szeptember
- 2023. augusztus
- 2022. november
- 2022. október
- 2022. január
- 2021. november
- 2021. október
- 2021. február
- 2021. január
- 2020. december
- 2020. november
- 2020. október
- 2020. szeptember
- 2019. október
- 2019. szeptember
- 2019. augusztus
- 2019. július
- 2019. május
- 2019. április
- 2019. március
- 2019. február
- 2019. január
- 2018. december
- 2018. november
- 2018. október
- 2018. szeptember
- 2018. augusztus
- 2018. július
- 2018. június
- 2018. május
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. december
- 2017. november
- 2017. október
- 2017. szeptember
- 2017. augusztus
- 2017. július
- 2017. június
- 2017. május
- 2017. április
- 2016. május
- 2015. november
Kategóriák
- 10 EZER FORINTOS TÁMOGATÁS IDŐSEKNEK
- 13-ik havi nyugdíj
- 13. havi nyugdíj
- 2022
- 2023
- 300 000
- 40 év felett csak 3 napot kéne dolgozni
- 40+ nyugdíjkorhatár 2018/2019
- 50 ezer forint támogatás
- 9 százalék lesz?
- A nők 40 év jogosultsági időn alapuló öregségi nyugdíjra jogosultságának feltétele 2019
- adó
- adó_visszaigénylés
- adókedvezmény
- adósság
- adótörvény
- adózás
- aktívak
- alapnyugdíj
- alekszej navalnij
- államitámogatás
- Anna_Szakács
- arany_évek
- argentína
- átlagbér
- átlagkereset
- átlagnyugdíj
- átmeneti bányászjáradék
- atomerőmű
- behajtás
- Belföld
- bér
- béremelés
- béremelkedés
- Berki_Viktória
- bevándorlás
- bíróság
- bitcoin
- biztosítás
- biztosítási idő
- botos katalin
- brit
- Bulvár
- cig pannónia
- családi pótlék
- csaló
- csapda
- demény pál
- demográfia
- demokratikus koalíció
- diósgyőr
- dk
- egészségpénztár
- egészségpénztárak
- egészségügy
- Egyéb
- egyszeri segély
- egyszerűsített honosítás
- együtt
- éhségmenet
- Élet-Stílus
- életjáradék
- elmarad a nyugdíjkorrekció
- Előbb jön a nyugdíj
- elöregedés
- előtakarékosság
- első nyugdíj
- emmi
- Erzsébet program 2018
- erzsébet program 2018-2019
- Erzsébet program üdülési pályázat 2018
- Erzsébet utalávány is jön
- Erzsébet utalvány elfogadóhelyek 2018
- erzsébet-utalvány
- és nyugdíj összegének kiszámítása !
- európai uniós választások
- farkas andrás
- felsőfokú_tanulmányok
- fidesz
- fizetés
- fizikai munka
- foglalkoztatói_nyugdíj
- friedrich ebert stiftung
- gál róbert iván
- gasztronómia
- Gazdaság
- gazdasági növekedés
- gdp
- gender
- gki gazdaságkutató zrt
- gondolat
- gyarmati andrea
- gyerekek
- gyereknevelés
- gyógyszer
- gyurcsány ferenc
- gyurcsány-kormány
- handó tünde
- határon túli magyarok
- határon túliak szavazati joga
- Havi 7 ezer forint nyugdíjkiegészítés igényelhető
- háztartási munka
- heti betevő
- hiba
- hitel
- honvédelem
- Horváth_Orsolya
- Húsvéti ajándék nyugdíjasoknak 2019
- Húsvéti Erzsébet utalvány
- Húsvéti támogatás 2017
- időskori függőségi ráta
- Időskorúak járadéka 2018 nyomtatvány
- Időskorúak járadéka 2018 összege
- igazságszolgáltatás
- infláció
- ingatlan
- járadék
- járulékplafon
- jobbik
- jövedelem
- Kalóz_Gyöngyi
- kanada
- karácsony gergely
- karácsony mihály
- Karácsonyi erzsébet utalvány
- Karácsonyi Erzsébet-utalvány nyugdíjasoknak 2018-ban
- Karácsonyi nyugdíjas erzsébet utalvány 2017
- Karácsonyi nyugdíjas erzsébet utalvány 2018
- kata
- kdnp
- kedvezmény
- kentaur
- képviselő
- kérdés
- kereset
- kereseti korlát
- keresetnövekedés
- kettős állampolgárság
- kezdő nyugdíj
- kikapcsolódás
- kim lane scheppele
- kiránduás
- költségvetés
- költségvetés 2019
- költségvetési hiány
- költségvetési_törvény
- konteó
- konvergencia-program
- konvergenciaprogram
- könyv
- kordás lászló
- korhatár
- korhatár előtti ellátás
- korhatáremelés
- Korkedvezményes nyugdíj
- Korkedvezményes nyugdíj 2016 – 2017 : Tárgyalnának a korkedvezményes nyugdíjról
- Korkedvezményes nyugdíj 2018
- korkedvezményes_nyugdíj
- korrupció
- követelés
- Közélet
- közigazgatási bíróság
- közszféra
- közterhek
- közvélemény-kutatás
- ksh
- külföld
- külföld_nyugdíj
- különbíróság
- Kultúra
- kutatás
- lakásvásárlás
- letiltás
- lmp
- lottó
- lottóhúzás
- lottómilliomos
- lottónyeremény
- magánnyugdíjpénztár
- magánynyugdíjpénztár
- magyar
- magyar állam
- magyar államkincstár
- magyar közlöny
- magyar nemzeti bank
- magyar rémálom
- mák
- medvegyev
- megélhetés
- megtakarítás
- méltányossági nyugdíjemelés
- michael bublé
- migráció
- Mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 2019
- Mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összege 2019
- minimálbér
- minimálnyugdíj
- Minimálnyugdíj 2019
- miniszteri biztos
- mkb
- mkb nyugdíjpénztár
- mkb-pannónia egészség- és önsegélyező pénztár
- MNYP
- moma
- mtva
- munka
- munka nyugdíj mellett
- munkabér
- munkaerőhiány
- munkavállalás
- munkaviszony
- nagyszülők
- Nagyvilág
- nemere istván
- nemi identitás
- nemváltoztatás
- népesedési kerekasztal
- népszavazás
- new york
- nők 40
- Nők 40+ program 2019
- nők kedvezményes öregségi nyugdíja
- nők_korkedvezményes_nyugdíja
- novák katalin
- nyaralás
- NYESZ
- nyigdíjkalkulátor
- nyudíjkalkuláció
- nyugdíj
- Nyugdíj 2018
- Nyugdíj előtti álláskeresési segély 2018/2019
- Nyugdíj hozzátartozóknak 2019
- nyugdíj összege
- Nyugdíj összegének megállapítása 2019
- Nyugdíj_Gyöngyi
- nyugdíj_kalkuláció
- nyugdíj_kalkulátor
- nyugdíj_kedvezmény
- nyugdíj_megállapítás
- nyugdíj_ügyintézés
- nyugdíj_vip
- nyugdíj-előtakarékosság
- nyugdíj-hiba
- nyugdíj-hírek
- nyugdíj-kalkuláció
- nyugdíj-kalkulátor
- nyugdíj-kérdés
- nyugdíj-korrekció
- nyugdíj-kötvény
- nyugdíj-megállapítás
- nyugdíj-megtakarítás
- nyugdíj-szavazás
- nyugdíj-támogatás
- nyugdíj-teszt
- Nyugdíj-tudnivalók 2019
- nyugdíj-vélemény
- nyugdíj-vip
- nyugdíjak 2024
- nyugdíjalap
- nyugdíjas
- nyugdíjas erzsébet-utalvány
- nyugdíjas munkavállalás
- nyugdíjas parlament országos egyesület
- nyugdíjas szövetkezet
- Nyugdíjas üdülési pályázat 2018
- nyugdíjas_évek
- nyugdíjas_kor
- nyugdíjas_szövetkezet
- nyugdíjas-klub
- Nyugdíjas-tanfolyamok
- nyugdíjaskedvezmény
- nyugdíjasok
- nyugdíjasok figyelem
- nyugdíjasok foglalkoztatása
- nyugdíjasok munkavállalása
- nyugdíjasok pártja 50+
- nyugdíjazás
- nyugdíjba vonulás
- nyugdíjbiztosítás
- nyugdíjbomba
- nyugdíjcélú_megoldás
- nyugdíjcélú_megtakarítás
- nyugdíjelőtakarékosság
- nyugdíjemelés
- Nyugdíjemelés 2017: 0
- Nyugdíjemelés 2017/2018
- Nyugdíjemelés 2019
- Nyugdíjemelés 2023
- Nyugdíjemelés összege 2019
- nyugdíjfelkészültség
- nyugdíjfolyósító igazgatóság
- nyugdíjjáradék
- nyugdíjjárulék
- nyugdíjkalkuláció
- nyugdíjkalkulátor
- nyugdíjkatasztrófa
- Nyugdíjkiegészítés 2018/2019
- nyugdíjkorhatár
- Nyugdíjkorhatár 2018/2019
- Nyugdíjkorhatár táblázat 2019/2020
- Nyugdíjkorhatár táblázat nők és férfiak esetén 2019
- Nyugdíjkorhatár táblázat nők és férfiak esetén 2022/2023
- nyugdíjkorhatár_emelés
- nyugdíjkorhatár-emelés
- nyugdíjkorhatás
- nyugdíjkorrekció
- nyugdíjkorrekció 2018
- nyugdíjkorrekció 2023
- nyugdíjkötvény
- nyugdíjmegállapítás
- nyugdíjmegtakarítás
- nyugdíjminimum
- nyugdíjnövelés
- nyugdíjpénz
- nyugdíjpénztár
- nyugdíjplafon
- nyugdíjprémium
- Nyugdíjprémium 2017
- Nyugdíjprémium 2018
- nyugdíjprémium összege 2018/2019/2020/2021
- nyugdíjreform
- nyugdíjrendszer
- nyugdíjszámla
- nyugdíjszövetkezet
- nyugdíjtámogatás
- nyugdíjtörvény
- nyugellátás
- oecd
- oktatás
- öngondoskodás
- önkéntes nyugdíjpénztár
- önkéntes_nyugdíjpénztár
- online
- online-ismerkedés
- ÖNYP
- orbán
- orbán viktor
- öregségi nyugdíj
- öregségi résznyugdíj
- öregségi_nyugdíj
- Ororszország
- oroszország
- országos bírósági hivatal
- összeesküvés-elmélet
- ötlet
- paks
- paksi atomerőmű
- párbeszéd
- parlament
- pártszimpátia
- pénz
- Pénzügy
- pénzügyminisztérium
- pm
- policy solutions
- polt péter
- portfolioblogger
- Poszt ITT
- prémium
- rák
- ratkó-korszak
- reform
- republikon
- részmunkaidő
- saját jogú korrekció
- simonovits andrás
- sneider tamás
- spórolás
- szabolcs-szatmár-bereg megye
- szatmáry kristóf
- szavazás
- szavazat
- szavazati jog
- szavazatvásárlás
- szegénység
- Székely_Mihály_Tamás
- szikra dorottya
- szja
- szocho
- szochokedvezmény
- szociáldemokrácia
- szociális háló
- szociális hozzájárulási adó
- szolgálati idő
- szolgálati_idő
- születésnap
- szülők
- tállai andrás
- támogatás
- tanács
- táncművészeti életjáradék
- tanulmány
- társadalombiztosítás
- termelékenység
- terrorizmus
- teszt
- tévhit
- tiszta voks
- tiszteletdíj
- top
- top_nyugdíj
- tóth imre
- tóth zoltán
- trócsányi lászló
- tudnivalók
- tüntetés
- ügyfélszolgálat
- új_emberek_megismerése
- újraszámlálás
- ukrajna
- ukrán
- vadai ágnes
- vagyonnyilatkozat
- válastási törvény
- választás 2018
- választások 2018
- vállalati nyugdíjprogram
- Valorizációs szorzó 2018
- Valorizációs szorzó 2019
- varrónő
- vásárlóérték
- vásárosnamény
- végrehajtás
- vélemény
- Veress_Nikolett
- VIP
- vlagyimir putyin
- www erzsebet program.hu
- zsákutca