A jövő évben megoldódnak a nyugdíjproblémák?
Pozitívan vagy negatívan hatnak majd a nyugdíjasok életére a jövő évben hatályba lépő törvénymódosítások? Megoldódnak a kulcsfontosságú problémák? Az érintettek válaszoltak…
Egyértelmű választ hozott az utóbbi időben indított nem reprezentatív közvéleménykutatásunk arról, hogy a jövő évben a nyugdíjakat érintő fontos törvénymódosítások milyen hatással lesznek a nyugdíjasok életére. A válaszok arányát az alábbi diagram szemlélteti:
Az ábra alapján szerencsére a legkisebb arányban vannak azok a szavazók, akiket egyáltalán nem érdekel a nyugdíj téma. Ez azt jelenti, hogy az emberek fontosnak tartják a nyugdíjjal kapcsolatos ügyeket.
A válaszadók 9%-a teljes bizonytalansággal vélekedik a témáról. Nem tudják, hogy a módosítások jelentenek-e valami változást, akár pozitív akár negatív irányba. Ez viszont azt jelzi, hogy a társadalom szeretne foglalkozni a kialakult helyzettel, de igazából nem tudják mi lenne a jó megoldás.
Vannak olyan olvasók is (12%), akik szerint ezek a módosult törvények segíthetnek a nyugdíjrendszer reformálásában.
A legnagyobb arányban (78%) beérkezett válaszok szerint, ezek a problémák nem a pozitívabb jövő felé húznak. A valós problémák megoldásában ezek nem játszanak különös szerepet.
Így összességében megállapíthatjuk, hogy a válaszadók szerint a jövő évben sem oldódik meg a nyugdíjasok helyzete.
Köszönjük a figyelmet!
Írta: Kalóz Gyöngyi
Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!
Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!
Fotó: pixabay.com
Ez a magyar nyugdíjvalóság?!
A magyar nyugdíjvalóság ok vagy következmény?! Az Ön nyugdíját hogyan befolyásolja?! Bele kell törődni vagy tehet valamit ellene?!
"Késlekednek a magyarok, ha arról van szó, hogy tisztes havi járandóságból éljenek nyugdíjas korukban. Havi párezer forintos befizetéssel már sokat nyerhetnek azok, akik 25 éves koruktól félretesznek, de a magyar valóság nem ez" (1)
Sokan sajnos egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy öngondoskodásra egyre nagyobb szükség van, hiszen a kapott nyugdíj nem biztosítja a kívánt életszínvonal megteremtésének lehetőségét.
Ezért szükséges minél fiatalabb korban elkezdeni a kiegészítést, hiszen ha később kapunk észbe jelentősen lecsökkenhet az öntámogatásunk összege.
A magyar valóság tehát jelen ábra szerint az, hogy nem tesz félre a dolgozó emberek igen nagy százaléka a későbbiekre.
Hogy ez ok vagy következmény, azt nagyon nehéz megítélni, hiszen személyenként változó lehet ki hogyan éli ezt meg. De véleményem szerint a gyakorlatban inkább annak a következménye lehet, hogy nincs meg az öngondoskodás részletes kiforrott "kultúrája" hazánkban.
Köszönjük a figyelmet!
Horváth Orsolya Rita
Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!
Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!
Forrás:
(1) napi.hu-Nyugdíj előtt állók, figyelem! Ez kell a nyugdíjkiegészítéshez
letöltés ideje 2018. 06.25 16:37
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyugdij_elott_allok_figyelem_ez_kell_a_nyugdijkiegesziteshez.664948.html
fotó: pixabay.com

Fontos!! Ön is készüljön előre a nyugdíjra!!
Fontos! Szinte hetente berszélhetnénk erről a témáról, akkor sem lenne elég hiszen mindenkienk tudatosítania kell magában!!
Írta: Horváth Orsolya Rita
Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja! Megdöbbentő nyugdíj titkok! Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/surgetne_a_nyugdijra_valo_elotakarekoskodast_az_mnb.656367.html