Nyugdíjjal megvett, Fidesz-szavazó ukránok után nyomoz Gyurcsány

Pár év alatt a másfélszeresére emelkedett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kispalád lélekszáma – mondta a Facebookra feltöltött videójában Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A politikus azzal kapcsolatban látogatott el a magyar-ukrán határ mellé, hogy egy régi egyezmény miatt ukrán és orosz állampolgárok ezrei kaphatnak 300 ezer forintos nyugdíjat a magyar államtól. Gyurcsány szerint az Orbán-kormány ezt kihasználva szerez magának szavazókat.

A DK elnöke szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagyjából 26 ezer olyan ukrán állampolgár lehet, aki csak azért jelentkezett be valamelyik magyar határmenti településre, hogy az itteni szociális ellátást megkaphassa.

A videóban megszólal több helybeli is, akik arról is beszélnek, hogy a Magyarországra átjött ukrán állampolgárok eltüntetik annak bizonyítékait, hogy mennyi nyugdíjat kaptak Ukrajnában, és így igényelnek magasabb összeget. Bemutatnak egy romos házat is, amelybe állítólag 203 ukrán állampolgár van bejelentve. Gyurcsány azt is elmondta, hogy a bejelentkezett állampolgárok egy részét a Fidesz a szavazáskor tudja aktivizálni.

A párt múlt héten jelentette be, hogy aláírásgyűjtést indítanak azért, hogy elvegyék ezeket a nyugdíjakat, valamint az is kiderült, hogy a párt másik kezdeményezése, miszerint el kellene vennie a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogát nem lenne ellenére a társadalomnak.

A háromszázezres UKRÁN nyugdíjak nyomában

Kíváncsi vagy, hogy miért kapnak 300 ezer forintos nyugdíjat a magyarok zsebéből olyan ukránok, akik soha nem éltek, dolgoztak és adóztak itt? És arra, hogy hogyan lesz belőlük magyar állampolgár, majd Fidesz-szavazó? Én most utánajártam. Nézd végig a videót, meg fogsz döbbenni! Ma csak a DK képviseli, hogy ne a magyarok fizessék az ukránok nyugdíját! Csatlakozz Te is az aláírásgyűjtésünkhöz:bit.ly/3D63SMsÉs osszátok meg a videót, hogy minél többekhez eljusson!

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2018. január 15.

Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc/Facebook