Nyugdíj: De hol marad a megvalósítás?!

  A lehetőség és elgondolás adott! Komoly előrelépést jelentene! De vajon megéri várni a megvalósításra?!

nyugdi_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator.jpg

  "Az átlagnyugdíjnak megfelelő összegű tizenharmadik havi nyugdíj egyszerre lehet képes felfelé húzni az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők bevételét, valamint szolidaritást ébreszteni az ennél magasabb időskori illetményt kapókban. Szólt arról is, hogy a nyugdíjemelések számításakor az infláció mellett a bérnövekedéseket is figyelembe kell venni, emellett lehetővé kell tenni a nyugdíj melletti munkavégzést, és vissza kell állítani a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét." (1)

  Az elgondolás menete, egy nagyszerű kezdeményezés lenne, amely nagyban megkönnyítené az érintettek dolgát. Figyelembe veszi az eddigi felvetett ötleteket, konkrét tervel áll a nagyközönség elé. Modern nyugdíjgondolkodásnak mondhatjuk, hogy egyidejűleg a kis- és nagyobb nyugdíjjal rendelkezőkre is figyelmet fordít.
  Minden ami az elmúlt időben Önöket érintette nyugdíj témában most látszólag megoldást talált! De vajon hol marad a megvalósítás? Véleményem szerint mindenkinek őszintébb lenne a mosolya, ha konkrét megvalósításról is beszélhetnénk végre!

  Reméljük, hogy erre hamarosan sor kerülhet, és sokkal konkrétabb adatokról is beszámolhatunk Önöknek!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1): 24.hu- 120 ezer forintos, 13. havi nyugdíjat ígér Karácsony Gergely
https://24.hu/belfold/2018/01/25/120-ezer-forintos-13-havi-nyugdijat-iger-karacsony-gergely/
letöltés ideje: 2018. 01. 29. 7:44

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!