Felháborító amit a nyugdíjjal tesznek!!

 Felháborító amit a nyugdíjjal tesznek! Hihetetlen, hogy ezt is el kel viselniük a nyugdíjasoknak! Ön mit gondol?!

nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_cikk.jpg

 

  "Noha a nyugdíjjuttatások több fajtája adómentes – így a legtöbb embernek járó öregségi nyugdíj is -, de egy részük után mégis kell adózni. A korkedvezményes szolgálati nyugdíj ilyen, aki egyenruhás volt, és nem éri el kora a nyugdíjkorhatárt, a járandóság után személyi jövedelemadót (most 15 százalék) kell fizetnie." (1)

  Habár most csak a nyugdíjasok egy részét terheli ez a szabály, könnyen billenhet bármely irányba. Esély lehet arra, hogy megszüntetik ezt az adófizetési terhet, hiszen így is a katonák körében ( akiket elsősorban érint) nagyon magas a létszámhiány. Illetve az is megtörténhet, hogy kivetítik több szektorra is ezt az elképzelést, persze ez a lépés óriási (és mellesleg jogos) felháborodást váltana ki mindenkiből. 

  Véleményem szerint a korkedvezményes szolgálati nyugdíj egyfajta megbecsülés, mint amit a nyugdíjnak általában is jelentenie kellene, egy élet fáradságos munkáját pedig nem lenne szabad szankciókkal súlytani. 

Köszönjük a figyelmet! 

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
24.hu- A nyugdíjak egy részét megadóztatják
https://24.hu/fn/gazdasag/2017/12/10/a-nyugdijak-egy-reszet-megadoztatjak/
letöltés ideje: 2017. 12. 14. 15:45

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!