Ezért felkapottabb a nyugdíj-előtakarékosság év vége fele?

  Két indok is állhat a háttérben, hogy miért lehet fontosabb a nyugdíj-megtakarítás az évnek ezen szakaszában.

1. Repül az idő!

  Úgy gondolom, hogy sokunkban az év ezen szakaszában tudatosul, hogy egyre közelebb kerülünk az év végéhez, így egy évvel közelebb kerülhet a nyugdíjba vonulás lehetősége is. Amit régen a távoli jövőnek hittünk az sok esetben a már a jelen vagy esetleg már a múlt. Az idő kegyetlenül pörög és senki miatt sem áll meg vagy lassít. Aki még nem töltötte be a nyugdíjkorhatárt, ő a nyugdíjas évei felé robog és minden egyes perccel közelebb kerül hozzá.

2. Ősz!

  Vége a nyárnak, jönnek újra a dolgos és néha szürke hétköznapok. Rövidülnek a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák, megyünk szép lassan bele a hideg és zord télbe. Előfordulhat, hogy nem annyira fényesen látjuk a jövőnket, mint nyáron vagy akár tavasszal. Meglehet, hogy több félsz is van bennük a jövőnket illetően és ezt ellensúlyozva vagyis megoldást keresve szeretnénk biztonságosabb jövőképet teremteni magunknak. Szerintem az ember folyamatosan a biztonságra törekszik, amikor lehetősége van megteszi amit megtehet, de minimum, hogy elgondolkodik rajta.

  De ez csupán csak az én személyes véleményem és érzetem.

Kérdezzen a nyugdíj-megtakarításokról!

VIP bejegyzések

Ha tetszett a bejegyzés, kérem ossza meg barátaival, ismerőseivel! Köszönöm a figyelmét!

Kérem vegye figyelembe, hogy a bejegyzésben szereplő információk esetleg idejét múltak lehetnek, elveszthették aktualitásukat, mindig legyen tekintettel a bejegyzés megjelenési dátumára.
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a sem a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bekezdés 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást, sem pedig a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 4.§ (1) bekezdés 14. pontjában meghatározott biztosításközvetítői tevékenységet. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért feltétlen, minden esetben tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon szakemberrel! Jogi nyilatkozat

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!