Ez a 3 legfontosabb nyugdíj változás idén!

   Nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen fontos törvénymódosítások történtek az idén! Mindenkit érintő változások olvashatóak az alábbi cikkben. 
valtozas-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg   1) „A parlament elé terjesztett javaslat szerint a nyugdíj feltételei közül kikerül a biztosítási jogviszony megszüntetésének kötelezettsége.”[1]

   Úgy gondolom, hogy sokak számára hoz ez a törvénymódosítás megkönnyebbülést. Ugyanis a nyugdíj előtt állóknak eleve számos tennivalója akad, ha szeretnék a nyugdíjba vonulást minél gördülékenyebben elintézni. Viszont ez a módosítás levesz egy terhet a vállukról.   

   2) „A szabály hatályba lépését követően (tehát jövő év január 1.) a nyugdíjas munkavállalók munkabérét kizárólag személyi jövedelemadó terheli majd, tehát nem kell tőlük semmilyen járulékot vonni, illetve nem kell utánuk szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást fizetni.” [2]

   A törvénymódosítás szerint a munkaadóknak könnyebbség lesz nyugdíjasokat foglalkoztatni. Ez azt is jelenti, hogy háttérbe szorítják azokat az aktív munkavállalókat, akiknek a foglalkoztatottsága jelentősebb anyagi terheket jelent a munkaadó számára.

   Végül, a jövő évi legfontosabb változásokat tekintve, mindenképpen meg kell említenünk a nyugdíjemelést. Egy korábbi cikkre hivatkozva szeretném ezt a módosítást ismertetni:

   3) „A 2,7%-os emelés a 128 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva havi plusz 3.500 forintot jelent, ami éves szinten 42 ezer forint.” [3]

   A nyugdíjak évről-évre való emelkedése pozitív kellene hogy legyen, mégis ha jobban belegondolunk inkább negatívnak tekinthetjük ezt. Az idősödő társadalom nagyrésze hazánkban nagyon takarékosan bánik a pénzével, sajnos mégis sokuknak komoly megélhetési problémáik vannak. Ez teljesen megérthetővé válik, ha az átlag keresethez viszonyítunk.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

[1] napi.hu- K.Kiss Gergely: Sok 64 év feletti föllélegezhet - itt a kormány javaslata
letöltés ideje: 2018. 08. 15. 19:27 https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/sok_64_ev_feletti_follelegezhet_itt_a_kormany_javaslata.664788.html
[2] napi.hu- Szabó Zsuzsanna: Nyugdíj: fontos törvénymódosítások jelentek meg
letöltés ideje: 2018. 08. 15. 19:43
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/valtozasok-nyugdij-munkavallalas-ado-jarulek.667521.html
[3] Portfolio.hu online gazdasági újság: Megvan, mennyivel emelkednek a nyugdíjak jövőre
letöltés ideje: 2018. 06. 20. 22:12 
https://www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/megvan-mennyivel-emelkednek-a-nyugdijak-jovore.3.288134.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Hoppá! Ez történik az orosz nyugdíjjal?!

  Mi történik az orosz nyugdíjjal?! Mekkora lehet a baj?! Változással megállítható a lejtőn?!

nyugdij_nyugdij_nuygdijkorhatar_nuygdijkalkulator.jpg

"Oroszországban - még a Szovjetunióban - 1932-ben állapították meg a nyugdíjkorhatárt, amelyhez azóta nem nyúltak." (1)
 "Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma (parlamenti alsóház) elnöke szerint reform nélkül megszűnhet az állami nyugdíjrendszer Oroszországban.
" (1)

  Egy válsághelyzetben lévő nyugellátás helyreállítása nagyon bonyolult feladat. Nem csak a korszerűsítés hiánya, de a rendszer fenntarthatatlan felépítése is nehezíti a megoldást jelenleg. 

Hogyan lehetne a nyugdíjpénzeket úgy pótolni, hogy közben az érintettek se szenvedjenek hiányt? 

  A hazai viszonyokból kiindulva, a nyugdíjkorhatár esetleges emelése nagy felháborodást kelthet Oroszországban is, további terheket róva a döntéshozókra. 

Ez esetben mégis milyen megoldás kínálkozik, hogy az orosz nyugdíjat megállítsák a lejtőn?!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1): napi.hu-Domokos Erika: Mélyül az orosz nyugdíjválság
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/melyul-az-orosz-nyugdijvalsag.667929.html
letöltés ideje: 2018.08.15.14:38
fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Ennyi nyugdíjat akarnak a németek!

   Vajon hol a legjobb nyugdíjasnak lenni? Ezeket a híreket a németországi minimálnyugdíjról még biztosan nem hallotta!
zaszlo-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg

   „Im Jahr 2012 hat die SPD Pläne für eine Mindestrente in Höhe von 850€ vorgelegt, bis zum Jahr 2014 wurde dieses Konzept aber nicht durchgesetzt.” [1]
   „2012-ben az SPD egy 850€ összegű minimálnyugdíj tervezetet nyújtott be, ezt az elképzelést viszont 2014-ben még nem érvényesítették.”

  Sajnos azonban még mindig nem valósult meg a minimálnyugdíj Németországban és azt se lehet tudni, hogy egyáltalán meg fog-e valósulni valaha.

   Úgy gondolom, hogy azoknak a munkavállalóknak hatalmas könnyítést jelentene a minimálnyugdíj bevezetése, akiknek kevés a fizetése és emiatt nagyon csekély a nyugdíjrendszerbe való befizetésük is. Számukra egy biztos alapot nyújt előre a nyugdíjas évekre, mivel a kevesebb fizetésből a nyugdíjcélú előtakarékoskodás lehetőségei is korlátozottabbak.

   Viszont Németországban egy jóval magasabb életszínvonalért küzdenek az átlagemberek, mint hazánkban. Éppen ezért nehéz a nyugdíjasok, valamint életviteleiknek az összehasonlítása, hiszen meglátásaim szerint egy hatalmas szakadék van a két társadalom között.

   Sokkal motiválóbb azért dolgozni, hogy többet utazhassunk vagy szórakozhassunk, minthogy a létminimum értékét elérhessük. Mindemellett az előre gondoskodás lehetőségét is könnyebb előtérbe helyezni úgy, ha már az ún. garantált minimálnyugdíj biztosítva van.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás: https://www.gevestor.de: David Gerginov: Grundsicherung: Diese Kriterien für die „Mindestrente“ müssen erfüllt sein
https://www.gevestor.de/details/grundsicherung-diese-kriterien-fuer-die-mindestrente-muessen-erfuellt-sein-721300.html
(letöltés ideje: 2018. 08. 02. 20:17)
Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Nyugdíj feszültségek!

  Nyugdíj feszültségek! Itt a legégetőbb a probléma?! 
nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_feszultseg_1.jpg
  Nyugdíj feszültségek!? Lassan egyenlőségjelet is tehetnénk a két szó közé, hiszen egy ideje már másról sem szól a nyugdíj világa mint a problémákról és a megoldások találgatásáról. 
Minden témában érzékelhető, meggátolva a gördülékeny nyugellátást. 

Az elmúlt időszakban a legtöbb nehézség véleményem szerint az alábbi témakörökben tapasztalható:

  1. Nyugdíjkorhatár- Személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy az egyre kitolódó nyugdíjkorhatár alapjaiban rengette meg az emberek időskori ellátásba "vetett hitét".
  2. Nők40- A nők40 nyugdíjkedvezmény, a korhatárhoz is kapcsolódik, de a szakértők között is egyértelmű a feszültség, hogy ez a kezdeményezés pozitív vagy negatív hatással van-e a magyar nyugdíjhelyzetre. 
  3. Ellátás összege- A nyugdíjak összegére sokan panaszkodnak, hogy ha nem tettek félre dolgozói éveikben, nagyon nehezen tudnak kijönni a kapott pénzből. Emellett a nyugdíjminimum annyira kevés, hogy az alapvető szükségleteket sem tudják belőle fedezni. 
  4. Nyugdíjas szövetkezetek- Nyugdíjba vonulás után a legtöbben nem szeretnének újra munkába állni és ahelyett, hogy a nyugellátásban részesülőket vonják vissza a munkaerőpiacra, inkább az ellátás minőségi és mennyiségi javulásán kellene dolgozni amellett, hogy a "friss" munkaerőnek teremtsék meg a megfelelő munkakörülményeket.
  5. Nyugdíjrendszer- Bizonyos szempontból a többi nyugdíjfeszültség is visszavezethető a nyugdíjrendszer problémájára. Más szempontból viszont amíg az egyes egységek nem kerülnek rendbe a teljes rendszer sem válik akadálymentessé. 

  Így mint a fogaskerekek mozgatják egymást. Ha az egyik részben nehézség merül fel, az gátolja a másik megfelelő működését is, azonban ugyan ez igaz abban az esetben is ha jól működik a rendszer, az egyes pillérei is optimálisak lesznek, illetve ha a témakörök eredményesek akkor egy kiegyensúlyozott nyugdíjrendszer hozható létre.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Nyugdíj-területek: A veszély mindenhova elér?!

  Nem nyugodhatnak most sem a nyugdíj-témák! Mindig újabb (megoldandó) problémák fenyegetik a rendszert?! Egy terület sem lehet már kivétel?! nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_caution.png

  Sokszor híhetjük, hogy a nyugdíj-problémái, ha már nem szűnnek meg és nem is csökkennek, "legalább" a megszokott területeket érinti mint például a nyugdíjak összege, nyugdíjkorhatár megállapítása, nyugdíjrendszer elavultsága- fejlesztése vagy az időskori ellátásban részesülők megélhetése. 
  Azonban a probléma most egészen a "gyökeréig" nyúlik vissza!

  "Ugyanakkor a nyugdíjfolyósító intézetnél egy csapat úgy döntött, felveszi a harcot a magasabb bérért és a munkakörülmények javításáért. Ezért szakszervezeti alapszervezetet alakítottak. Az intézet Váci úti szocreál épületében intézik valamennyi nyugdíjas, közel hárommillió ember ügyeit" (1)

  Véleményem szerint ha a nyugdíjfolyósító szolgáltatáson belül nehézségek lépnek fel, az nagy kihatással lehet magára a nyugellátásra és közvetlen részeire is. Hiszen rendezett körülmények között várható csak rendezett ügyintézés és döntéshozatal. 

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás: 
(1) napi.hu- Mi lesz a nyugdíjjal? Áll a bál a nyugdíjfolyósítónál
letöltés ideje: 2018. 07. 19 21:05
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyugdij-nyugdijas-nyugdijfolyosito.666368.html#
fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Mindenkit érintő nyugdíj-hiba?! Ön hol keresné?!

  Ez lehet a nyugdíj alapvető hibája?! Ön is itt keresné?! Megoldható vagy már-már végzetes?! Beszéljünk róla!
nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_milesz.jpg

 "A mainál rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszert kellene kidolgozni - állítják egybehangzóan több kutatóműhely munkatársai. Van, aki ennek fejében megszüntetné a Nők 40 lehetőséget, olyan elemző pedig nincs, aki a férfiakra történő kiterjesztése mellett érvelne. Még 20 évig egyensúlyban lehet a nyugdíjkassza, de a 40 év alatti korosztály már kevesebb pénzre számíthat nyugdíjas éveiben." (1)

  Véleményem szerint, az alapvető hiba mikor a nyugdíjról beszélünk, hogy nemek szerint nagy a megkülönböztetés. Ugyanazon feltételek mellett mégis mások a nőkre és a férfiakra vonatkozó szabályok. Hiszen ha egy édesapa marad otthon a gyermekével (ami manapság egyre gyakoribb) Őt nem illeti meg a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás, hacsak be nem tölti a megállapított korhatárt. 

  Az, hogy a NŐK40 program pozitív-e vagy negatív kimenetelű inkább, az egy bonyolult kérdéskör, hiszen, sokaknak segítség, mások a negatív oldalát látják, pl. megnövekedtek ezáltal a kassza kiadásai. Viszont, az erre fordított összegeket ígyis- úgyis az érintetteknek kell kifizetni csak pár évvel később. 

  Mindemellett, a felosztó- kirovó rendszer merevsége sem teszi egyszerűvé a nyugellátás folyamatát.  Amíg egy korszerűsítésen, tényeken, vizsgálatokon és tapasztalatokon alapuló változáson át nem esik, ezt a problémát nem lehet kiküszöbölni. 
Ez vezethet el egyrészről ahhoz a folyamathoz, melynek a végén néhány év múlva a jelenleginél is kevesebb nyugellátási összegre számíthatnak az érintettek. 

  Szerintem a nyugdíj alapvető hibáját azonban nagyon nehéz egy konkrét dologban összefoglalni, hiszen egy komplikált, szerteágazó területről beszélünk, melynek az egyes részfolyamataiban kellene beavatkozni ahhoz, hogy a probléma gyökere megtalálható és megoldható legyen.  

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1):nepszava.hu- Pácban a nyugdíj előtti férfiak
letöltés ideje: 2018. 07. 04. 00:13
http://nepszava.hu/1114968_pacban-a-nyugdij-elotti-ferfiak
fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Ez a magyar nyugdíjvalóság?!

  A magyar nyugdíjvalóság ok vagy következmény?! Az Ön nyugdíját hogyan befolyásolja?! Bele kell törődni vagy tehet valamit ellene?!

nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_hazard.png

  "Késlekednek a magyarok, ha arról van szó, hogy tisztes havi járandóságból éljenek nyugdíjas korukban. Havi párezer forintos befizetéssel már sokat nyerhetnek azok, akik 25 éves koruktól félretesznek, de a magyar valóság nem ez" (1)

  Sokan sajnos egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy öngondoskodásra egyre nagyobb szükség van, hiszen a kapott nyugdíj nem biztosítja a kívánt életszínvonal megteremtésének lehetőségét. 
  Ezért szükséges minél fiatalabb korban elkezdeni a kiegészítést, hiszen ha később kapunk észbe jelentősen lecsökkenhet az öntámogatásunk összege. 

  A magyar valóság tehát jelen ábra szerint az, hogy nem tesz félre a dolgozó emberek igen nagy százaléka a későbbiekre. 
  Hogy ez ok vagy következmény, azt nagyon nehéz megítélni, hiszen személyenként változó lehet ki hogyan éli ezt meg. De véleményem szerint a gyakorlatban inkább annak a következménye lehet, hogy nincs meg az öngondoskodás részletes kiforrott "kultúrája" hazánkban. 

Köszönjük a figyelmet!

Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1) napi.hu-Nyugdíj előtt állók, figyelem! Ez kell a nyugdíjkiegészítéshez
letöltés ideje 2018. 06.25 16:37
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyugdij_elott_allok_figyelem_ez_kell_a_nyugdijkiegesziteshez.664948.html

Mit hozhat a jövő év a nyugdíjasoknak?

  Vajon mire számíthat egy nyugdíjas? A napokban várható a jövő évi költségvetési törvényjavaslat elfogadása. Bizonyos kalkulációkkal azonban már számolhatunk…
idos-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg

  „A 2,7%-os emelés a 128 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva havi plusz 3.500 forintot jelent, ami éves szinten 42 ezer forint.” (1)

  Ez az összeg az átlagnyugdíjra vonatkozik, aki ennek a felét azaz 64.000 Ft-os nyugdíjat kap, ő jövőre havi 1750 Ft-tal kaphat majd többet, akinek pedig 100.000 Ft körül van a nyugdíja, az a postástól 2.700 Ft magasabb nyugdíjra számíthat. Ehhez az összeghez természetesen a nyugdíjprémium összege is hozzáadódhat majd.
  Szerintem még most is jelentős a különbség az átlag fizetés és a nyugdíj összege között, ami a nyugdíjasoknak már komoly gondokat jelenthet. Úgy gondolom, hogy az érintettek jórészének a havi kiadásai ettől nagyobb mértékben növekednek, elég ha csak a folyton emelkedő gyógyszerek árakra gondolunk. 

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1) Portfolio.hu online gazdasági újság: Megvan, mennyivel emelkednek a nyugdíjak jövőre