Éles kettősség: Így osztódik a magyar nyugdíjtársadalom?!

  A korrekció minden évben kiemelt szerepet kap a nyugdíjhírek között. Idén azonban kedvezőtlen nyilatkozat került napvilágra. Önöket kérdeztük, hogy ennek milyen hatására számítanak. Íme a meglepő eredmények!
nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_premiumok1.jpg
   Ahogyan korábbi cikkünkben megírtuk, idén nem számíthatnak a nyugdíjasok annyi korrekcióra mint tavaly, hiszen az áremelések nem haladták meg a nyugdíjemelést. 
  Ez azt vonja magával, hogy nem kapnak annyi plusz kiegészítést sem az érintettek. 
Kíváncsiak voltunk, hogy mindez hogyan érinti Önöket. Kérdésünkre, a nem reprezentatív felmérésünk során, az alábbi válaszok érkeztek. 

nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_premiumoki_1.jpg 
  Igazán meglepő eredmény érkezett, hiszen a válaszadók majdnem felét nem foglalkoztatja a nyugdíj-kiegészítés ezen témaköre igazán! 
  Ettől kicsivel kevesebben nyilatkoztak úgy, hogy elég rosszul érinti majd a változás. 
  És mindössze 8,9% százalék gondolja úgy, hogy ha adnak de keveset, még mindig jobb mintha nem adnának semmit. 

  Véleményem szerint ez a jelenlegi álláspont számos kérdést felvet. Hiszen egy kis részt leszámítva, majdnem fele- fele arányban vannak akiknek ez nehézséget okoz és akiket nem érdekel. 
  A felvetés adja a kettősséget, vagy alapból érzékelhető eltérés a nyugdíj- témák között? Az időskori ellátásban részesülőknél éles határvonal húzódik mind ellátottságban mind érdeklődésben? Valóban ennyire megosztott lenne a magyar nyugdíjastársadalom?

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!



 foto:pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


A nyugdíjas évek ellehetetlenítése következik?

   A legújabb becslések szerint a nyugdíjkorhatárt 72 évre akarják emelni a közel jövőben annak érdekében, hogy a nyugdíjrendszer ne omoljon össze. Valóban ez lenne a legjobb megoldás? Nézzük, hogyan vélekednek erről Önök…

iroda-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator_1.jpg

   Vitathatatlan választ adott a múlthéten közzétett nem reprezentatív szavazásunk arról, hogy hogyan vélekednek Önök a nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatban. A közvéleménykutatás eredménye az alábbi diagramon látható:

   A szavazás eredménye azért vitathatatlan, mert a válaszadók nagy része a nyugdíjkorhatár emelés ellen voksolt, tehát számukra mindenképpen negatív hatással bír ez az új javaslat.

   A válaszadóknak több mint a fele gondolja úgy, hogy a nyugdíjas éveket ellehetetleníti a nyugdíjkorhatár emelése, és számukra ez egy elfogadhatatlan megoldás.
   A másik többséget képezik 35%-os válaszadási aránnyal szintén a nyugdíjkorhatár emelés ellen szavazók, akik szerint létezik más módszer is, amivel a nyugdíjrendszer fenntarthatóvá válhat. Ilyen alternatívákat jelentenek például a járulékfizetők-, valamint a születendő gyermekek számának növekedése, melyek a stabilitáshoz vezethetnek.

   Csupán a voksolók 9%-a gondolja úgy, hogy csakis a nyugdíjkorhatár emelése jelenthet megoldást a jelenlegi helyzetben. Szerintük szükséges ez az intézkedés, nem látnak más lehetőséget a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát tekintve.
   És mindössze a szavazók  2%-a nem foglalkozik egyáltalán a nyugdíjjal kapcsolatos témával. Ez a szám annyira csekély, hogy ez is lehet egy visszajelzés, miszerint a polgárok nagy része tájékozott a nyugdíjhoz kötődő intézkedéseket illetően.

   Másik fontos visszajelzés a szavazás alapján, amit már fentebb is érintettünk, hogy a közvéleménykutatás eredménye szerint szinte senki sem ért egyet a nyugdíjkorhatár emeléssel kapcsolatban. Tehát szükségszerű lenne más szemszögből megközelíteni a problémát és más megoldást találni.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!


Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Meddig emelkedhet a nyugdíjkorhatárunk?

   Valóban annyira fenntarthatatlan a nyugdíjrendszerünk, hogy szükséges tovább növelni a nyugdíjkorhatárt? De meddig még?  
iroda-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg

    „A lenti ábrából kiderül, hogy Magyarországon az alapnak vett 65 éves szintről nagyjából 7 évvel, tehát 72 évre kellene emelni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az időskori függőségi ráta 2015 és 2050 között stabilizálódjon..” [1]

   Ha az elemzések nem csalnak, akkor drasztikus nyugdíjkorhatár emelésre számíthatunk az elkövetkezendő időkben. Erre az intézkedésre azért van szükség, mert a nyugdíjrendszer egyre jobban kimerülni látszik, és az összeomláshoz közeledik. A korhatáremelés a legkézenfekvőbb változtatás, viszont szerintem máshol kellene keresni a megoldást...  

   Fontosnak találom azt, hogy a járulékfizetők száma növekedjen, mert ez nagyon hasznos szerepet játszik a nyugdíjrendszer stabilitásának kialakításában. Hazánkban a munkanélküliségi ráta kedvező alakulása azt mutatja, hogy jó irányba haladunk.

   A másik fontos szempont, ami hatással van a nyugdíjrendszerre, az a születendő gyermekek száma. Erre irányuló kezdeményezések is vannak hazánkban. Sajnos a tanulmányok, karrier miatt a mai fiatalok gyermekvállalásának időpontja egyre jobban tolódik tovább, míg csak egy, vagy esetleg egyetlen gyermeket sem tudnak már vállalni.

   Úgy gondolom, hogy a nyugdíjkorhatár emelés nem tekinthető megoldásnak, hiszen a 65 év körüli nyugdíj előtt állók már így is túlhajszoltak, képtelenség ezt a korhatárt további 7 évvel megtoldani.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!


Forrás: 
[1] portfolio.hu- Argyelán Ágnes: 7 évvel emelkedhet Magyarországon a nyugdíjkorhatár, ha így csökken a munkaerő
letöltés ideje: 2018.09.13 20:22
https://www.portfolio.hu/befektetes/nyugdij/7-evvel-emelkedhet-magyarorszagon-a-nyugdijkorhatar-ha-igy-csokken-a-munkaero.287718.html
Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Ön sem fog lelkesedni az új „nyugdíj-ötletért”?!

  Sokaknak nem fog tetszeni az új "nyugdíj-ötlet"?! Ön köztük lesz?!
nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_korrekcio.jpg

  "Nem kapnak annyi plusz pénzt idén ősszel a nyugdíjasok, mint tavaly. A KSH jelentése szerint ugyanis az áremelkedés nem haladta meg az év eleji nyugdíjemelés mértékét, vagyis a számok alapján nincs szükség korrekcióra." (1)

  Előre láthatólag sokaknak nem fog a szívébe férkőzni, ez az új elgondolás, hiszen így némi extra pénzt kaphattak az érintettek. Az alacsony korrekcióval azonban nehezebbé vállhat kicsit a helyzet. 

 Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1): napi.hu- Idén elmarad a nyugdíjkorrekció
https://www.napi.hu/magyargazdasag/nyugdijas-nyugdij-nyugdijkorrekcio-nyugdijpremium-inflacio.669743.html
letöltés ideje: 2018. 09. 13 18:06
foto: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Nyugdíj: Egy „NEM” és ami mögötte van..

  Az egész nyugdíj- világ felkapta most a fejét! Mindenkit megdöbbentő döntés született! Ilyen amikor egy "NEM" az igazi "IGEN"?!
nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_nememeli.jpg

  Ha a nyugdíj, egy élő személy volna, most biztosan leesne az álla, hiszen Oroszország megrengette bejelentésével az egész nyugdíj- világot. Valószínűleg senki sem hitt abban, hogy ez ilyen formában, ilyen hamar lát napvilágot.
  De mégis megtörténik, (habár nem hazánkban pedig itt is lenne rá igény) figyelembe veszik az időskori ellátás érintettjeinek akaratát!

  "A mostani bejelentés szerint a nők esetében a nyugdíjkorhatárt nem nyolc, hanem öt évvel emelnék meg. Putyin hangsúlyozta, hogy a demográfiai és munkaerő-piaci trendek miatt mindenképp szükség van a nyugdíjrendszer reformjára, de nem lehet figyelmen kívül hagyni az emberek érdekeit sem, ezért igyekeznek enyhíteni a reformlépéseket amennyire csak lehet." (1)

  Oroszország ezzel a lépésével, felvette a nyugdíj-vezérfonalat a szememben. Amikor nemet mondanak egy gazdaságilag előnyösnek vélt nyugdíj reformra, az az emberek számára igazi igent jelent, hiszen olyan döntés született, ami a legtöbb elégedetlenkedő érintettet megnyugtatja majd. Nyugdíjkorhatár emeléssel számolni kell, de nem az először közölt drasztikus lépésben teszik meg.
  Bár lesz aki ezzel a döntéssel sem lesz kibékülve, de a tendencia követendő lenne szerintem több nyugdíj- reformot igénylő országban is!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1) Portfolio.hu online gazdasági újság: Putyin meghátrált nyugdíjügyben, nem lesz drasztikus korhatáremelés
https://www.portfolio.hu/befektetes/nyugdij/putyin-meghatralt-nyugdijugyben-nem-lesz-drasztikus-korhataremeles.296086.html
letöltés ideje: 2018. 08. 30. 16:52
fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


A jövő évben megoldódnak a nyugdíjproblémák?

   Pozitívan vagy negatívan hatnak majd a nyugdíjasok életére a jövő évben hatályba lépő törvénymódosítások? Megoldódnak a kulcsfontosságú problémák? Az érintettek válaszoltak…

szappanbuborek-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg   Egyértelmű választ hozott az utóbbi időben indított nem reprezentatív közvéleménykutatásunk arról, hogy a jövő évben a nyugdíjakat érintő fontos törvénymódosítások milyen hatással lesznek a nyugdíjasok életére. A válaszok arányát az alábbi diagram szemlélteti:

   Az ábra alapján szerencsére a legkisebb arányban vannak azok a szavazók, akiket egyáltalán nem érdekel a nyugdíj téma. Ez azt jelenti, hogy az emberek fontosnak tartják a nyugdíjjal kapcsolatos ügyeket.

   A válaszadók 9%-a teljes bizonytalansággal vélekedik a témáról. Nem tudják, hogy a módosítások jelentenek-e valami változást, akár pozitív akár negatív irányba. Ez viszont azt jelzi, hogy a társadalom szeretne foglalkozni a kialakult helyzettel, de igazából nem tudják mi lenne a jó megoldás.

   Vannak olyan olvasók is (12%), akik szerint ezek a módosult törvények segíthetnek a nyugdíjrendszer reformálásában.

   A legnagyobb arányban (78%) beérkezett válaszok szerint, ezek a problémák nem a pozitívabb jövő felé húznak. A valós problémák megoldásában ezek nem játszanak különös szerepet.

   Így összességében megállapíthatjuk, hogy a válaszadók szerint a jövő évben sem oldódik meg a nyugdíjasok helyzete.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Nyugdíj- zsákutca!- Ez lesz a vég?!

  Zsákutca a nyugdíj világában?! Lehet kiút belőle?! Tehetünk valamit, hogy ne haladjunk egyre jobban a vége felé?!nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_11.jpg
  "Az öregségi nyugdíj átlagos összege 2017 elején 123 725 forint volt. Összesen 2,6 millió főnek, a lakosság 27 százalékának folyósított nyugdíjat, járulékot, vagy valamilyen egyéb ellátást. - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Bár az átlagnyugdíj összege is alacsony, 1,4 millió nyugdíjas ennél is kevesebb ellátást kap." (1)

  Ez a probléma újra és újra felüti a fejét a nyugdíj világában. Már- már zsákutcában érezheti magát minden jelenlegi és jövőbeli érintett. 
  Konkrét megoldás egyelőre még mindig nincs, így csak a találgatások maradnak, hogy mi is lenne a helyes út ami kivezet ebből. 

  Mi az amit úgy is megtehet valaki, hogy nem döntéshozó ebben a helyzetben? Ha van rá lehetősége, és időben észbe kap tehet félre különféle módon. Nyugdíjazás után visszamehet dolgozni, ott vannak a nyugdíjas szövetkezetek amelyek ebben segítenek.

De akinek ez nem jelent megoldást?! 

  Egyre többen vannak akik /jogosan/ nyugdíjazás után nem szeretnének tovább dolgozni, hiszen ezért vonulnak nyugdíjba, illetve ha sosem végzett nyugdíjkalkulációt, az ellátás kezdete előtt rövid idővel már nem sok mindent tud félretenni. 

  Majdnem másfél millió ember van akik az átlagnyugdíjnál is alacsonyabb összeget kap, az ellátottak több mint fele! 
  Van még kiút ebből a zsákutcából, tehetünk valamit, hogy ne haladjunk egyre bentebb a vége felé vagy bele kell törődni, hogy másképp ez már nem alakulhat?!

Ön mit gondol? Ossza meg véleményét velünk!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1) napi.hu -Megrendítő számok a magyar nyugdíjakról - ezt sokan sérelmezik
letöltés ideje: 2018. 08. 27. 16:16
fotó: pixabay.com
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/megrendito_szamok_a_magyar_nyugdijakrol_ezt_sokan_serelmezik.668596.html

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Ez a 3 legfontosabb nyugdíj változás idén!

   Nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen fontos törvénymódosítások történtek az idén! Mindenkit érintő változások olvashatóak az alábbi cikkben. 
valtozas-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg   1) „A parlament elé terjesztett javaslat szerint a nyugdíj feltételei közül kikerül a biztosítási jogviszony megszüntetésének kötelezettsége.”[1]

   Úgy gondolom, hogy sokak számára hoz ez a törvénymódosítás megkönnyebbülést. Ugyanis a nyugdíj előtt állóknak eleve számos tennivalója akad, ha szeretnék a nyugdíjba vonulást minél gördülékenyebben elintézni. Viszont ez a módosítás levesz egy terhet a vállukról.   

   2) „A szabály hatályba lépését követően (tehát jövő év január 1.) a nyugdíjas munkavállalók munkabérét kizárólag személyi jövedelemadó terheli majd, tehát nem kell tőlük semmilyen járulékot vonni, illetve nem kell utánuk szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást fizetni.” [2]

   A törvénymódosítás szerint a munkaadóknak könnyebbség lesz nyugdíjasokat foglalkoztatni. Ez azt is jelenti, hogy háttérbe szorítják azokat az aktív munkavállalókat, akiknek a foglalkoztatottsága jelentősebb anyagi terheket jelent a munkaadó számára.

   Végül, a jövő évi legfontosabb változásokat tekintve, mindenképpen meg kell említenünk a nyugdíjemelést. Egy korábbi cikkre hivatkozva szeretném ezt a módosítást ismertetni:

   3) „A 2,7%-os emelés a 128 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva havi plusz 3.500 forintot jelent, ami éves szinten 42 ezer forint.” [3]

   A nyugdíjak évről-évre való emelkedése pozitív kellene hogy legyen, mégis ha jobban belegondolunk inkább negatívnak tekinthetjük ezt. Az idősödő társadalom nagyrésze hazánkban nagyon takarékosan bánik a pénzével, sajnos mégis sokuknak komoly megélhetési problémáik vannak. Ez teljesen megérthetővé válik, ha az átlag keresethez viszonyítunk.


Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!


[1] napi.hu- K.Kiss Gergely: Sok 64 év feletti föllélegezhet - itt a kormány javaslata
letöltés ideje: 2018. 08. 15. 19:27 https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/sok_64_ev_feletti_follelegezhet_itt_a_kormany_javaslata.664788.html
[2] napi.hu- Szabó Zsuzsanna: Nyugdíj: fontos törvénymódosítások jelentek meg
letöltés ideje: 2018. 08. 15. 19:43
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/valtozasok-nyugdij-munkavallalas-ado-jarulek.667521.html
[3] Portfolio.hu online gazdasági újság: Megvan, mennyivel emelkednek a nyugdíjak jövőre
letöltés ideje: 2018. 06. 20. 22:12 
https://www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/megvan-mennyivel-emelkednek-a-nyugdijak-jovore.3.288134.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Hoppá! Ez történik az orosz nyugdíjjal?!

  Mi történik az orosz nyugdíjjal?! Mekkora lehet a baj?! Változással megállítható a lejtőn?!

nyugdij_nyugdij_nuygdijkorhatar_nuygdijkalkulator.jpg

"Oroszországban - még a Szovjetunióban - 1932-ben állapították meg a nyugdíjkorhatárt, amelyhez azóta nem nyúltak." (1)
 "Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma (parlamenti alsóház) elnöke szerint reform nélkül megszűnhet az állami nyugdíjrendszer Oroszországban.
" (1)

  Egy válsághelyzetben lévő nyugellátás helyreállítása nagyon bonyolult feladat. Nem csak a korszerűsítés hiánya, de a rendszer fenntarthatatlan felépítése is nehezíti a megoldást jelenleg. 

Hogyan lehetne a nyugdíjpénzeket úgy pótolni, hogy közben az érintettek se szenvedjenek hiányt? 

  A hazai viszonyokból kiindulva, a nyugdíjkorhatár esetleges emelése nagy felháborodást kelthet Oroszországban is, további terheket róva a döntéshozókra. 

Ez esetben mégis milyen megoldás kínálkozik, hogy az orosz nyugdíjat megállítsák a lejtőn?!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1): napi.hu-Domokos Erika: Mélyül az orosz nyugdíjválság
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/melyul-az-orosz-nyugdijvalsag.667929.html
letöltés ideje: 2018.08.15.14:38
fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!