Rendkívüli nyugdíjemelésről hallott egy kisnyugdíjas

Egy 67 éves nyugdíjas, akinek mindössze havi 67 800 forint a járandósága úgy hallotta ismerőseitől, hogy esetleg kaphat „rendkívüli nyugdíjemelést”. S hogy talán a segítség rendszeres időközönként is jöhet, esetleg évente. Neki minden fillér számítana, ahogy fogalmazott a HRPortálnak. És kérte, árulnák el neki, hova, kihez kell forduljon, és mire van esélye.

A nyugdíjszakértő Farkas András (nyugdíjguru) válaszából az derül ki, hogy bizonyos feltételek mellett valóban lehet kérni és kapni néha emelést, hiszen létezik a méltányossági nyugdíjemelés intézménye. De nem egészen a 67 éves nyugdíjas által hallottak szerint.

Méltányossági nyugdíjemelést:

  • az a korhatárát betöltött öregségi nyugdíjas, vagy
  • az a legfeljebb 50 százalékos egészségi állapotú özvegy, vagy
  • az a fogyatékkal élő vagy tartósan beteg, vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó özvegy,
  • vagy az az árva,

kérhet, akinek nyugellátása és a rendszeres (szociális) pénzellátása együttes havi összege nem haladja meg a 85 ezer forintot.

És ami még fontos:

A nyugdíj, az  özvegyi nyugdíj, az árvaellátás méltányossági emelése legalább 2.850 forint és legfeljebb 7.125 forint lehet havonta.

Méltányossági emelést 3 évente egyszer lehet igényelni.

Szóval az ellátása összege alapján az olvasó elvileg kaphat méltányossági emelést, de nem évente, hanem csak háromévente.

Ha kíváncsi, hogyan kell intézni a méltányossági emelést, kattintson!

Kiemelt kép: MTI, Balázs Attila

A jövő évben megoldódnak a nyugdíjproblémák?

   Pozitívan vagy negatívan hatnak majd a nyugdíjasok életére a jövő évben hatályba lépő törvénymódosítások? Megoldódnak a kulcsfontosságú problémák? Az érintettek válaszoltak…

szappanbuborek-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg   Egyértelmű választ hozott az utóbbi időben indított nem reprezentatív közvéleménykutatásunk arról, hogy a jövő évben a nyugdíjakat érintő fontos törvénymódosítások milyen hatással lesznek a nyugdíjasok életére. A válaszok arányát az alábbi diagram szemlélteti:

   Az ábra alapján szerencsére a legkisebb arányban vannak azok a szavazók, akiket egyáltalán nem érdekel a nyugdíj téma. Ez azt jelenti, hogy az emberek fontosnak tartják a nyugdíjjal kapcsolatos ügyeket.

   A válaszadók 9%-a teljes bizonytalansággal vélekedik a témáról. Nem tudják, hogy a módosítások jelentenek-e valami változást, akár pozitív akár negatív irányba. Ez viszont azt jelzi, hogy a társadalom szeretne foglalkozni a kialakult helyzettel, de igazából nem tudják mi lenne a jó megoldás.

   Vannak olyan olvasók is (12%), akik szerint ezek a módosult törvények segíthetnek a nyugdíjrendszer reformálásában.

   A legnagyobb arányban (78%) beérkezett válaszok szerint, ezek a problémák nem a pozitívabb jövő felé húznak. A valós problémák megoldásában ezek nem játszanak különös szerepet.

   Így összességében megállapíthatjuk, hogy a válaszadók szerint a jövő évben sem oldódik meg a nyugdíjasok helyzete.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Nyugdíj feszültségek!

  Nyugdíj feszültségek! Itt a legégetőbb a probléma?! 
nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_feszultseg_1.jpg
  Nyugdíj feszültségek!? Lassan egyenlőségjelet is tehetnénk a két szó közé, hiszen egy ideje már másról sem szól a nyugdíj világa mint a problémákról és a megoldások találgatásáról. 
Minden témában érzékelhető, meggátolva a gördülékeny nyugellátást. 

Az elmúlt időszakban a legtöbb nehézség véleményem szerint az alábbi témakörökben tapasztalható:

  1. Nyugdíjkorhatár- Személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy az egyre kitolódó nyugdíjkorhatár alapjaiban rengette meg az emberek időskori ellátásba "vetett hitét".
  2. Nők40- A nők40 nyugdíjkedvezmény, a korhatárhoz is kapcsolódik, de a szakértők között is egyértelmű a feszültség, hogy ez a kezdeményezés pozitív vagy negatív hatással van-e a magyar nyugdíjhelyzetre. 
  3. Ellátás összege- A nyugdíjak összegére sokan panaszkodnak, hogy ha nem tettek félre dolgozói éveikben, nagyon nehezen tudnak kijönni a kapott pénzből. Emellett a nyugdíjminimum annyira kevés, hogy az alapvető szükségleteket sem tudják belőle fedezni. 
  4. Nyugdíjas szövetkezetek- Nyugdíjba vonulás után a legtöbben nem szeretnének újra munkába állni és ahelyett, hogy a nyugellátásban részesülőket vonják vissza a munkaerőpiacra, inkább az ellátás minőségi és mennyiségi javulásán kellene dolgozni amellett, hogy a "friss" munkaerőnek teremtsék meg a megfelelő munkakörülményeket.
  5. Nyugdíjrendszer- Bizonyos szempontból a többi nyugdíjfeszültség is visszavezethető a nyugdíjrendszer problémájára. Más szempontból viszont amíg az egyes egységek nem kerülnek rendbe a teljes rendszer sem válik akadálymentessé. 

  Így mint a fogaskerekek mozgatják egymást. Ha az egyik részben nehézség merül fel, az gátolja a másik megfelelő működését is, azonban ugyan ez igaz abban az esetben is ha jól működik a rendszer, az egyes pillérei is optimálisak lesznek, illetve ha a témakörök eredményesek akkor egy kiegyensúlyozott nyugdíjrendszer hozható létre.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Ne rohanjon nyugdíjba, mert súlyos pénzeket veszthet

Elképesztő aránytalanságok vannak mostanában a frissen megállapított nyugdíjaknál – hívta fel a figyelmet Simonovits András nyugdíjszakértő nemrégiben. Arról beszélgettünk vele, hogyan érdemes kalkulálni a nyugdíjba vonulás időpontját.

Bónusz

Aki a nyugdíjkorhatár betöltése után tovább dolgozik, több szempontból is jobban járhat. Egyrészt azzal, hogy a nyugdíjnál minden bizonnyal magasabb keresetét kaphatja. Másrészt azzal, hogy minden egyes rádolgozott évvel nőhet a nyugdíja.

Persze lehet úgy is gondolkodni, hogy ha elmegyünk nyugdíjba, amint lehet, és mellette tovább dolgozunk, akkor egyszerre kapunk nyugdíjat és fizetést, ami biztosan több, mint ha csak fizetést kapnánk. Viszont amikor már nem dolgozunk tovább, a nyugdíjunk ebben az esetben kevesebb lesz, mintha rádolgoztunk volna. A nagy kérdés, amit senki nem tud, hogy mennyi időnk lesz még nyugdíjban.

De nézzük, miért érheti meg mostanában nyugdíj helyett tovább dolgozni. Röviden: a nyugdíjszámítás miatt. Mert nem az utolsó évi vagy utolsó x évi nettó kereset számít a nyugdíj megállapításánál, hanem az összes elért kereset, ráadásul valorizálva.

Mi az a valorizáció?

Azt jelenti, hogy mai szintre hozzák fel az életpálya során elért nettó átlagkeresetet. A nyugdíjat a valorizált kereset alapján állapítják meg, a nyugdíjszorzó alkalmazásával.

Mostanában különösen nagy a jelentősége a valorizációnak: a KSH adatai szerint tavalyelőtt 7,8 százalékkal, tavaly 12,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek nemzetgazdasági szinten, és az idei évre is 9-10 százalékos lehet a növekedés. Miközben korábban volt olyan év is (például 2012-ben), amikor alig több mint 2 százalékkal nőttek az átlagkeresetek.

Két év ennyi pluszt jelenthet

Mit jelent ez valorizációs szorzóra lefordítva? Vegyünk egy 1953-as születésű egyént, aki 2016-ban mehetett el korbetöltött nyugdíjba. Ebben az évben a valorizációs szorzója még csak 172 volt, tavaly már majdnem 186, idén pedig kis híján 210.

A másik ösztönző az lehet, hogy ha tovább dolgozunk, évente 2 százalékkal emelkedik a nyugdíjszorzónk. Negyven év munkaviszony esetén 80 százalékos a szorzó. Két év ráhúzással már 84 százalék.

Hands of elderly person on a computer keyboard
Fotó:Hans Veil / Picture Alliance / AFP

Nyertesek és vesztesek

Visszatérve a példánkhoz, vegyünk mondjuk százezer forintot – tegyük fel, hogy ennyi volt az életpálya során elért nettó átlagkereset.

  • Ha 2016-ban ment nyugdíjba, akkor valorizálva 172 ezer forintról indult, és a 80 százalékos nyugdíjszorzó mellett 137 600 forint lehet az ellátása.
  • Egy évvel később 186 ezer lett volna neki a valorizált nettó, és a 82 százalékos nyugdíjszorzó mellett 152 520 forint lett volna a kezdő nyugdíja.
  • Amennyiben pedig az idei évre halasztotta volna a nyugdíjazását, 176 400 forintot kaphatott volna meg. Majdnem 40 ezer forinttal, kis híján 30 százalékkal többet, mint két éve.

És azzal nem is számoltunk, hogy az életpálya során elért átlagos nettó keresete is nőhetett a két év alatt.

A nők 40-esek kifejezett vesztesek innen nézve. Simonovits szerint aki 2016-ban nyugdíjba ment ahelyett, hogy még három évet rádolgozott volna, az 37 százalékos bónuszról mondott le.

De van ennél extrémebb példa is.

  • Ha egy férfi nyolc évvel a korhatár után, 2016-ban ment nyugdíjba, X forint kezdő ellátást kapott.
  • Ha elment volna a korhatár betöltésekor (62 év), akkor 50 százalékkal kevesebb lett volna a nyugdíja.
  • Ha csak tavaly nyugdíjaztatta volna magát, akkor már X+10 százalékot kaphatott volna indulásnak,
  • az idén pedig elérte volna az X+20 százalékot is.

Vagyis hihetetlen különbségeket tesz a rendszer.

Ekkora differencia nem indokolt a nyugdíjszakértő szerint.

A nyugdíjnövelés is pitypang ehhez képest

A legtöbb ember nem tudja, hogy a késleltetéssel az új nyugdíjak követik a bérek növekedését. Vagyis ha valaki betölti a nyugdíjkorhatárt, de nem megy el rögtön nyugdíjba, kvázi „bónuszt” kaphat.

És ez a bónusz annál is több, mint amennyit a nyugdíj melletti munkával el lehet érni.

Hiszen az csak évi 0,5 százalékos nyugdíjnövelést jelent a kereset után. Nem beszélve arról, hogy aki már nyugdíjban van, annak a kezdő nyugdíja nem a bérek növekedését követi, hanem csak a tervezett infláció mértékével nő. Márpedig az infláció az utóbbi években elég alacsony volt, így a már megállapított nyugdíjak alig nőttek, kevesebb mint 2 százalékkal. Vagyis

az éves nyugdíjemelés nem képes ellensúlyozni azok hátrányát, akik nem dolgoztak tovább.

Legyen szó akár a nők 40-ről, akár a korhatárt betöltött nyugdíjakról, Simonovits András szerint az államnak kötelessége lenne jól elmagyarázni, hogyan működik a nyugdíjrendszer. Különösen azért, mert az égető munkaerőhiányt is részben a nyugdíjasok visszacsábításával orvosolnák. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem kellene őket visszacsábítani, hanem eleve tovább dolgoznának, ha tudnak. Például azért, mert a kereset több, mint a nyugdíj, és még a kezdőnyugdíjuk is magasabb lehet.

Kiemelt kép: Thinkstock

3500 forinttal emelkedik az átlagnyugdíj jövőre

Az mfor.hu szúrta ki, hogy Sneider Tamás jobbikos képviselő eredetileg arról érdeklődött a Parlamentben,  hogy milyen lépéseket kíván tenni Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere annak érdekében, hogy a férfiak számára is elérhető legyen a méltóságban megélt nyugdíjas lét. A miniszter helyett válaszoló Rétvári Bence a nyugdíjemelésektől kezdte válaszát.

Ebből derült ki, hogy Rétvári szerint ha minden, a nyugdíjasok számára kifizetett ellátást figyelembe veszünk, akkor az átlagnyugdíj 130 500 forintra. A jövő évi prognózis alapján ezt az összeget 2019-ben további 2,7 százalékkal fogják emelni a költségvetési törvényjavaslat elfogadása esetén, ezzel az átlagnyugdíj 3500 forinttal 134 ezerre nő majd.

A nők esetében bevezetett 40 év munkaviszony után elérhető kedvezményes nyugdíj elsősorban családpolitikai intézkedés Rétvári válasza szerint, a férfiak ügyéről azonban semmi konkrétumot nem árult el.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Mit hozhat a jövő év a nyugdíjasoknak?

  Vajon mire számíthat egy nyugdíjas? A napokban várható a jövő évi költségvetési törvényjavaslat elfogadása. Bizonyos kalkulációkkal azonban már számolhatunk…
idos-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg

  „A 2,7%-os emelés a 128 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva havi plusz 3.500 forintot jelent, ami éves szinten 42 ezer forint.” (1)

  Ez az összeg az átlagnyugdíjra vonatkozik, aki ennek a felét azaz 64.000 Ft-os nyugdíjat kap, ő jövőre havi 1750 Ft-tal kaphat majd többet, akinek pedig 100.000 Ft körül van a nyugdíja, az a postástól 2.700 Ft magasabb nyugdíjra számíthat. Ehhez az összeghez természetesen a nyugdíjprémium összege is hozzáadódhat majd.
  Szerintem még most is jelentős a különbség az átlag fizetés és a nyugdíj összege között, ami a nyugdíjasoknak már komoly gondokat jelenthet. Úgy gondolom, hogy az érintettek jórészének a havi kiadásai ettől nagyobb mértékben növekednek, elég ha csak a folyton emelkedő gyógyszerek árakra gondolunk. 

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1) Portfolio.hu online gazdasági újság: Megvan, mennyivel emelkednek a nyugdíjak jövőre
letöltés ideje: 2018. 06. 20. 22:12
 https://www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/megvan-mennyivel-emelkednek-a-nyugdijak-jovore.3.288134.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link 
fotó: pixabay.com

Nyugdíjemelés: itt vannak a kormány 2019-es számai

A fogyasztói árak emelkedését 2,7 százalékra várja a hivatalos kormányzati inflációs előrejelzés a 2019-es évre. Ez azt is jelenti, hogy a nyugdíjasok jövőre ekkora alapnyugdíj emeléssel kalkulálhatnak. A 2,7 százalékos emelés a 128 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva havi plusz 3500 forintot jelent, ami éves szinten 42 ezer forint – írja Portfolio.

A 2,7%-os emelés a 128 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva havi plusz 3500 forintot jelent, ami éves szinten 42 ezer forint. De nem csak az infláció mértékével emelik a nyugdíjakat: a kormány 4,1%-os GDP-növekedéssel számol, így a jogszabályok miatt jár a prémium az idősebbeknek. Ez a legtöbb nyugdíjas esetében legfeljebb egyszeri 12 ezer forint lesz. Ha egy nyugdíjas 80 ezer forintnál kevesebbet kap havonta, akkor az ő esetében lehet arányosan kevesebb a prémium összege.

A Portfolio cikke szerint nem lenne meglepő, ha jövőre is lenne pénz az Erzsébet-utaványokra. Már csak azért sem, mert jövőre is választások lesznek.

Újul a magyar nyugdíj?! Megoldás találtunk végre?!

Újít a magyar nyugdíjvilág?! Aggodalomra tovább semmi ok, ez lehet a kézenfekvő megoldás?! 

nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulato.jpg

  Magyarországot is elérte a nyugdíj újítások szele, melynek a pozitív lefolyásában bíznak a legtöbben. Nem mindennapi változás ez, hiszen van rá esély, hogy az érintettek nagy része magasabb időskori ellátásra számíthat a bevezetés után. "Természetesen " bizonyos követelmények határt szabhatnak az emelésnek.

  "Egy korábbi szakértői javaslatról van szó, amelynek lényege, hogy aki felnevelt legalább két gyereket és azok legalább középfokú iskolai végzettséget szereztek, az nagyobb nyugdíjra lenne jogosult." (1) 

  Véleményem szerint, mint általában ez elgondolás jó, de nem egy minden réteget átfogó újításról van szó és nem segíti a jelenlegi potenciális rászorultakat sem és szerintem  a mostani nyugdíj- problémát sem szabad hanyagolni, hiszen ameddig nincs megoldás a jelenre addig a jövő nehézségein sem könnyű változtatni. 

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1) napi.hu-Ez sok magyar nyugdíját megdobná - komoly lépésre készülhet a kormány
letöltés ideje: 2018. 05.23. 12:24
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ez_sok_magyar_nyugdijat_megdobna_komoly_lepesre_keszulhet_a_kormany.662721.html