Nyugdíj-rémhír: Nem válhat valóra!?

  Nyugdíjrémhír: csak ijesztgetés vagy tényleg valóra akarják váltani?! Húzzák az időt vagy nincs még kidolgozott terv?!

nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_remhir.jpg
  "A folyamat a magyar munkavállalóknak is ismert, már 65 évre emelkedett a nyugdíjkorhatár, az 1956 után születettek 2022-től mehetnek nyugdíjba, de a 65 év nem számít magasnak, az OECD sok tagállamában ezzel megegyező a korhatár, több országban már magasabb." (1) 

  A magyar munkavállalók már így is (jogosan) adnak jelet felháborodásuknak, egyet nem értésüknek, hiszen egyre csak tolódik a nyugdíjkorhatár. Jelenlegi álláspont szerint a nyugdíjrendszer stabilitásához közel 70 évre kell majd rövid időn belül emelni a nyugellátás idejét!
  Az időskori ellátást még nem kapók érezhetik magukat leginkább veszélyeztetve ez ügyben, ugyanis Ők a teljes bizonytalanságért fizetik a kötelező járulékokat!

  Hogy mikor gondolják úgy a hozzáértők, hogy az emelés időszerű és szükséges azt előre sajnos nem tudni. Jelenleg csak bizakodhatunk, hogy a lehető legmesszebbre kerül ez az időpont, vagy egyáltalán nem következik be! 

Köszönjük a figyelmet! 

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1): 24.hu- Közelít a 70 éves nyugdíjkorhatár
letöltés ideje: 2018. 03. 01. 17:44
https://24.hu/fn/penzugy/2018/03/01/kozelit-a-70-eves-nyugdijkorhatar/

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Top 25 nyugdíj bejegyzés 2018. február hónapban

  Ezekre a bejegyzésekre voltak kíváncsiak a legtöbben a februári hónapban!

februar_nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator.jpg

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Ez a lépés mentheti meg a magyar nyugdíjrendszert!?

  Íme a megoldás!? Ezzel menthető meg a magyar nyugdíjrendszer?! Egyszerű lépés vagy rejtett nehézségek?! Nálunk is beválhat?!

nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_megment.jpg

  Mint ahogy korábbi cikkünkben szó volt róla, létezik egy olyan megoldás, amely néhány országban már eléggé elterjedtnek számít, azonban ebben a térségben még gyermekcipőben jár. 
  Jelenleg a lengyel kormány építi be az önkéntes vállalati nyugdíjazást a  nyugdíjrendszer átalakításába, bízva a sikerben és a javuló tendenciában.

De miről is van szó pontosan?

  A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás, az időskori ellátási rendszer legtöbb problémájára megoldást biztosíthatna. Ennek a lényege, hogy a munkáltató biztosíthat nyugdíjalapú megtakarítási lehetőséget munkavállalói számára. 
  Ez a folyamat több rétegből tevődik össze: alapvetően a nyugdíj "be" és kifizetése az állam és az állampolgár közötti zajlik (felosztó-kirovó rendszer). A foglalkoztatói nyugdíj lényege, hogy ebbe a kapcsolatban belép a foglalkoztató/munkaadó pluszban: az lehet tag, aki munkavállalója a cégnek. A munkaadó feltételekhez is kötheti ezt a fajta nyugdíjcélú megtakarítást. Az is elképzelhető, hogy több cég által tevődik össze ez a fajta időskori járadék, amennyiben munkahely váltásra is sor került a karrier folyamán.
  A nyugdíjkorhatár megegyezik a társadalombiztosítási nyugdíjkorhatárral.
  Ez gyakorlatban nyugdíjasként azt jelentené, hogy az ember kapna nyugdíjat az államtól illetve egy rendszeres járadékot, amit a volt munkaadója tett lehetővé, amennyiben nem egy összegben igényelte azt a nyugdíjkorhatár elérésekor. Természetesen, ez a fajta juttatás véges lenne, nem úgy, mint az állami nyugdíj.

  Bizzunk benne, hogy ennek a lehetőségnek a használata a  jövőben pozitív irányba fog változni!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita 

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Magyar nyugdíj: Íme a követendő példa!?

  Ez lehet az a követendő példa ami a magyar nyugdíjhelyzetbe is változást hozhat! 
 nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_tervek.jpg

  "Grandiózus tervekkel állt elő a lengyel kormány nyugdíjügyben, az új elképzelés szerint az amerikai vagy a brit piacon már évek óta jól működő foglalkoztatói nyugdíjprogramot indítanának, amelytől évente 20 milliárd zloty (mintegy 6 milliárd dollárnyi) friss megtakarítás becsatornázására számítanak" (1) 

 Ezen az úton valószínűleg célszerű lenne a magyar nyugdíjmentalitásnak is elindulnia. A lengyelek által favorizált, térségünkben újnak számító elgondolás, a nyugdíjrendszer megreformálásával is járna, amelyre sajnos hazánkban is szükség van, hiszen a jelenlegi nem tartható fent működőképesen a végletekig.

  A nyugdíjrendszer egyik alappontjává kellene váljon a foglalkoztatók, vállalatok önkéntes nyugdíjpénz kezelése és a dolgozók adómentes megtakarítási lehetőségének igénybe vétele. 
  Hogy ez megvalósulhasson a közeljövőben, a lengyel minta jó példának szolgálhat, illetve ezeket a lehetőségeket a vállalatok, dolgozók felé is ki kell terjeszteni, hogy élni tudjanak tájékozottan a lehetőséggel. 

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1) napi.hu-Szokatlan helyről érkezhet a nyugdíj - újítás a régióban
letöltés ideje: 2018. 02. 21. 17:52
https://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/szokatlan_helyrol_erkezhet_a_nyugdij_ujitas_a_regioban.656919.html

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Nyugdíjarány: Ön se hagyja magát félrevezetni!

  Magas arány- magas nyugdíj?! Szó sincs róla!  nyugdij_nyugdij_nyugdijkalkulator_nyugdijkorhatar.jpg

  "A legutolsó keresethez képest az első nyugdíj mintegy 67 százalékos Magyarországon. De még ezzel is kiemelkedünk a huszonnyolc Európai Uniós ország 58 százalékos átlagából (a negyedik legmagasabb utolsó bér/nyugdíj arány a magyar)." (1)

  Ha belegondolunk, hazánkban nem kiemelkedően magasak a bérek sem. Így az alacsonyabb bérek 67%-a akár még kevesebb is lehet mint a magasabb fizetés 58%-a!
Egy egyszerű példán keresztül ez be is mutatható: Ha Ön 120.000 Ft-ot kapott kézhez utolsó munkabére gyanánt, leegyszerűsítve első nyugdíjaként 80.400 Ft-ot fog kapni. Azonban, ha valaki külföldön dolgozik és átszámíta 230.000 Ft a nettó keresete az aktív időszaka legvégén, 133400 Ft nyugdíjra számíthat. Bár ezek a "levezetések" a teljesség igénye nélkül, a valorizációs számok és egyéb figyelmen kívül hagyásával történtek, mégis jól szemléltetik a különbséget!

  Véleményem szerint, ezen háttéradatok ismeretében, az hogy a bér/nyugdíj arány magas, nem jelenti azt, hogy a kézhez kapott összegek nem alacsonyabbak mint az átlag EU-s bérek.
  Így még mindig jogosan vélhetik ezt igazságtalannak és nem teljes tájékoztatásnak az időskori ellátás érintettjei!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita 

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Fontos!! Ön is készüljön előre a nyugdíjra!!

  Fontos! Szinte hetente berszélhetnénk erről a témáról, akkor sem lenne elég hiszen mindenkienk tudatosítania kell magában!! nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_5.jpg "Az MNB szakemberei szerint az lenne a kívánatos, hogy a következő 10 évben a mostanihoz képest további 1 millió, állampolgár tegyen félre pénzt a nyugdíjas éveire. Ezzel párhuzamosan azt szeretnék, ha a mostaninál hatékonyabb biztosítási szektor működne az országban, tőkeerősebb, de a jelenleginél kevesebb számú biztosítóval." (1) A hatékonyság növelése nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy az érintettek bátrabban vágjanak bele a megtakarításokba. Széleskörű tájékoztatás szükséges ahhoz, hogy ne csak egy ömlesztett médiaakciónak lássák az emberek, hiszen a megtakarítás lassan létszükségletté válik minden tekintetben! Fontos, hogy a biztosítók ne versenytárgyként, hanem partnerként tekintsenek a nyugdíjtakarékban részesülőkre, ezáltal megkönnyítve a helyzetüket!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja! Megdöbbentő nyugdíj titkok! Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/surgetne_a_nyugdijra_valo_elotakarekoskodast_az_mnb.656367.html  

Top 25 nyugdíj bejegyzés 2018. január hónapban

  Ezek a bejegyzések voltak a legolvasottabbak az előző hónapban. januar_nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_1.jpg
Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja! 7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!  

Mindekit megcsaphat a nyugdíjváltozás szele!!

  Ön szerint érezhető már ez a változás? Vajon készen állunk rá?! 

nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_4.jpg

  "Az idősödő társadalmak világméretű trendje szerint azonban a korábban idősnek tekintett korosztályok a mai társadalmak aktív tagjai, és a gazdasági és társadalmi szerepük is jelentős. Tőlünk nyugatra már létezik egy új fogalom, a Silver Economy, vagyis ezüst gazdaság, amely az "ősz hajú" embereket és az általuk nyújtott gazdasági szolgáltatásokat takarja." (1)

  Ez a trend várhatólag világszerte elterjedt lesz. Véleményem szerint ennek az előszeleként tekinthetőek a nyugdíjas szövetkezetkezetek, illetve az, hogy egyre több cég tart igényt az időskori ellátásban részesülők munkájára. 
  Az egyre tolódó tanulmányokkal, családalapítással egyre inkább tolódik a munkaviszony kezdete ezáltal a nyugdíjba vonulás is. Emellett a nyugdíjkorhatár felemelése kényszerűen vonja maga után az aktív dolgozói szféra átcsoportosulását. Mivel az aktív rétegek módosulnak, így a gazdaság is ehhez mérten fog változni. 
  A Silver Economy ennek a folyamatnak a hozománya, "babérja" meglátásom szerint. 

  A jelenlegi nyugdíjrendszer, a mostani ismereteink birtokában, nem áll készen arra, hogy az "új felosztású társadalmat" ki tudja megfelelően szolgálni. Ha néhány éven- évtizeden belül valóban végbemegy hazánkban is a Silver Economy hulláma, hatalmas változással kell szembenéznie a nyugdíjrendszernek is, hiszen az emberek igénye is másabb lesz és nagyon sokan tudatosan fognak hozzáállni a nyugdíj kérdéséhez, amely miatt naprakészen pontosan tudni fogják, hogy mi illeti meg Őket és azt hogyan kérhetik számon. 

  Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1): napi.hu- Megváltozik a nyugdíj szerepe - figyelmeztet a szakértő
letöltés ideje: 2018. 02. 07. 18:00
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/megvaltozik_a_nyugdij_szerepe_figyelmeztet_a_szakerto.656340.html

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Ezért nem lesz a bitcoinból nyugdíja!

  Egyesek őszülhetnek, a többiek kétségbeesetten imádkozhatnak, sőt, az se kizárt, hogy van olyan, akit csak a remény tart vissza attól, hogy önkezüleg vessen véget az életének!

bitcoin-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg
  Decemberben majdnem 14.000 USD volt az árfolyama a bitcoin cryptovalutának, viszont két hónap leforgása alatt a 8.500 USD árfolyamra csökkent, ez közel 40%-os esést jelent.
Az elmúlt 24 órában, igen egy nap alatt, 15.88%-os volt az árfolyam csökkenés.

Mit jelent ez?

  Aki
20.000.000 Ft-ot befektetett ebbe a kriptovalutába 2017.12.01-én - akár egy életen át összespórolt pénzről is szó lehet -,  neki  körülbelül 12.000.0000 Ft-ja van MOST, feltéve, ha rögtön visszaváltja. Az is lehet, hogy az árfolyam visszaemelkedik a decemberi szintre, de mivel egy olyan újfatja fizetőeszközről beszélünk amelyik gyerekcipőben jár még, sajnos az is elképzelhető, hogy "sohasem fogja megélni a felnőttkort", azaz akár le is nullázódhat az illető 20.000.000 forintja!

Vajon hányan futottak rá erre az aknára?

  Pedig sok szakértő óva intett ettől a befektetési formától, de biztos vagyok benne, hogy sajnos sokan léptek be a piacra látván az elmúlt évek "csodálatos" szárnyalását. A piac viszont nem kegyelmez senkinek, jobb esetben korrigálja magát, mint ahogy ezt akár most is láthatjuk, ha túlértékelt áron kereskednek bizonyos "termékekkel", de rosszabb esetben az is előfordulhat, hogy ez a megoldás nem állja ki az életképesség próbáját, azaz örökre el fog tűnni a süllyesztőben.

Mert mi is az a cryptovaluta?

  Egy olyan megoldás, amit a föld egyetlenegy legitim kormánya sem díjaz, mivel nem tudják követni és így megadóztatni sem, azaz nekik sohasem lesz belőle hasznuk. Melyik kormány akarna ilyen "pénzt"?

  Mivel Magyarországon biztos, hogy erre a befektetésre nem jár a 20%-os állami támogatás és egy nem kiszámítható befektetési formáról van szó, hozzáteszem, nem véletlenül, így majdnem 100%, hogy ebből senki sem fog nyugdíj-kiegészítést létrehozni magának agg éveire.

Köszönöm a figyelmet!


Nyugdíjkalkulátor:
 Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Így lehet Ön is örök-fiatal nyugdíjas!

   Dobja félre a a sztereotípiákat és nézzen friss szemmel a nyugdíjasokra! Ez lenne a követendő példa?!

 nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_3.jpg

  Mára az, hogy a nyugdíjasok gyöngék és magatehetetlenek erős sztereotípiává vált világszerte. Azonban most szerencsére remek ellenpéldával szolgálhatunk!
A világon szinte egyedülálló kezdeményezés vált ismertté a köztudatban Johannesburgban. A kicsinek korántsem nevezhető városban, összefogtak a szépkorú hölgyek és komoly célokat tűztek ki maguk elé, amit az egészségük is meg fog hálálni.

  "Hetvenes nagymamák egy csoportja küzdősportba kezdett. Bokszoló gogo-k, avagy bokszoló nagyik Claude Maphosa edző nyugdíjasokból álló ökölvívócsapata, a johannesburgi egyesületnek többnyire 70 feletti hölgyek a tagjai, a sportoló nyugdíjasok állítják, hogy elmúltak azok a betegségeik, problémáik, amelyek akkor gyötörték őket, amikor még nem bokszoltak; és erőnlétük, állóképességük jobb, mint valaha.
Claude Maphosa edző azt tervezi, hogy az ország más pontjain is szervez eseményeket, hogy más érdeklődő nyugdíjasok is bekapcsolódhassanak a programba." (1)

  Már- már talán csodaszámba is vehető ez az indítványozás, lehet hogy hazánkban is több és szélesebb körben végezhető sporttevékenységet kellene meghirdetni, amiben az idősek is megtalálhatják a számukra kedvezőt, fizikai állapotukhoz, egészségükhöz és kedvükhöz mérten, így maradva örök fiatalok.
Véleményem szerint, ehhez, hogy megvalósíthatóva válljon az aktív dolgozói évek terheit csökkenteni kellene, hogy mire időskori ellátás időszakába kerül valaki ne az orvosról- orvosra járás töltse ki a mindennapjait, hanem az aktív egészséges élet megőrzése!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1): 24.hu- Ők a nyugdíjasok, akik legyőznek mindent, például a betegségeket
letöltés ideje: 2018.02.01. 7:59
https://24.hu/elet-stilus/2017/09/20/ok-a-nyugdijasok-akik-legyoznek-mindent-peldaul-a-betegsegeket/

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!