Nyugdíj- zsákutca!- Ez lesz a vég?!

  Zsákutca a nyugdíj világában?! Lehet kiút belőle?! Tehetünk valamit, hogy ne haladjunk egyre jobban a vége felé?!nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_11.jpg
  "Az öregségi nyugdíj átlagos összege 2017 elején 123 725 forint volt. Összesen 2,6 millió főnek, a lakosság 27 százalékának folyósított nyugdíjat, járulékot, vagy valamilyen egyéb ellátást. - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Bár az átlagnyugdíj összege is alacsony, 1,4 millió nyugdíjas ennél is kevesebb ellátást kap." (1)

  Ez a probléma újra és újra felüti a fejét a nyugdíj világában. Már- már zsákutcában érezheti magát minden jelenlegi és jövőbeli érintett. 
  Konkrét megoldás egyelőre még mindig nincs, így csak a találgatások maradnak, hogy mi is lenne a helyes út ami kivezet ebből. 

  Mi az amit úgy is megtehet valaki, hogy nem döntéshozó ebben a helyzetben? Ha van rá lehetősége, és időben észbe kap tehet félre különféle módon. Nyugdíjazás után visszamehet dolgozni, ott vannak a nyugdíjas szövetkezetek amelyek ebben segítenek.

De akinek ez nem jelent megoldást?! 

  Egyre többen vannak akik /jogosan/ nyugdíjazás után nem szeretnének tovább dolgozni, hiszen ezért vonulnak nyugdíjba, illetve ha sosem végzett nyugdíjkalkulációt, az ellátás kezdete előtt rövid idővel már nem sok mindent tud félretenni. 

  Majdnem másfél millió ember van akik az átlagnyugdíjnál is alacsonyabb összeget kap, az ellátottak több mint fele! 
  Van még kiút ebből a zsákutcából, tehetünk valamit, hogy ne haladjunk egyre bentebb a vége felé vagy bele kell törődni, hogy másképp ez már nem alakulhat?!

Ön mit gondol? Ossza meg véleményét velünk!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1) napi.hu -Megrendítő számok a magyar nyugdíjakról - ezt sokan sérelmezik
letöltés ideje: 2018. 08. 27. 16:16
fotó: pixabay.com
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/megrendito_szamok_a_magyar_nyugdijakrol_ezt_sokan_serelmezik.668596.html

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Ez a 3 legfontosabb nyugdíj változás idén!

   Nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen fontos törvénymódosítások történtek az idén! Mindenkit érintő változások olvashatóak az alábbi cikkben. 
valtozas-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg   1) „A parlament elé terjesztett javaslat szerint a nyugdíj feltételei közül kikerül a biztosítási jogviszony megszüntetésének kötelezettsége.”[1]

   Úgy gondolom, hogy sokak számára hoz ez a törvénymódosítás megkönnyebbülést. Ugyanis a nyugdíj előtt állóknak eleve számos tennivalója akad, ha szeretnék a nyugdíjba vonulást minél gördülékenyebben elintézni. Viszont ez a módosítás levesz egy terhet a vállukról.   

   2) „A szabály hatályba lépését követően (tehát jövő év január 1.) a nyugdíjas munkavállalók munkabérét kizárólag személyi jövedelemadó terheli majd, tehát nem kell tőlük semmilyen járulékot vonni, illetve nem kell utánuk szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást fizetni.” [2]

   A törvénymódosítás szerint a munkaadóknak könnyebbség lesz nyugdíjasokat foglalkoztatni. Ez azt is jelenti, hogy háttérbe szorítják azokat az aktív munkavállalókat, akiknek a foglalkoztatottsága jelentősebb anyagi terheket jelent a munkaadó számára.

   Végül, a jövő évi legfontosabb változásokat tekintve, mindenképpen meg kell említenünk a nyugdíjemelést. Egy korábbi cikkre hivatkozva szeretném ezt a módosítást ismertetni:

   3) „A 2,7%-os emelés a 128 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva havi plusz 3.500 forintot jelent, ami éves szinten 42 ezer forint.” [3]

   A nyugdíjak évről-évre való emelkedése pozitív kellene hogy legyen, mégis ha jobban belegondolunk inkább negatívnak tekinthetjük ezt. Az idősödő társadalom nagyrésze hazánkban nagyon takarékosan bánik a pénzével, sajnos mégis sokuknak komoly megélhetési problémáik vannak. Ez teljesen megérthetővé válik, ha az átlag keresethez viszonyítunk.


Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!


[1] napi.hu- K.Kiss Gergely: Sok 64 év feletti föllélegezhet - itt a kormány javaslata
letöltés ideje: 2018. 08. 15. 19:27 https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/sok_64_ev_feletti_follelegezhet_itt_a_kormany_javaslata.664788.html
[2] napi.hu- Szabó Zsuzsanna: Nyugdíj: fontos törvénymódosítások jelentek meg
letöltés ideje: 2018. 08. 15. 19:43
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/valtozasok-nyugdij-munkavallalas-ado-jarulek.667521.html
[3] Portfolio.hu online gazdasági újság: Megvan, mennyivel emelkednek a nyugdíjak jövőre
letöltés ideje: 2018. 06. 20. 22:12 
https://www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/megvan-mennyivel-emelkednek-a-nyugdijak-jovore.3.288134.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Hoppá! Ez történik az orosz nyugdíjjal?!

  Mi történik az orosz nyugdíjjal?! Mekkora lehet a baj?! Változással megállítható a lejtőn?!

nyugdij_nyugdij_nuygdijkorhatar_nuygdijkalkulator.jpg

"Oroszországban - még a Szovjetunióban - 1932-ben állapították meg a nyugdíjkorhatárt, amelyhez azóta nem nyúltak." (1)
 "Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma (parlamenti alsóház) elnöke szerint reform nélkül megszűnhet az állami nyugdíjrendszer Oroszországban.
" (1)

  Egy válsághelyzetben lévő nyugellátás helyreállítása nagyon bonyolult feladat. Nem csak a korszerűsítés hiánya, de a rendszer fenntarthatatlan felépítése is nehezíti a megoldást jelenleg. 

Hogyan lehetne a nyugdíjpénzeket úgy pótolni, hogy közben az érintettek se szenvedjenek hiányt? 

  A hazai viszonyokból kiindulva, a nyugdíjkorhatár esetleges emelése nagy felháborodást kelthet Oroszországban is, további terheket róva a döntéshozókra. 

Ez esetben mégis milyen megoldás kínálkozik, hogy az orosz nyugdíjat megállítsák a lejtőn?!

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Forrás:
(1): napi.hu-Domokos Erika: Mélyül az orosz nyugdíjválság
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/melyul-az-orosz-nyugdijvalsag.667929.html
letöltés ideje: 2018.08.15.14:38
fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Ennyi nyugdíjat akarnak a németek!

   Vajon hol a legjobb nyugdíjasnak lenni? Ezeket a híreket a németországi minimálnyugdíjról még biztosan nem hallotta!
zaszlo-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg

   „Im Jahr 2012 hat die SPD Pläne für eine Mindestrente in Höhe von 850€ vorgelegt, bis zum Jahr 2014 wurde dieses Konzept aber nicht durchgesetzt.” [1]
   „2012-ben az SPD egy 850€ összegű minimálnyugdíj tervezetet nyújtott be, ezt az elképzelést viszont 2014-ben még nem érvényesítették.”

  Sajnos azonban még mindig nem valósult meg a minimálnyugdíj Németországban és azt se lehet tudni, hogy egyáltalán meg fog-e valósulni valaha.

   Úgy gondolom, hogy azoknak a munkavállalóknak hatalmas könnyítést jelentene a minimálnyugdíj bevezetése, akiknek kevés a fizetése és emiatt nagyon csekély a nyugdíjrendszerbe való befizetésük is. Számukra egy biztos alapot nyújt előre a nyugdíjas évekre, mivel a kevesebb fizetésből a nyugdíjcélú előtakarékoskodás lehetőségei is korlátozottabbak.

   Viszont Németországban egy jóval magasabb életszínvonalért küzdenek az átlagemberek, mint hazánkban. Éppen ezért nehéz a nyugdíjasok, valamint életviteleiknek az összehasonlítása, hiszen meglátásaim szerint egy hatalmas szakadék van a két társadalom között.

   Sokkal motiválóbb azért dolgozni, hogy többet utazhassunk vagy szórakozhassunk, minthogy a létminimum értékét elérhessük. Mindemellett az előre gondoskodás lehetőségét is könnyebb előtérbe helyezni úgy, ha már az ún. garantált minimálnyugdíj biztosítva van.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!


Forrás: https://www.gevestor.de: David Gerginov: Grundsicherung: Diese Kriterien für die „Mindestrente“ müssen erfüllt sein
https://www.gevestor.de/details/grundsicherung-diese-kriterien-fuer-die-mindestrente-muessen-erfuellt-sein-721300.html
(letöltés ideje: 2018. 08. 02. 20:17)
Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Nyugdíj feszültségek!

  Nyugdíj feszültségek! Itt a legégetőbb a probléma?! 
nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_feszultseg_1.jpg
  Nyugdíj feszültségek!? Lassan egyenlőségjelet is tehetnénk a két szó közé, hiszen egy ideje már másról sem szól a nyugdíj világa mint a problémákról és a megoldások találgatásáról. 
Minden témában érzékelhető, meggátolva a gördülékeny nyugellátást. 

Az elmúlt időszakban a legtöbb nehézség véleményem szerint az alábbi témakörökben tapasztalható:

  1. Nyugdíjkorhatár- Személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy az egyre kitolódó nyugdíjkorhatár alapjaiban rengette meg az emberek időskori ellátásba "vetett hitét".
  2. Nők40- A nők40 nyugdíjkedvezmény, a korhatárhoz is kapcsolódik, de a szakértők között is egyértelmű a feszültség, hogy ez a kezdeményezés pozitív vagy negatív hatással van-e a magyar nyugdíjhelyzetre. 
  3. Ellátás összege- A nyugdíjak összegére sokan panaszkodnak, hogy ha nem tettek félre dolgozói éveikben, nagyon nehezen tudnak kijönni a kapott pénzből. Emellett a nyugdíjminimum annyira kevés, hogy az alapvető szükségleteket sem tudják belőle fedezni. 
  4. Nyugdíjas szövetkezetek- Nyugdíjba vonulás után a legtöbben nem szeretnének újra munkába állni és ahelyett, hogy a nyugellátásban részesülőket vonják vissza a munkaerőpiacra, inkább az ellátás minőségi és mennyiségi javulásán kellene dolgozni amellett, hogy a "friss" munkaerőnek teremtsék meg a megfelelő munkakörülményeket.
  5. Nyugdíjrendszer- Bizonyos szempontból a többi nyugdíjfeszültség is visszavezethető a nyugdíjrendszer problémájára. Más szempontból viszont amíg az egyes egységek nem kerülnek rendbe a teljes rendszer sem válik akadálymentessé. 

  Így mint a fogaskerekek mozgatják egymást. Ha az egyik részben nehézség merül fel, az gátolja a másik megfelelő működését is, azonban ugyan ez igaz abban az esetben is ha jól működik a rendszer, az egyes pillérei is optimálisak lesznek, illetve ha a témakörök eredményesek akkor egy kiegyensúlyozott nyugdíjrendszer hozható létre.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

Fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Nyugdíj-területek: A veszély mindenhova elér?!

  Nem nyugodhatnak most sem a nyugdíj-témák! Mindig újabb (megoldandó) problémák fenyegetik a rendszert?! Egy terület sem lehet már kivétel?! nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_caution.png

  Sokszor híhetjük, hogy a nyugdíj-problémái, ha már nem szűnnek meg és nem is csökkennek, "legalább" a megszokott területeket érinti mint például a nyugdíjak összege, nyugdíjkorhatár megállapítása, nyugdíjrendszer elavultsága- fejlesztése vagy az időskori ellátásban részesülők megélhetése. 
  Azonban a probléma most egészen a "gyökeréig" nyúlik vissza!

  "Ugyanakkor a nyugdíjfolyósító intézetnél egy csapat úgy döntött, felveszi a harcot a magasabb bérért és a munkakörülmények javításáért. Ezért szakszervezeti alapszervezetet alakítottak. Az intézet Váci úti szocreál épületében intézik valamennyi nyugdíjas, közel hárommillió ember ügyeit" (1)

  Véleményem szerint ha a nyugdíjfolyósító szolgáltatáson belül nehézségek lépnek fel, az nagy kihatással lehet magára a nyugellátásra és közvetlen részeire is. Hiszen rendezett körülmények között várható csak rendezett ügyintézés és döntéshozatal. 

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!


Forrás: 
(1) napi.hu- Mi lesz a nyugdíjjal? Áll a bál a nyugdíjfolyósítónál
letöltés ideje: 2018. 07. 19 21:05
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyugdij-nyugdijas-nyugdijfolyosito.666368.html#
fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Elképesztő nyugdíj számok?! Merre a jó irány?!

  Nyugdíjba vonulás? Kibírható lenne?! Jó irányt tartunk?! Elképesztő számok, de mit bizonyítanak?!

nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_remhir_1.jpg

 "Az érintettek döntő többsége (93 százalék) a nyugdíjkorhatár elérésével lett öregségi nyugdíjas, számuk az előző év elejéhez képest több mint 31 ezerrel nőtt. A KSH megjegyzi ugyanakkor, hogy azon nőknek a száma, akik a 40 éves jogosultsági időt elérve éltek a korhatár előtti nyugdíjba vonulás lehetőségével, 2017 januárjára az egy évvel korábbihoz képest 1,6 százalékkal nőtt - azután, hogy az előző két évben két számjegyű ugrást lehetett látni. A nők 40-nel nyugdíjba vonulók száma 2017-ben 142 ezer volt." (1)

  Jelenleg tehát bár főként a nyugdíjkorhatár elérése után részesülnek időskori ellátásban, mégis évről-évre egyre jelentősebb a NŐK40 programban érintettek aránya is. Így összességében is nőtt a nyugdíjasok száma. 
  Ezekhez mérten, az erre elkülönített összegeknek is emelkedniük kell, hogy biztosítani tudják a meghatározott, elvárható feltételeket.

  Ennek a megléte garantálná, hogy hiába mutatnak a nyugdíjba vonulási számok növekvő tendenciát jelenleg, mégse érezze senki kibírhatatlannak a nyugellátás folyamatát, jó irányba haladhasson a folyamat. 
  Illetve a megoldást ne a nyugdíjkorhatár végeláthatatlan emelésével próbálják kiküszöbölni, hiszen azzal semmiképp sem lehet a "kiadásokat" csökkenteni véleményem szerint.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

 Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!


Forrás:
1: napi.hu- Mennyit ér a magyar nyugdíj?- Fontos számok érkeztek
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/mennyit_er_a_magyar_nyugdij_fontos_szamok_erkeztek.665722.html
letöltés ideje: 2018. 07. 16 18:10
fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Magasabb nyugdíj = hosszabb élet?

  Vajon Ön tovább fog élni, ha több a nyugdíja, mint az átlagembereknek? És mikor számíthat hosszabb életre: ha korábban, vagy ha később megy el nyugdíjba?
money-2724241_640.jpg  2015-ös adatok alapján készült el idén egy tanulmány, mely különböző modellek alapján vizsgálta az imént felvetett kérdéseket. Az értekezést olvasva az alábbiakkal szembesülhettünk:

  „Az öregségi nyugdíjasok halandóságának modellezése rugalmas parametrikus arányos és nem arányos túlélési modellekkel azt mutatta, hogy az alacsony jövedelműek halandósága 2,11-szer magasabb, mint a magas jövedelműeké. A nyugdíjkorhatár elérése után nyugdíjazottak halandósága 23 százalékkal volt alacsonyabb, mint a nyugdíjkorhatár elérése előtt nyugdíjazottaké.” [1]

  A saját véleményem is az, hogy a jövedelem nagysága szoros összefüggésben áll a mulandósággal. Ugyanis a jó kereset létbiztonságot és megnyugvást ad. Ez pedig egy rendkívül fontos szerepet tölt be ahhoz, hogy egy minőségi életet éljünk meg.

  A nyugdíjkorhatár és a halandóság közötti kapcsolatot vizsgálva az alábbiak jutottak eszembe: Akik idő előtt vonulnak nyugdíjba, azoknál hamarabb jön el az az érzés, hogy céljait és feladatait betöltötte. Emiatt lelkileg összeroppannak ellenben azokkal, akik tovább dolgoznak. Számukra számos feladat- és problémamegoldás van jelen még az életükben, ami hajtja őket előre. Viszont ennek is lehet hátránya az, mikor a munkavállaló túlhajszolja magát, és ez jelent számára betegségeket.

  Ha tehát hosszú életet szeretnénk megélni, akkor érdemes a tanulmány kimutatott eredményeit szem előtt tartani.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!


Forrás: 
[1]  KSH.hu: Marosi Judit – Molnár D. László: Öregségi nyugdíjasok halandósága 2015-ben
https://www.ksh.hu/statszemle_archive/2018/2018_01/2018_01_005.pdf
(letöltés ideje: 2018.07.12 13:42)

fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Mindenkit érintő nyugdíj-hiba?! Ön hol keresné?!

  Ez lehet a nyugdíj alapvető hibája?! Ön is itt keresné?! Megoldható vagy már-már végzetes?! Beszéljünk róla!
nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_milesz.jpg

 "A mainál rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszert kellene kidolgozni - állítják egybehangzóan több kutatóműhely munkatársai. Van, aki ennek fejében megszüntetné a Nők 40 lehetőséget, olyan elemző pedig nincs, aki a férfiakra történő kiterjesztése mellett érvelne. Még 20 évig egyensúlyban lehet a nyugdíjkassza, de a 40 év alatti korosztály már kevesebb pénzre számíthat nyugdíjas éveiben." (1)

  Véleményem szerint, az alapvető hiba mikor a nyugdíjról beszélünk, hogy nemek szerint nagy a megkülönböztetés. Ugyanazon feltételek mellett mégis mások a nőkre és a férfiakra vonatkozó szabályok. Hiszen ha egy édesapa marad otthon a gyermekével (ami manapság egyre gyakoribb) Őt nem illeti meg a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás, hacsak be nem tölti a megállapított korhatárt. 

  Az, hogy a NŐK40 program pozitív-e vagy negatív kimenetelű inkább, az egy bonyolult kérdéskör, hiszen, sokaknak segítség, mások a negatív oldalát látják, pl. megnövekedtek ezáltal a kassza kiadásai. Viszont, az erre fordított összegeket ígyis- úgyis az érintetteknek kell kifizetni csak pár évvel később. 

  Mindemellett, a felosztó- kirovó rendszer merevsége sem teszi egyszerűvé a nyugellátás folyamatát.  Amíg egy korszerűsítésen, tényeken, vizsgálatokon és tapasztalatokon alapuló változáson át nem esik, ezt a problémát nem lehet kiküszöbölni. 
Ez vezethet el egyrészről ahhoz a folyamathoz, melynek a végén néhány év múlva a jelenleginél is kevesebb nyugellátási összegre számíthatnak az érintettek. 

  Szerintem a nyugdíj alapvető hibáját azonban nagyon nehéz egy konkrét dologban összefoglalni, hiszen egy komplikált, szerteágazó területről beszélünk, melynek az egyes részfolyamataiban kellene beavatkozni ahhoz, hogy a probléma gyökere megtalálható és megoldható legyen.  

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja mennyi lesz a nyugdíja!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!

 

Forrás:
(1):nepszava.hu- Pácban a nyugdíj előtti férfiak
letöltés ideje: 2018. 07. 04. 00:13
http://nepszava.hu/1114968_pacban-a-nyugdij-elotti-ferfiak
fotó: pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!