„A Fidesz az ellopott pénzt már felélte”
Az MSZP feljelentette Orbán Viktort
A Legfőbb Ügyészségen jelentette fel a szocialista Korózs Lajos szerdán a miniszterelnököt és több kormányzati politikust. Szerinte Orbán Viktor is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember háromezer-milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását. Hivatali visszaélés, közfeladati helyzettel visszaélés, azaz közfeladattal kapcsolatos kötelesség megszegése, valamint csalás és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést.
A 3000 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása a mai napig heves indulatokat gerjeszt, az ellenzék időről időre előveszi a kormányoldalt az einstand miatt, sőt a szocialisták a napokban feljelentést is tettek. Képviselők rendszeresen feszegetik, mikor fizeti meg az állam a tartozást az egykori pénztártagoknak, hiszen a jegybank kimutatásában máig kötelezettségként tartják nyilván az összeget. Bokros Lajos volt pénzügyminiszter pedig nemrég azt vezette le, hogy az elkobzott vagyon nem is lehetne Matolcsyéknál: ha adósságtörlesztésre fordították, akkor nem jelenhetne meg sehol, ha nem, akkor pedig az állami vagyonmérleg egyik tételeként kellene szerepelnie a 3000 milliárdnak.
De nem azért megy a savazás, mert az ellenzéki pártok olyan jónak tartanák a korábbi magánnyugdíjpénztári rendszert. A lopást, beszántást utasítják el abban a formában, ahogyan történt – derült ki körkérdésünkből, amelyben azt tudakoltuk, mi a tervük a megszüntetett magánnyugdíjpénztári rendszerrel.
Az LMP így foglalta össze a lényeget:
2010-ben a jelentős és szükséges módosítások helyett bezúzták a magánnyugdíjpénztári rendszert: 3 millió ember megtakarítását ellopták, és hazugsággal, zsarolással kényszerítették vissza az embereket az állami rendszerbe. Ezek a pénzek nagyon fognak hiányozni, amikor az érintettek majd nyugdíjba mennek.
„A Fidesz az ellopott pénzt már felélte”
A magánnyugdíjpénztári rendszer visszaállítását firtató kérdésünkre a kormánypártok (Fidesz, illetve KDNP) nem válaszoltak, de feltételezzük, nekik ez nem szándékuk. Rajtuk kívül a Jobbik volt még vállaltan a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése mellett, de ők sem úgy képzelték a dolgot, ahogy a kormány végrehajtotta. És a válaszoló ellenzéki pártok egyike sem tarja vállalhatónak, amit a Fidesz meglépett. A MoMa kivételével azonban mégsem állítanák vissza a magánnyugdíjpénztárakat. Mert szerintük ez nem lehetséges és nem is volt jó a modell.
A Fidesz az ellopott pénzt már felélte, és most minden forintra szükség lenne az oktatás rendbetételéhez, az egészségügy megmentéséhez és a béremeléshez – véli az LMP. Az Együtt szerint is irreális terhet jelentene a 3000 milliárd forint visszaadása a magyar társadalomnak, a munkavállalóknak, az adófizetőknek. Ők a megmaradt magánpénztári tagoknak felkínálnák, hogy önkéntes nyugdíjpénztárba, nyugdíj-előtakarékossági számlára vagy nyugdíjbiztosítási termékbe vihessék át magánnyugdíjpénztári megtakarításukat. A kis létszámú tagság miatt ugyanis kérdésesnek tartják, fenntartható lesz-e a még talpon maradt négy pénztár.
A Párbeszéd viszont a tagok által kiválasztott önkéntes nyugdíjpénztárakba mentené át a még meglévő magánpénztári megtakarításokat. Nem adottak a helyreállítás feltételei, hiszen sem a pénz, sem a pénztárak nagy része nincs már meg – tették hozzá.
Nincs meg a fedezete – ez az MSZP egyik érve arra, miért nem lehet és nem is célszerű restaurálni a magánpénztári rendszert. 2010 novembere óta csak a tagok önkéntes befizetése érkezik be a pénztárakhoz, a társadalombiztosítási kasszába befolyt 10 százalékos egyéni nyugdíjjárulékot pedig felhasználták az aktuális nyugdíjak kifizetéséhez.
A DK ugyancsak úgy ítéli meg, nem lehet visszaállítani a korábbi helyzetet. De azt ígéri, hogy az Orbán kormány idején tisztességtelenül szerzett vagyonokat vissza fogja szerezni, és ebből kárpótolja az Orbán-rendszer kárvallottjait, így a nyugdíjpénztári tagokat is.
A Jobbik sem kívánja visszaállítani az eredeti állapotot, mert lehetetlen lenne háromezermilliárd forintot előteremteni. Ez a pénz elúszott sok tízezermilliárddal együtt az elmúlt nyolc évben. Szerintük politikai felelősségre vonásra lenne szükség. Az ő elképzelésük az volt anno a magánnyugdíjpénztárak megszüntetésére, hogy a külföldi cégektől átveszik a vagyont, létrehoznak egy befektetésekkel, vagyonkezeléssel foglalkozó osztályt az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatáson belül, és a háromezermilliárdnyi vagyont megtartják, illetve tovább bővítik úgy, hogy az egyéni számlák megmaradtak volna a pénztártagok számára.
Nem volt igazán jó megoldás
A technikai és pénzügyi akadályok említésén túl azonban az is kiderült a válaszokból, hogy az ellenzéki pártok többsége nem igazán tartotta jónak a korábbi magánnyugdíjpénztári rendszert. Az Együtt más országok tapasztalataira hivatkozva nem javasolja egy mindenkire kötelező, a járulékok egy részét automatikusan a tb-rendszerből a magánrendszerbe átterelő új magánnyugdíjpénztár-jellegű rendszer létrehozását.
Az MSZP negatívumként említette, sokan nem tudták, hogy csak azt kaphatják meg nyugdíjba vonuláskor, ami az egyéni számlájukra ténylegesen rákerült. Vagyis ha a foglalkoztató levonta, de nem fizette be, vagy be sem vallotta a magánnyugdíjpénztári tagdíjat, akkor az elveszett a tag számára. A magánpénztár tőkefedezeti elven működik, így ha a tőkepiacok vagy a kamatok alacsonyak, akkor nem lesznek jók a hozamok – tették hozzá. Mostanában pont ennek ellenkezője volt tapasztalható, de persze fordulhat a kocka.
A Párbeszéd pedig azt emelte ki, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszer nem jelentett valódi öngondoskodást, hiszen a levont egyéni nyugdíjjárulék volt a megtakarítás forrása, és nem a leadózott, „kézhez kapott” jövedelem. Ezért sem érezték sokan magukénak ezt a típusú pénztári vagyont és ezért kerülhetett sor viszonylag nagyobb ellenállás nélkül a kormányzati einstandra, ami ráadásul az akkor érvényben lévő Alkotmánnyal is ellentétes lépés volt.
A Jobbik is rossz konstrukciónak tartotta a korábbi kötelező magánnyugdíjpénztár-rendszert. Egyrészt, mert nem volt felkészülve az ország arra, hogy több ezer milliárd forintot (a pénztárakba irányított járulékok) kivonjanak a gazdaságból. Majd a rossz gazdasági döntések tovább rontottak a helyzeten, így komoly eladósodást jelentett a magánnyugdíjpénztár, ráadásul magas kamatú nyugati hitelekből próbálták betömni a keletkező lyukat.
Bokros restaurálná a rendszert
A Bokros Lajos elnökölte Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) az egyetlen párt, amelyik szükségesnek tartja a rendszer visszaállítását. Fogyó és öregedő népességű országban, ahol ráadásul az adócsalás nemzeti sport, a társadalombiztosítás egyedül sosem lesz képes kielégítő nyugdíjat fizetni . A volt pénzügyminiszter lapunknak azt is kifejtette, hogyan képzeli a restaurációt:
- Kell egy központi magánnyugdíjpénztár (Országos Nyugdíjbefektetési Alap, ONYA) mint második nyugdíjpillér, ami fokozatosan a tagok tulajdonába kerülne. Kezdetben az ONYA állami vagyonalapként működne, ausztrál vagy új-zélandi mintára. Gyűjtenék a munkavállalói járulékok egy részét, és befektetnék a tőkepiacokon.
- A második pillér feltőkésítésének elsődleges forrása a MoMa privatizációs akciója lenne: eladnák az összes, a Fidesz által államosított bankot és közüzemet.
- A régi magánnyugdíjpénztári tagok egyéni számláján jóváírnák azt a befektetési értéket, ami az elkobzás pillanatában látható volt. Ennek összértéke 3000+ milliárd forint, ami nem tartalmazza a lassan nyolc éve elmaradt hozamot. De ezt a MoMa szerint képtelenség lenne kiszámítani és igazságosan elosztani. Úgy vélik, mindenki megérti majd, hogy ez volt az önkényuralom költsége.
- Ha a privatizációs bevételek nem lesznek elegendőek a korábbi magánpénztári összegek jóváírására, akkor az államháztartás kötelezettséget vállalna arra, hogy a költségvetési bevételek 1 százalékát folyamatosan átadja az ONYÁ-nak.
- A munkavállalóknak legalább 10 százalékos járulékot kell befizetni ahhoz, hogy a működési költségek levonása után maradjon annyi hozam, ami biztosan meghaladja a tb-nyugdíjkassza számított hozamát.
Következő cikkünkben arról olvashatnak, mit főztek ki a pártok a jövő nyugdíjasainak.
Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba