Michael Bublé visszavonul

Nemrég írtunk arról, hogy Michael Bublé a Today Show-ban beszélt arról először, hogy 2016-ban, percekkel azután kellett színpadra állnia, miután felesége, Luisana Lopilato színésznő üzenetben értesítette, hogy fiuk, Noah rákos. A nálunk is népszerű énekes, aki Budapesten is fellépett már, vérprofiként nyomta le végig a koncertet, most viszont bejelentette, ennyi volt, visszavonul.

„Az egész lényem megváltozott. A saját életem felfogása. Nem tudom, képes vagyok-e sírás nélkül átesni ezen a beszélgetésen. Soha nem veszítettem el az érzelmek feletti kontrollom nyilvánosan”- mondta el a 43 éves énekes a Daily Mail Weekend magazinnak, mely beszélgetésről úgy nyilatkozott, ez az utolsó interjúja.

Percekkel azután, hogy megtudta, rákos a fia, Michael Bublé színpadon énekelt
Családja elmúlt években átélt küzdelmeiről beszélt most az énekes egy interjúban.

„Nincs többé gyomrom ehhez az egészhez. Ez az utolsó interjúm. Visszavonulok. Elkészítettem a tökéletes felvételt és most már elhagyhatom a legmagasabb csúcsot.”

A 3 éves Noah ma már jobban van, és a család élete szépen, lassan kezd visszatérni a normális kerékvágásba. Bublé a tökéletes felvétellel arra céloz, hogy új albuma november 16-án jelenik meg, de ha minden igaz, annak anyagával már nem fog turnézni.

Kiemelt kép: DOMINICK REUTER / AFP


Ezek a legborzalmasabb nyugdíj tények!

   Ön hallotta már ezeket az aktuális, megdöbbentő nyugdíj híreket? Mindannyiunkat érintő információkat talál az alábbi cikkünkben…

allatok-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg

   Az alábbi cikkben összegyűjtöttük a legaktuálisabb nyugdíj híreket, melyek meglehetősen bosszantóak a lakosság számára.

   1. A nyugdíjkorhatár emelkedése
   „A lenti ábrából kiderül, hogy Magyarországon az alapnak vett 65 éves szintről nagyjából 7 évvel, tehát 72 évre kellene emelni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az időskori függőségi ráta 2015 és 2050 között stabilizálódjon.” [1]

   Amint azt már egy korábbi cikkünkben megírtuk, a közeljövőben lényeges nyugdíjkorhatár emelkedésre számíthatunk. A tény magáért beszél, miszerint a kérdőívünkben megkérdezettek nagy része ezen intézkedés ellen van.

   2. A nyugdíjkorrekció elmaradása
   „Vagyis az áremelkedés nem haladta meg az év eleji nyugdíjemelés mértékét, így kompenzációra sincs szükség.” [2]

   Szintén egy kevésbé örömteli hír a nyugdíjasok számára, hogy idén elmarad a nyugdíjkorrekció. Talán valamilyen szinten javít a helyzeten az a tény, hogy a nyugdíjprémiumra viszont számíthat a nyugdíjas lakosság.

   3. Az előtakarékoskodás elhanyagolása
   „Jelenleg tehát sokkal fontosabb az öngondoskodás, mint a korábbi évtizedekben, hiszen egyes becslések szerint az aktív munkavállaló felének jóval kevesebb lesz a valós nyugdíja, mint amennyire most számít.” [2]

   Sajnos az előtakarékoskodás népszerűsége is a legborzalmasabb nyugdíj hírek listájába tartozik. A nyugdíjas évekre viszont gondolnunk kell, hiszen az előrejelzések szerint a későbbiekben még nehezebb lesz a megélhetésünk, mint a mai nyugdíjasoknak.

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!


Források: 
[1] portfolio.hu- Argyelán Ágnes: 7 évvel emelkedhet Magyarországon a nyugdíjkorhatár, ha így csökken a munkaerő
letöltés ideje: 2018.09.13 20:22
https://www.portfolio.hu/befektetes/nyugdij/7-evvel-emelkedhet-magyarorszagon-a-nyugdijkorhatar-ha-igy-csokken-a-munkaero.287718.html
[2] penzcentrum.hu- Rossz hírt kaptak a nyugdíjasok: hiába várják a plusz pénzt idén ősszel
letöltés ideje: 2018.10.08 23:44
https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/rossz-hirt-kaptak-a-nyugdijasok-hiaba-varjak-a-plusz-penzt-iden-osszel.1070090.html
[3] penzcentrum.hu- Érik a nyugdíjkatasztrófa: anyagi összeomlás vár az idősekre
letöltés ideje: 2018.10.08 23:29
https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/erik-a-nyugdijkatasztrofa-anyagi-osszeomlas-var-az-idosekre.1069258.html
foto:pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Ennyien kapnak nyolcszázezres nyugdíjat Magyarországon

Ahogy korábban megírtuk, több mint 20 ezren vannak, akiknek 30 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat visz havonta a postás. A Pénzcentrum most a Magyar Államkincstár adatai alapján azt írja,

  • 591 063 nyugdíjas kap 50 001 és 100 ezer forint közötti öregségi nyugdíjellátást és
  • 1 172 413  nyugdíjashoz érkezik 100 0001 és 200 000 forint közötti összeg.

Összesen 213 714 nyugdíjas kapott 200 ezer forintnál nagyobb nyugdíjat. Az adatokból látható, hogy

  • 187 694-en 200 és 300 ezer,
  • 22 720-an 300 és 400 ezer,
  • 2705-en 400 és 500 ezer,
  • 469-en 500 és 700 ezer
  • 119-en 600 és 700 ezer

forintból gazdálkodhatnak havonta.

Ezen felül 27 olyan szerencsés van, aki havi 700 001 és 800 ezer forint közötti összeget kap.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Mohai Balázs


Megvan, mikor érkezik a nyugdíjprémium

Idén a jóval 4 százalék feletti gazdasági növekedésnek köszönhetően, már második alkalommal fizet a kormány nyugdíjprémiumot valamennyi nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek. Az ellátást nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem azok is megkapják, aki nyugdíjra vagy nyugdíjszerű ellátásra jogosultak, így az intézkedés 2,5 millió embert érint. A kormány 33 milliárd forintot biztosít a kifizetésekre, olvasható a közleményben.

Minden nyugdíjas, akinek eléri a 80 ezer forintot a nyugdíja, az a maximális 18 ezer forintra számíthat. Tehát a maximális összeget kapják az átlagnyugdíjjal (130 ezer forint) rendelkezők is. A 80 ezer forint alatti nyugdíjnál a nyugdíjprémimum összege arányosan csökken, tehát például az 50 000 forintos nyugdíjban részesülők 11 250 forintos nyugdíjprémiumot kapnak.

A nyugdíjprémiumot a bankszámlával rendelkező ügyfelek november 12-én kapják meg, a postai kifizetések pedig november 15-én kezdődnek, a posta által előre meghatározott napokon.


Novák: Két és félmillióan kapnak nyugdíjprémiumot

Nemcsak az öregségi nyugdíjban részesülők, hanem valamennyi, nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember kap idén nyugdíjprémiumot – mondta Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyi államtitkára az ATV reggeli műsorában.

Kifejtette: bár jogszabály szerint a nyugdíjprémium csak az öregségi nyugdíjasoknak – kevesebb mint kétmillió embernek – jár, a kormány úgy döntött, hogy idén mindenkinek kifizetik, akik nyugdíjszerű ellátásban részesülnek, így mintegy 2,5 millió ember kap nyugdíjprémiumot.

Arra a kérdésre, hogy igazságosnak tartja-e, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek 80 ezer forint alatti az ellátásuk, kevesebb prémiumot kapnak, azt mondta, hogy ez egy 2009 óta hatályos jogszabály miatt van így. Azt is elmondta, hogy akik több jogcímen kapnak nyugdíjat, azok prémiumai összeadódnak.

Novák elárulta mindemellett, hogy a kormány még nem döntött arról, hogy a nyugdíjasok kapjanak-e még egy alkalommal Erzsébet-utalványt (előzőleg pont a választás előtt kaptak). (Fotó: MTI / Mohai Balázs)


Ennyire borzasztó a nyugdíjhelyzetünk?

   Fontos, hogy foglalkozzunk a nyugdíj-előtakarékoskodás bármely formájával vagy hagyatkozhatunk az állami nyugdíjra? Mit mutatnak a visszajelzések, mire számít a lakosság? Az alábbi cikkünkből kiderül…

visszajelzes-nyugdij-nyugdij-nyugdijkorhatar-nyugdijkalkulator.jpg

   Egy aktuális kutatás szerint a lakosság közel 80%-a gondolkodik úgy, hogy szükséges a nyugdíj-előtakarékoskodás fogalmát előtérbe helyezni. Számukra az állami nyugdíjrendszer jelenlegi állása szerint nem ad elég biztonságot a jövőre vonatkozóan. [1]

   Most pedig szeretnénk prezentálni az Önök álláspontját a témával kapcsolatban. Az alábbi diagramon látható a múlthéten indított nem reprezentatív közvélemény kutatásunk eredménye arról, hogy melyik nyugdíj-előtakarékossági forma a legjobb:

   A kutatás eredményével ellentétben (78%)[1] a válaszadók csupán 55%-a választott nyugdíj-előtakarékossági formát, ami lényegesen nagy különbözetet mutat.  

   A grafikont tovább elemezve megállapíthatjuk, hogy az Önkéntes Nyugdíjpénztár kapott a legtöbb szavazatot (35,3%), ami érthető, mivel manapság ez a legnépszerűbb előtakarékoskodási forma. 

   Következőként 22,7%-os válaszadási aránnyal az állami nyugdíj található, a válaszadók közül ennyien bíznak továbbra is az állami nyugdíj stabilitásában. Itt érdemes megjegyezni azt az érdekességet, hogy az említett kutatásban a megkérdezettek 71%-a szerint a nyugdíjrendszer össze fog omlani a közeljövőben. [1]

   A kitöltők 22,3%-a érzi úgy, hogy minden előtakarékossági formáról és az állami nyugdíjról is felesleges gondolkodni, hiszen úgy sem érik el a nyugdíj-korhatárt. 

   A diagram végén található a másik két nyugdíj-előtakarékossági forma, elsőként a nyugdíj-előtakarékossági számla. Erre az alternatívára 10,7%-os arányban, míg a nyugdíjbiztosításra csupán 9%-os arányban érkezett szavazat.

   Összességében megállapítható, hogy nagyon megoszlottak a vélemények a témával kapcsolatban. 

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Kalóz Gyöngyi

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

7+1 NÉLKÜLÖZHETETLEN TIPP, hogy ne haljon majd éhen nyugdíjasként!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!


 

Forrás: 
[1] portfolio.hu- A magyarok több mint kétharmada szerint összedől az állami nyugdíjrendszer

letöltés ideje: 2018.09.26 15:52
https://www.portfolio.hu/befektetes/ongondoskodas/a-magyarok-tobb-mint-ketharmada-szerint-osszedol-az-allami-nyugdijrendszer.298754.html
foto:pixabay.com

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Nem jár minden nyugdíjasnak a nyugdíjprémium

Nem kizárt, hogy sokan csalódni fognak azok közül, akik arra számítanak, hogy kapnak idén nyugdíjprémiumot. A kormányzat nemrég tette világossá, egyszeri, maximum 18 ezer forintot fizet a nyugdíjasoknak prémiumként. (Akkor adható a nyugdíjprémium, ha a gazdasági növekedés 3,5 százaléknál nagyobb ütemű.)

A szabályozás szerint ugyanis a prémium nem jár azoknak, akik ideiglenes özvegyi nyugdíjat kapnak, de a rokkantak (akiknek rehabilitációs járadékot folyósítanak) sem részesülhetnek belőle – írja az énpénzem.hu.

Tavaly ugyanakkor – igaz, parlamenti választás előtt volt az ország – a kormány felülírta a fő szabályt és minden nyugdíjasnak fizetett juttatást.

Hogy idén hogyan lesz, az pontosan a kormányrendeletből fog csak kiderülni.

(Kiemelt kép: Budapest, 2014. október 7. Résztvevők a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) tagszervezeteinek tüntetésén, amelyen a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjért, valamint a köztisztviselői bérbefagyasztás ellen demonstráltak Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt 2014. október 7-én. MTI Fotó: Marjai János)


Nyugdíj: „Hatalmasat hibáztam!”

  A legnagyobb hiba, amit elkövethet a nyugdíjával szemben?! Ami valójában Önmaga ellen szól?! Tényleg ezen múlna az egész?!nyugdij_nyugdij_nyugdijkorhatar_nyugdijkalkulator_hiba.jpg  Ön gondolkozott már azon, hogy ha nem az utolsó pillanatban jut eszébe, mennyivel jobban élhetne? Hogy a legtöbb nyugdíjjal kapcsolatos problémát hírből sem kellene ismernie? Ha újrakezdhetné, mit tenne másképp? Környezetében mindenkit nyomaszt a nyugdíj kérdésköre? Ajánlana valamit a még aktív dolgozó társainak, amit Önnek senki sem mondott el anno? Mégis mi lehet a megoldás?!

  Véleményem szerint, most sokaknak tudunk azzal segíteni, ha egy egyszerűen végig vesszük, hogy hogyan lehet hatékony a nyugdíjra való előkészülés.

  1. Az első és legfontosabb az időzítés. Javasolt már munkába álláskor elvégezni egy tájékoztató jellegű kalkulációt a nyugdíjra illetően.
  2. Ha a kalkuláció eredményét csak félig is komolyan veszi valaki, elkezdhet tartalékolni, ezáltal már biztosabb alappal rendelkezhet.
  3. Olvasson utána! Ha csak érdeklődés szintjén szeretne foglalkozni a témával, számos hasznos írást talál.
  4. Kérheti nyugdíj- tanácsadó segítségét, konzultálhat, választ kaphat szakmai oldalról minden kérdésére.

  A lehető legrosszabb döntés viszont a "nemtörődömség", mikor semmilyen beleszólása nem lehet a nyugdíj- összeg alakulásába, hiszen előre gondolkodás nélkül nem tudunk Önmagunkon segíteni, ezzel ronthatjuk el az ellátásra való felkészülést. Ellehetetlenítve magunkat a gondtalan, egyszerű pihentető évektől.

  Ha valaki, időben, könnyen kaphat tájékoztatást arról, miként tehetné élhetőbbé az időskort, hogyan szólhat bele a nyugdíja alakulásába, élnie kell a lehetőségekkel, hiszen nem csak személy szerint engem érintene rosszul a mindennapi gondolat, hogy bár tehettem volna ellene, " nyugdíj terén mégis hatalmasat hibáztam!"

Köszönjük a figyelmet!

Írta: Horváth Orsolya Rita 

 

 

Nyugdíjkalkulátor: Válaszoljon 7 egyszerű kérdésre és megtudja, hogy mennyi nyugdíjra számíthat!

Megdöbbentő nyugdíj titkok!

 Segítsen, hogy a magyar lakosság felvilágosult legyen a pénzügyeiben!
Kérjük, ossza meg bejegyzésünket Facebook oldalán!
Köszönjük!



 foto:pixabay.com

 

 

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Kiderült, mennyi lesz idén a nyugdíjprémium

Idén magasabb lesz a nyugdíjprémium, mint tavaly, várhatóan 18 ezer forint

– mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedd reggel.

Orbán Viktor hétfőn csak annyit árult el, hogy idén is lesz nyugdíjprémium, de az összeget nem mondta meg.

Budapest, 2018. október 1.
Orbán Viktor miniszterelnök (b2) az Idõsek Tanácsának ülésén az Országházban 2018. október 1-jén. Mellette Monspart Sarolta, a testület tagja, tájfutó világbajnok, Novák Katalin, az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára és Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere (b-j).
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Orbán: idén is lesz nyugdíjprémium, több, mint tavaly
A miniszterelnök az Idősek Tanácsának ülésén szólalt fel.

2017 májusában, amikor Bözsi nénihez látogatott a miniszterelnök, akkor emlékeztette arra a nyugdíjast, hogy karácsonyra tízezer forintos utalványt küldött neki, és megígérte neki, hogy még idén megemelheti a nyugdíját:

Az év végén, ha úgy vannak a számok, akkor majd emelek megint

– mondta ekkor Bözsi néninek Orbán Viktor.

Úgy néz ki, most nagyon úgy vannak a számok, hogy év végén majdnem kétszer annyi pénzt oszt ki fejenként a kormány a nyugdíjasoknak, mint eddig.

Azonban a megemelt nyugdíjprémium nem változtat azon, hogy

igazságtalan a nyugdíjemelés, és már az inflációnál is kisebb.Kiemelt kép: MTI / Marjai János


Orbán: idén is lesz nyugdíjprémium, több, mint tavaly

A kormányfő beszámolt továbbá a testület tagjai előtt arról, hogy ebben az évben eléri a 230 ezret azoknak a nőknek a száma, akik igénybe vették a 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét.

Mi ezt nagymamanyugdíjnak szoktuk magunk között nevezni, mert ezt egy családpolitikai intézkedésnek is szántuk

– fogalmazott.

Orbán Viktor azt is mondta, rehabilitálni kell a családról való gondolkodást, helyre kell állítani a többgenerációs családi gondolkodási modellt Magyarországon.

Budapest, 2017. december 7.
Erzsébet-utalványt kézbesít egy postás egy XIII. kerületi nyugdíjas lakosnak Budapesten 2017. december 7-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nyugdíjprémium: ennyi pénzt hozhat a postás novemberben
A kedvező negyedéves adatok alapján tényleg pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok. Meg is mutatjuk, várhatóan mennyit.

Fotó:MTI / Koszticsák Szilárd